Patthelyzet a klímakonferencián

A durbani klímakonferencia fő célkitűzése, hogy a globális felmelegedés mértékét 2 Celsius-fokban maximalizálják – a klímakutatók szerint ilyen mértékű felmelegedés még nem vezet visszafordíthatatlan ökológiai katasztrófához. A károsanyag-kibocsátást idáig a kiotói egyezmény szabályozta, ám ennek érvényessége 2012-ben lejár, és az eddigi eredmények alapján nincs okunk abban bízni, hogy a tárgyalások végkimenetele pozitív lesz.

A megállapodásnak 2015-ig kell megszületnie, hogy 2020-ra érvénybe léphessen. Aggodalomra ad okot, hogy a tárgyaló felek nem mutatnak hajlandóságot a megegyezésre. A szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséhez ugyanis a legnagyobb szennyezőknek – többek között az Egyesült Államoknak és Kínának – is hozzá kellene járulniuk. A konferencián részt vevő országok kötelező érvényű, közös megegyezésre törekszenek, ami szankcionálja a károsanyag-kibocsátást. A kiotói egyezmény ilyen megállapodás volt, de nem valószínű, hogy az meghosszabbítható.

Mindig a másik lökött

Az EU-tagországok addig nem hajlandók megújítani a protokollt, amíg az eredeti dokumentumot aláíró felek nem vállalkoznak ugyanerre. Japán, Kanada és Oroszország már jelezte, hogy nem kötnek új megállapodást, amíg az Egyesült Államok nem biztosítja őket a részvételi szándékáról. Ez nagy valószínűséggel nem fog megtörténni: az USA már a kiotói egyezményt is bojkottálta.

Kína, a világ legnagyobb szén-dioxid-kibocsátója kilátásba helyezte, hogy felfüggesztik a tárgyalásokat, ha a fejlett országok nem tartják magukat az egyezményben foglaltakhoz. A kínai tárgyalópartnerek szerint ennek nem csak gyakorlati, hanem szimbolikus értéke is lenne: ezzel elismernék, hogy a globális felmelegedés a fejlett országok iparosodásának köszönhető.

Az Egyesült Államok képviselője, Todd Stern már jelezte, hogy nem fogadnak el kötelező érvényű megállapodást, hacsak nem kényszerítenek erre mindenki mást is. Kína azonban egy ilyen egyezményben nem lenne hajlandó részt venni.

Önkéntes vállalásokra sor kerülhet

Ha megegyezésre nem is kerül sor, vannak jelek, amik bizakodásra adhatnak okot. A tavaly megrendezett cancúni konferencián nyolcvan ország képviselői önként vállalták, hogy csökkentik a kibocsátás mértékét. Ehhez a megállapodáshoz az Egyesült Államok, Kína, Mexikó és Brazília is hozzájárult; mindez azért jelentős lépés, mert az érintett országok felelnek a globális kibocsátás 80 százalékáért.

A nemzetközi megállapodásra a szankcionálás lehetősége miatt is szükség lenne. Kanada például vállalta, hogy 2008 és 2012 között 6 százalékkal csökkenti a kibocsátást az 1990-es szinthez képest, ehhez képest mostanra nemhogy nem csökkentették, hanem 17 százalékkal meg is haladták azt. A kiotói egyezmény értelmében emiatt tetemes bírságot kéne fizetniük, ám mivel a szerződés jövőre érvényét veszti, a büntetés is automatikusan elévül.

Apokalipszis most

Az 1990 és 2010 között eltelt húsz évben a szén-dioxid emissziója 49 százalékkal nőtt; ez főleg az indiai és kínai gazdasági növekedésnek, valamint a fejlett országok tartósan magas kibocsátásának köszönhető. A németországi Potsdam Intézet klímakutatásért felelős központja a közelmúltban nyilvánosságra hozta a legfrissebb kutatási eredményeit, ebből megtudhattuk, hogy az évszázad végére 3,5 fokkal is nőhet az átlaghőmérséklet, ha nem csökkentjük a kibocsátást. Ez több állatfaj kipusztulásával, komplett országok víz alá kerülésével, vagy éppen elsivatagosodásával járna