Az év legjobb környezetfotóinak csak két éve írták ki először a Prix Pictetversenyt a Pictet & Cie. svájci bank támogatásával, de máris nagy a presztízse. Ez többek között annak köszönhető, hogy a kezdeményezés tiszteletbeli elnöke a volt ENSZ-főtitkár Kofi Annan, és olyan lapok is felkapták a versenyt, mint a Financial Times. A Prix Pictet célja, hogy globális környezeti problémákra hívja fel a figyelmet. Tavaly a víz volt a pályázat témája, idén a föld – ennek ellenére egy vizes téma nyerte a százezer svájci frankos fődíjat: a brit Nadav Kander a Jangce folyóról készített sorozatával lett a legjobb. Ezen kívül 11 további sorozatot beválogattak a legjobbak közé, ezek egy Kofi Annan előszavával ellátott albumban jelennek majd meg.
„Ezek a képek emlékeztetnek minket arra, hogy milyen törékeny a bolygónk, és hogy mennyi kárt okoztunk már eddig is” - mondta Annan a nyertes képeket kommentálva. A Jangce-sorozat mellett többnyire az ipari termelés okozta környezeti károkat bemutató képek kerültek a legjobb fotók közé. Akad néhány kivétel is: Darren Almond például teliholdkor, hosszú expozíciós idővel készített fotókkal nyert, Abbas Kowasari pedig egy háborús emlékmenetet örökített meg. További részletek a fenti galéria képaláírásaiban, az összes fotót pedig itt lehet megtekinteni.