Flash a cucc, laza a zene

A divat változásában gazdasági, társadalmi és pszichológiai folyamatok egyszerre érvényesülnek. Leegyszerűsítve e három tényező szerepét: mindig jön egy új hatás, semmi sem állandó. Ami ma szép és trendi, azt holnap gyakran lesajnáljuk, elfelejtjük.

A divat az a terület, ahol az egyén és közösségi kapcsolatai a legjobban tanulmányozhatók, hiszen általa azonosulásunkat és különbözőségünket egyaránt kifejezhetjük. A különféle trendekhez, irányzatokhoz való viszonyulás, azok követése vagy elvetése szervesen hozzátartozik az identitásépítéshez, személyiségünk és csoporttagságunk megjelenítéséhez, másokkal való kapcsolataink kifejezéséhez.

A identitásnak és az önképnek része azonban a divattal való dacos szembefordulás is, emellett a szuverén gondolkodás kifejezése is lehet. Mindennek a kamaszkorban van a legnagyobb szerepe, hiszen a fiatalok ekkor még keresik önmagukat, a külvilágból érkező, saját szemüvegükön keresztül értelmezett és sokféle módon megszűrt minta alapján alakítanak, majd próbálnak ki saját vagy sajátnak vélt egyéniségeket.

A divat szó hallatán legtöbben az öltözködésre, tágabb értelemben a teljes megjelenésre gondolunk. Az egyes szubkultúrákhoz való tartozásra utaló ruházat, a „divatosság” fontos terepe a tinédzserkori önkifejezésnek csakúgy, mint az azzal gyakran szoros kapcsolatban lévő zene, illetve zenehallgatás. Ezúttal ezt a két területet vizsgálta Ságvári Bence szociológus.

Neked a divat mondja meg, hogy ki vagy?

A tanulmány hátteréül szolgáló online kutatás adatai alapján (amely így jellegéből fakadóan az internetezőkre vonatkoztatható) a magyar fiatalok 35%-a tartja fontosnak vagy nagyon fontosnak a divatot a saját életében, míg összességében alig több mint egynegyedük nyilatkozott úgy, hogy (egyáltalán) nem érdeklődik iránta. Úgy tűnik, a közhiedelemmel ellentétben a divat nem csupán a lányok ügye, hiszen a fiúk körében 2%-kal többen állították, hogy nagyon fontos kérdésről van szó.

Némiképpen más a helyzet, amikor kifejezetten az öltözködés és a divat kapcsolatáról kérdezték a fiatalokat. Csupán egyötödük értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy szeret az aktuális divatnak megfelelően öltözködni, nagy részüket saját bevallásuk alapján azonban inkább hidegen hagyják a különböző irányzatokhoz köthető, sokszor igen szigorú előírásokon alapuló öltözködési trendek.

Az elutasító válaszok viszonylag nagy aránya, vagyis az öltözködési divatokkal való szembefordulás ez esetben az önkifejezésnek, az identitás külvilág felé való közvetítésének markáns megnyilvánulása is lehet. Az aktuális irányzatokat ezek a fiatalok az általuk képviselt ízlésvilágnál populárisabbnak tartják, és pontosan az ettől való eltérés, a különbözőség hangsúlyozása jelenti a „divatos” öltözködést.

A sztárok hatnak ránk

A globális média és az internet révén a közvetített képek és üzenetek sokszínűségével a „választható” identitások köre is megsokszorozódott. Ez a választás azonban – legyen bármennyire is kreatív és egyéni – ma már alig-alig léphet ki a mainstream fogyasztói kultúrából. Ha ezt megteszi, akkor is bizton számíthat rá, hogy rövid időn belül kommercializálódik.

A különböző divatirányzatok és stílusok kialakulása többnyire egy-egy sztárhoz köthető, legyen az zenész, egy egész zenekar, sportoló vagy bárki, akit eleget van szem előtt. A megkérdezettek negyede nyilatkozott úgy, hogy az előbb felsoroltak közül van olyan, akinek kinézete, üzenetei, stílusa, öltözködése meghatározó abban, hogy ők maguk hogyan néznek ki, milyen ruhákat és kiegészítőket hordanak. A fiatalok nagyobb csoportja számára léteznek tehát olyan idolok, akik önmaguk meghatározásában és megjelenésük kialakításában fontos szerepet játszanak.

