Egyre gyakrabban születnek hármasikrek

2010.03.17. 15:44 - MTI

Egyre gyakrabban születnek hármasikrek (még a lombikbébiket leszámítva is), halálozási arányuk pedig tízszeres az egyedüli újszülöttekhez képest - közölték norvég kutatók. A szakemberek szerint a növekedés hasonló lehet Európa más részein is, és vélhetően a peteérés serkentésére adott hormontartalmú gyógyszereknek, valamint az átlagos anyai életkor emelkedésének tudható be.

A tanulmányban kétmilliónál több, 1967 és 2006 közötti terhesség adatait elemezték. Tízezer terhességre vonatkoztatva 2,7 hármas ikerszülés jutott 2002 és 2006 között, ez csaknem két és félszerese az 1970-es évekbeli aránynak. Anne Tandberg, a tanulmány egyik szerzője elmondta, hogy a hármas terhességek számát úgy lehetne nagyobb ellenőrzés alatt tartani, ha nagyobb gonddal követnék a peteérést elősegítő hormonális kezelések alkalmazását. A kutató szerint fontos lenne, hogy ezeket a terhességeket a 28. hétig megtartsák, mert míg előtte mintegy 50 százalékos a magzati halálozás, ezen időpont után csupán 3,8 százalék.

Szóljon hozzá!

 
Ehhez a bloghoz csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
 

Friss kommentek

Keresés

Shopline

OnGo beszámolók

  • Ukrajna
    Ukrajna Vonatunk nagy nehezen felkínlódott a Kárpátokba, szerpentinek, völgyhidak segítették előrejutásunkat....
  • Tibet Tibet, a világ egyik legmagasabban fekvő országa, sokáig őrizte titkait....
  • Ciprus Egy fakultatív hajókirándulás során megcsodálhattuk Ayia Napa szikláit....

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!