Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

Az Orvosi Kamara beszól a kuruzslóknak

2015.06.15. 11:15

Az Amerikai Orvosi Kamara végre elszánta magát, hogy megvédje a szakmát a tévés kóklerektől, akik nagy nézettségű műsoraikban megalapozatlan vagy akár téves tanácsokat adnak a nézőknek.

Az ok konkrétan a Dr. Oz című műsor, illetve annak házigazdája, dr. Mehmet Oz, akiről kiderült, hogy kis túlzással csak véletlenül adott olyan tanácsot a műsorában részt vevő, vagy betelefonáló embereknek, ami esetleg tényleg hasznos volt, az esetek többségében vagy tudománytalan hülyeségeket beszélt, vagy hatástalan szereket reklámozott.

Amerikai orvostanhallgatók és rezidensek csoportja egy éve kéri folyamatosan a kamarát, hogy végre álljon ki és nyilatkozzon az ügyben. A tervek szerint a szervezet etikai kódexet dolgoz ki a médiában megjelenő orvosok számára, kitalálnak egy büntetési rendszert az ezt megsértőknek, és közleményben ítélik el azokat, akik tévében, rádióban, újságokban vagy az interneten közölnek megalapozatlan orvosi tanácsokat és egészségügyi információkat.

Dr. Oz műsorát nagyjából 4 millió ember nézi naponta, ehhez képest egy vizsgálat során kiderült, hogy a véletlenszerűen kiválasztott epizódok csak nyomokban tartalmaztak orvostudományt, a tanácsok fele megalapozatlan volt.

Ugyanakkor az AMA igazán sokat nem tehet, mivel se törvényhozó, se ellenőrző felhatalmazása nincsen. A készülő rendelkezések és válaszlépések inkább csak jelzésként értelmezhetők, dr. Oz ettől még rendelhet hiszen ettől egy szenátusi albizottsági vizsgálat és más nyomozások sem térítették el.