Natália
-3 °C
7 °C

Bőrápoló olaj hajtja a dízelautókat

2003.03.06. 15:50
A jojobaolaj nemcsak kitűnő bőrápoló, a dízelmotorok működésére is jótékony hatással van. Arab kutatók kiderítették, hogy a jojobával meghajtott motorok kevesebb káros szennyeződést bocsátanak ki, csendesebb és hosszabb működést tesznek lehetővé, miközben ugyanolyan jól teljesítenek, mint a hagyományos dízelolaj, írta a New Scientist.
A vészesen fogyó olajtartalékok és a károsanyag-kibocsátás egyre növekvő mértéke miatt aggódó kutatók elszántan keresik azokat az alternatív és fenntartható energiaforrásokat, amelyekkel helyettesíteni lehet a fosszilis üzemanyagokat. A legnagyobb figyelem a növényi olajok felé irányul, mely területen máris számos érdekes eredményt tudnak felmutatni a kutatók, akik többek között kipróbálták már a napraforgóolajat, a szójaolajat, sőt, az ópiátokban gazdag mákolajat is.

Bőrápolóból üzemanyag

A jojoba egy közel ötméteresre megnövő sivatagi cserje, amely több mint 150 évig képes megélni, miközben folyamatosan ontja termését. A diója attól igen értékes, hogy térfogatának a felét az az olaj teszi ki, amelyből jelenleg bőrápolókat, samponokat és egyéb kozmetikumokat készítenek. A mérnökök úgy gondolták, hogy a jojoba kitűnő motorolaj lehet, mert égése során sok energia szabadul fel, és egy működő motor belsejében - ahol magas hőmérséklet és nagy nyomás uralkodik - kémiailag stabil marad.

A jojoba teszteléséhez Mohamed Selim és munkatársai (az Egyesült Arab Emirátusok Egyetemről és a kairói Helwan Egyetemről) szenzorokkal szereltek fel egy dízelmotort, és folyamatosan mérték annak teljesítményét. Ez után az úgynevezett jojoba metil észtert is kipróbálták, amely jojobaolaj, metanol és egy katalizátor-anyag keveréke. Selim csapata végül megállapította, hogy a jojobaolaj és a dízel percenkénti 1000 és 2000 fordulatszámon ugyanakkora nyomatékot és teljesítményt adott le - írja a New Scientist. Selim szerint megéri folytatni a kísérleteket, mert a dióolajon futó motor kevesebb széndioxidot, szénmonoxidot és kormot bocsát ki, ráadásul a jojoba nem tartalmaz ként, így az égés során nem keletkezik kénoxid és kénsav. A jojoba kevésbé robbanásveszélyes, mint a dízel, tahát a szállítása és a tárolása is biztonságosabb.

Regionális megoldás

Az a veszély nem fenyeget minket, hogy a közeljövőben a benzinkutaknál testápolót kapunk hagyományos dízel helyett, ugyanis a jojobát nehezen lehet nagy mennyiségben termeszteni. (Valószínűleg ezért került 50 ml jojobaolaj kozmetikum több mint ezer forintba.) A növény a forró éghajlatot kedveli, és kitűnően megél sivatagos és sós talajon. Bár a jojoba a globális olajhiányt nem fogja megoldani, a sivatagos régiókban igen népszerűvé válhat. A növényt Dél-nyugat Amerikában, Mexikóban, Dél-Amerikában és a Közel-Keleten egyaránt termesztik. Egyiptomban néhányan már kifejezetten azzal a céllal ültettek jojobát, hogy üzemanyagként használják fel.