Klónló debütált Texasban
Okos, szelíd, bátor és már egy mázsát nyom az első Amerikában klónozott csikó. Paris Texas előállításához négyszáz petére és egy versenyló sejtjeire volt szükség, és bár teljesen az apjára ütött, ő maga nem sportol majd.
Paris Texasnak hívják az első amerikai klónozott lovat, amely március 13-án született a Texasi A&M Egyetemen. A születésekor harminckilós, most másfél hónapos csikót tegnap mutatták be a közönségnek, és a projekt vezető kutatója, Katrin Hinrichs szerint minden rendben van vele: a klónló okos, nem verekedős, de nem is ijed meg a saját árnyékától.

Paris Texas
Kecske, disznó, macska már van
A kutatók négyszáz ló petéjéből származó, dns-t tartalmazó kromoszómába fecskendezték bele a versenyló sejtjeit, és hat kancával is próbálkoztak, míg az egyik teherbe esett. A klóncsikó, ami már majdnem egy mázsát nyom, kizárólag apja dns-ét hordozza, de a kutatók nem tervezik, hogy versenylovat faragnak belőle, magától pedig nem válik azzá. Hencrichs szerint a klónozás alkalmatlan versenylovak előállítására, mert a klóncsikók és szüleik környezete túlságosan eltérő.
A texasi egyetem klónprogramja az egyik legsikeresebb a világon, hiszen itt sikerült a legtöbb állatfaj egyedeit klónozni. Az egyetem miniállatkertjében lovon kívül lakik szarvasmarha, kecske, disznó, szarvas és macska is. Paris Texas a harmadik klónozott csikó a történelemben. Olasz tudósoknak először 2003-ban, másodszor pedig idén februárban sikerült lovat klónozniuk.



