Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Génkezelt élelem: Amerika eltörölné az uniós moratóriumot

2003.02.10. 20:49
A tudósok támogatják, a politikusok ellenzik a génkezelt élelmiszerek termelését. Hazánkban vagy az Európai Unióban nem is kapható ilyesmi - ez azonban nem lesz mindig így.
Az Amerikai Egyesült Államok reményei szerint a génkezelt élelmiszerekre vonatkozó Európai Uniós korlátozások Magyarország és a többi tagjelölt állam csatlakozásáig megszűnnek - közölte David Hegwood, az USA mezőgazdasági minisztériumának nemzetközi kereskedelmi és biotechnológiai tanácsadója hétfőn.

A Washingtonban nyilatkozó tanácsadó szavait Budapestről videókapcsolaton keresztül követhették magyar szakemberek és újságírók, akik kérdéseiket is feltehették Budapestről.

A tanácsadó bízik abban, hogy a kibővített Európában alábbhagy az ellenállás a géntechnológiával módosított szervezeteket tartalmazó élelmiszerek iránt, és feloldják a génkezelt árukra vonatkozó moratóriumot.

Génkezelt élelmiszerrel az éhezés ellen

Dudits Dénes, a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület elnöke, aki szintén részt vett a videokonferencián, az MTI-nek elmondta: Magyarországon jelenleg nincs köztermesztésben, illetve tenyésztésben géntechnológiával módosított növény vagy állat, mivel az integrációs és a külkereskedelemi kapcsolatok miatt is alkalmazkodni kell az EU-hoz.

A szakember szerint ugyanakkor Európa hozzáállása a génkezelt élelmiszerekhez nem egységes.

- Amíg a politikai döntéshozók többsége ellenzi ezt a rohamosan fejlődő technológiát, addig a tudomány képviselőinek zöme mellette van - jelezte Dudits Dénes. Szerinte ezért a magyarországi vállalkozásoknak fel kell készülniük, hogy előbb-utóbb elterjednek a génkezelt termékek és növekvő versenyt eredményeznek.

A professzor osztotta David Hegwood videokonferencián ismertetett véleményét, miszerint a génmódosítás előnyeit az éhezés és a környezetszennyezés megfékezése érdekében ki kell használni.