Az adatokból az is kiderül, hogy ebben a fiúk és a lányok között nincs lényegi különbség, mint ahogy az is egyértelmű, hogy a mintaként szóba jöhető személyek (és a róluk kialakított vélemények) fluktuációja is igen nagy. Amilyen rövid idő alatt meghódítja a világot vagy annak csak egy szegletét egy-egy sztár, illetve az általa képviselt divat, ugyanolyan gyorsan el is tűnhet a süllyesztőben.

Egy másik kapcsolódó kérdésre, miszerint a fiatalok mennyire igyekeznek a kedvelt zenei stílusnak megfelelően öltözködni, a sztárokkal való azonosuláshoz hasonló arányban fordultak elő pozitív válaszok. Ez azt jelentheti, hogy a többségnél a saját stílus kialakítása független a konkrét személyektől vagy a kedvelt zenei stílus által megkívánt különbségektől.

Kis fáziskésés a divatkövetésben

A divattal foglalkozó hazai szakemberektől sokszor hallani, hogy mi magyarok összességében jóval konformabbak és konzervatívabbak vagyunk a divatkövetés terén, mint ami a nyugati kultúra (elsősorban városlakó) emberére általában jellemző. A szélsőségesebb vélemények megfogalmazói egyenesen stílustalansággal és provinciálisággal vádolnak bennünket az öltözködést illetően.

Ez persze ízlés és vérmérséklet kérdése, azonban nem kell különösebb szakértőnek lenni annak felismeréséhez, hogy a különböző divatirányzatok általában egy-két éves fáziskéséssel és sokszor extrémebb elemeiktől megszabadulva, jelentősen megszelídülve jutnak el hozzánk. Ugyanakkor az is megállapítható, hogy ha csak a szélsőségektől mentes, átlagos öltözködést vizsgáljuk, akkor összességében nem sok különbséget lehet felfedezni egy nyugati és egy magyar fiatal között. Ezt erősíti az is, hogy a különböző médák közvetítette stílusok és trendek lényegében már ma is azonosak a nyugat-európai vagy az amerikai irányzatokkal.

A zene a fül rágógumija

Az identitás kialakításában, az önkifejezésben, a csoporttagság külvilág felé, illetve saját magunk számára való demonstrálásában az öltözködés mellett egyik leghagyományosabb örömforrásunk, a zene is fontos szerepet játszik. Ezért van különös jelentősége annak a ténynek, hogy az elérhető, megszerezhető és meghallgatható zene mennyisége az elmúlt évtizedekben hatalmas mértékben megnövekedett.

Ez elsősorban a hozzáférésben, a terjesztésben és a sokszorosításban bekövetkezett forradalmi változásoknak köszönhető, de legalább ennyire fontos az is, hogy a kínálati oldalon is töredékére csökkentek a professzionális (vagy félprofesszionális) zene készítéséhez szükséges belépő költségek (pénz, technika, idő). Mindezek egyben azt is jelentik, hogy ellentétben a globalizáció hatására lezajló folyamatok többségével, a zene esetében a homogenizálódás helyett sokkal inkább beszélhetünk differenciálódásról, új, egymást megtermékenyítő stílusok kialakulásáról.

Sajátos paradoxon ugyanakkor, hogy a kínálat robbanásával természetesen nem tarthatott lépést az ember fizikai és szellemi értelemben vett befogadóképességének növekedése. Nagyon nehezen mérhető és számszerűsíthető, de nyilvánvaló, hogy összességében csökkent az egységnyi zenére jutó idő, és ebből fakadóan az elmélyülés, a befogadás mértéke, újabb és újabb részleteknek az ismétlésben, a sokszori újrahallgatásban rejlő felfedezése és átélése. Ennek mértéke természetesen egyénfüggő, vannak, akiknél ez nem következett be, de ennek társadalmi méretű jelentősége tagadhatatlan.

Érdekes következtetéseket lehet levonni, ha megvizsgáljuk, hogyan viszonyulnak a fogyasztók, közülük is elsősorban a fiatalok a zenehallgatáshoz, és a fentebb vázolt változásokhoz. Ha a zenét, a (nem háttér jellegű) zenehallgatást fontos aktivitásnak tekintjük, elmondható, hogy magyar társadalom jelentős részének életéből ez az élmény szinte teljesen hiányzik. Felmérések szerint Magyarországon a 40-49 évesek közel egyharmada, az 50-59 évesek fele és a 60 évnél idősebbek majdnem 80%-a saját bevallása szerint sohasem hallgat zenét. A fiatalabb korosztályoknál fordított a helyzet. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy ők a legaktívabb zenefogyasztók, és mindennapi életük szükséges részének tekintik a zenét.

