Pandora, Gabriella
6 °C
15 °C

Öreg egér ne röpködjön

2006.11.09. 14:45
Korábban halhatunk meg, ha váltott műszakban dolgozunk, vagy sokat mozgunk az időzónák között, állítják a Virginia Egyetem tudósai. Brit kollégájuk szerint korai lenne félni a jetlagtől.

Az amerikai kutatók a Current Biology szaklap hétfői számában közölték eredményeiket. Mint a kísérletet vezető két tudós, Gene Block és Alec Davidson írja, véletlenül akadtak rá a felfedezésre. Egy genetikai kísérlet során figyelték meg, hogy azok a kísérleti egerek, amelyeket fénybe helyeztek, átlagosan hat órával korábban haltak meg, mint társaik.

Egerek a fedélzeten

A kutatók ezt a tapasztalatot egy új kísérlettel is megerősítették. Három egércsoportot vizsgáltak nyolc héten keresztül, mindegyikben 30 öreg és 9 fiatal egér kapott helyet. Az első csoport szimulált nappalait és éjjeleit minden héten hat órával előrébb hozták (ez megfelel egy Budapest-Bangkok repülőút utáni jetlagnek), a másik csoport ciklusait hat órával későbbre tették (Budapest-New York), a harmadikét változatlanul hagyták.

A normális körülmények között vizsgált csoportban az idős egerek 83 százaléka túlélte a nyolc hetet, a hetente késleltetett nappalokkal együtt élő csoportban a vének 68 százaléka maradt meg, míg a korábbra hozott ciklusokkal stresszelt csapatban mindössze 47 százalék. A fiatal egerekre a ciklusváltások nem voltak különösebb hatással, és az is kiderült, hogy az állatok szervezete nem élte meg sokként a körülményeket - a kortikoszteron nevű stresszhormon szintje legalábbis nem növekedett bennük.

Nappali állatok vagyunk

Block és Davidson bizonyítottnak látják, hogy az idős állatok halálozását befolyásolta a nappalok és az éjszakák rendszertelen változása, és arra figyelmeztettek, hogy ugyanez a hatás embereknél is fennállhat. Malcolm von Schantz, a Surrey-i Egyetem fiziológusa és biokémikusa szerint korai lenne pánikba esniük azoknak, akik gyakran repülnek, vagy váltott műszakban dolgoznak.

"Érdekes kutatás, és jó emlékeztető arra, hogy az ember hosszú távon nem tehet meg büntetlenül bármit csak azért, mert képes rá" - nyilatkozta von Schantz a BBC-nek Blockék publikációjáról. "Nem lehet azonban minden további nélkül az emberekre vonatkoztatni ezt az eredményt. Az egér éjszakai állat, míg az ember nappal aktív. A bizonyítás további vizsgálatokat igényel."

15%

Náray Tamás Zarah

4999 Ft
4250 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft