Alaszkai vulkánkitörés miatt gyönyörűek naplementék

A Kasatochi-vulkán mindössze 314 méter magas, kb. 3 km átmérőjű, 750 méteres krátertóval rendelkező lakatlan szigetecske, amelynek néhány kitörése ismert a történelmi időkből. Augusztus 7-én kezdődött az alaszkai Aleut-szigetívhez tartozó vulkán robbanásos kitörése. Mivel a környék gyéren lakott, vizuális észlelés nem volt a kitörésről. A műholdas érzékelést felhőfedettség tette nehezebbé. Azonban a sztratoszféra gázait mérő műholdak már látták e kitörést, és hamarosan híre ment a légi közlekedést veszélyeztető volta okán, részint pedig a következő napokban egyre nagyobb területeket érintő látványossága miatt. A kitörés során a légkörbe jutott kén-dioxid néhány nap alatt Kanada és az USA területén okozott nagyon látványos égképeket, majd lassan elérte Európát, ahol az első igazán látványos fotókat augusztus 30-án készítették - ám már napokkal korábban voltak jelei a vulkáni anyagok okozta égkép-változásoknak.

A sztratoszféra alsó határa a földrajzi szélességgel változik: míg az egyenlítőnél 15-16 km, addig a sarkvidékeken jóval lentebb, 8 km magasságban van. Ha a Kasatochi kitörési felhője kb. 11-12 km magasságig jutott, bekerült a kitörési felhő anyaga a sztratoszférába, onnan pedig lassan tud csak kiürülni. A műholdas mérések adatai szerint a Kasatochi kitörési felhője 11-12 km magasba vitte a kén-dioxidot, és ebben a magasságban meg is tartja a légkör jó ideig.

A kén-dioxid kénsavvá alakulva aeroszolként viselkedik, és mennyiségétől függően hozza létre az égi látványosságokat. A Kasatochi kitörése során mintegy 1,5 millió tonna kén-dioxid jutott a sztratoszférába. Összehasonlításul: a Pinatubo 1991-es kitörése során 20 millió tonna SO2 került a légkörbe, kb. kétszer magasabbra, mint a mostani kitörés esetében. A Pinatubo ezért hónapokon át, globálisan látványos égképeket produkált, de a Kasatochi-kitörés nem képes erre, csak az északi félteke várható a jelenségek színteréül.

A sztratoszférában a kén-dioxidból képződött aeroszol a fény szórásában játszik szerepet. Mivel nagy magasságban van a réteg, elsődlegesen a napkelte-napnyugta időszakában jelentkezik a látványosság, olyan időpontokban, amikor a Nap a horizont alatt tartózkodik, de a fénye a sztratoszférába még/már eljut. Ilyenkor a fény kék-zöld összetevői kiszóródva utat adnak a vöröseknek, ahogy egy normál naplemente vagy napkelte esetében is. Azonban a sztratoszféra megvilágítási időpontjai miatt lényegesen látványosabb a viszonylag sötét égbolton kirajzolódó színes, ragyogó (szinte világító) régió. Ezért a színvilágért a Rayleigh-szórás a felelős.

Amikor a Nap már magasabban van, eléri a horizontot, és a megvilágítás általánosabb lesz, a kontrasztos színek helyett egy kiterjedésében hasonló, ám fehéres (de mindenképp világos) színű, párhuzamos szálakból, sávokból álló felhő válik láthatóvá: ez maga a vulkáni anyag, amely a sztratoszférában rétegződik, és a színéért - ahogy az időjárás alakításában részt vállaló felhők fehérségéért is - a Mie-szórás felelős.

A sztratoszférában lévő vulkáni eredetű anyagok kétféle úton tűnnek el onnan: UV-sugárzás hatására elbomlanak, vagy a futóáramlatok keverő hatására átkerülnek a troposzférába. A futóáramlatok a troposzféra felső határán a Földet körberobogó, nagyon erős szelekkel járó légköri áramlatok.

A hazánkban is megfigyelt rendkívül látványos égképek a napkeltét kb. egy órával megelőző és a napnyugtát követő szokatlan fények, korai hajnal- és késői alkonypír; a még vagy már a horizont alatt tartózkodó Nap esetében pedig erősen fénylő, narancsos-vöröses égbolt, amely felett rózsaszín árnyalatú, kevéssé fénylő de kiterjedtebb terület látható. A Nappal szemközti égbolton a horizont felett élénk rózsaszínű sáv jelenik meg, amely szintén a vulkáni aeroszol hatására sokáig látható marad.