A fiataloknál az is árnyalja a képet, ha a zenehallgatásra fordított időt részletesen is elemezzük. A 14-19 évesek háromnegyede például egy átlagos hét végi napon több mint három órát hallgat zenét valamilyen formában, és ez az arány a hétköznapokon sem csökken 50% alá. A zenehallgatás többnyire más elfoglaltsággal is párosul, közlekedéssel, házimunkával, játékkal.

Ki mit hallgat?

A zene ma már nem feltétlenül eszköze a kollektív identitás kifejezésének, hiszen nem lehet az egyes műfajokat és stílusokat a különböző szubkultúrákkal egyértelműen azonosítani. A fiataloknál az a klasszikus nézet sem állja meg a helyét, hogy a zenei ízlés közvetlen kapcsolatban lenne a társadalmi rétegződést kialakító hagyományos tényezőkkel.

Ez azt jelenti, hogy a származás, a családi háttér az elmúlt évtizedekben végzett nemzetközi kutatások eredményeivel szemben ma már alig-alig játszik meghatározó szerepet abban, hogy ki melyik műfajt, stílust kedveli. A kortárs elemzések már egyértelműen eklektikus és individualizált zenei fogyasztásról szólnak. Ezt erősíti az a szegmentáció is, amelyben a megkérdezett magyar fiatalokat az általuk hallgatott zenei stílusok alapján nyolc csoportba sorolták.

A kutatási eredmények azt sejtetik, hogy az egyes stílusok és műfajok kedveltsége összességében nem köthető jól körülhatárolható demográfiai csoportokhoz, tehát nincs szignifikáns hatása annak, hogy valaki milyen társadalmi jellemzőkkel bír. A homogénnek tűnő képhez az eredmények alapján csupán két megjegyzést lehet hozzáfűzni: a komolyzenét, jazzt és világzenét hallgató ínyencek csoportjában némileg felülreprezentáltak a felsőbb iskolai végzettségű budapesti fiatalok, a leginkább populáris zenét hallgató slágerlistások körében átlagon felüli volt a községekben élők aránya.

Az mp3, avagy az új kor szimbóluma

Közhelynek számít, hogy a fiatalok életében a zenehallgatás, a zenéhez való hozzájutás ma már egyértelműen a számítógép és az internet köré szerveződik. Az adatok alapján az is jól látszik, hogy a többi média lassan kiszorul erről a területről, és az mp3, illetve a többi hasonló fájlformátum válik a zene első számú közvetítőjévé.

Az mp3 jelentősége jóval túlmutat a nyers technológián, kis túlzással akár az új kor szimbólumának is nevezhetnénk. A zene felhalmozásának lehetősége lényegében korlátlan, a gyűjtemények növelésének fizikai határait csupán a hordozható lejátszók és a számítógépek merevlemezeinek kapacitása, illetve az olcsón beszerezhető cd-k és dvd-k mennyisége határozhatja meg. És akkor a streaming technológiával működő online szolgáltatásokról még nem is beszéltünk.

A kutatásban részt vevő fiatalok – saját bevallásuk alapján – átlagosan több mint 4000 mp3 (vagy más formátumú) zeneszámmal rendelkeznek, ami közel 350-400 darab hagyományos cd-vel egyenértékű, ha azt vesszük alapul, hogy egy átlagos albumon 10-12 szám van. A nagy gyűjtemények felhalmozói között vannak, akiknek az a vezérelvük, hogy a hallgatott zene minél sokszínűbb, minél változatosabb legyen, míg másoknál a már-már irracionális gyűjtőszenvedély és a lényegében költségmentes hozzáférés, illetve tárolás áll a háttérben.

Nem meglepő, hogy a zenei gyűjtemények bővítésének két legfontosabb forrását a barátokkal, ismerősökkel való csere-bere, illetve a fájlcserélő hálózatok használata jelenti. A megkérdezett fiatalok 92%-a barátaitól, 73%-a fájlcserélőkön tesz szert újabb és újabb zeneszámokra. Bár a cd-eladások világszerte csökkennek, a válaszok alapján a fiataloknak még mindig 67%-a vásárol valamilyen rendszerességgel cd-t. Kiemelendő ugyanakkor, hogy változatlanul népszerűtlen az a megoldás, hogy valaki pénzt adjon az interneten megszerzett számokért. A válaszadók közül csupán minden ötödik él ezzel a lehetőséggel.