Ijesztő csontváz fekszik a hagymaszag alatt

A Makó mellett épülő M43-as gyorsforgalmi autóút nyomvonalához egyelőre csak terepjáróval lehet eljutni, zötykölődős utunk a kukoricás melletti földúton, a sintértelep mellett vezet. „Az a kettő tegnap még élt” – mondja az egyik régésztechnikus, és az oldalra dőlt nagy testű kutyák felé mutat, amint reggel hét előtt egy bronzkori településre igyekszünk.

„Víz és nádas vette körül, érdemes volt itt lakni” – mondja Balogh Csilla régész, az M43-as ásatások koordinátora. Földbe vájt mélyedésekben sírok, kemencék, bronzkori épületek helyén munkálkodik tizenhat ásatási munkással együtt. Átlagos hajnal: a gigantikus narancsvörös korongként felkelő alföldi Nap látványa hatékonyan feledteti a makói hagymaüzem agyba hatoló rántottaszagát.

Csontváz és béka

A leendő kétszer két sávos út Szegedet és Nagylakot köti össze, ebben a kivitelezési szakaszban Makóig épül meg, és tartozik hozzá egy Makót északkeletről elkerülő szakasz is. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt. megrajzolta a Szeged és Makó közötti negyvenhárom kilométeres nyomvonalat, és a törvény szerint finanszírozza a nyomvonalba eső régészeti feltárásokat, amelyeket a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat bonyolít le.

Összesen harmincegy lelőhelyet találtak, huszonhatot a szegedi Móra Ferenc Múzeum, ötöt az ELTE régészei tárnak fel, a feltárás összköltsége 822 millió forint. A felfedezés gazdag: megtalálták Európa első földművelő közösségének, a Vinča-kultúrának egy nyolcezer éves települését, a színes öltözetük és vándorló életmódjuk alapján a római kor cigányainak is nevezett szarmaták településnyomait, és találtak Árpád-kori maradványokat is.

A munka július közepe óta tart, április végéig kell befejezni, az időjárás viszont nagyban befolyásolja a haladást. Tegnap alig egy órát esett az eső, most mégis nedves minden, több sírt és csontvázat latyak fed. Miközben Balogh Csilla az egyik honfoglalás kori sírban fekvő elhunyt mellkasánál lévő szépen megmunkált rézgombot mutatja, feltűnik, hogy a csontváz egy közepes méretű békával osztja meg sírhelyét. A béka virgonc a jelenlétünk miatt, heves ugrálásból kifolyólag először hátára placcsan, majd leveri az évszázadok óta megboldogult két bordáját. A régész szakszerűen rekonstruálja a békakárral sújtott leletet.

Amikor kijelölik egy autópálya vagy autóút nyomvonalát, a régészek csatárláncban elindulnak rajta, és cserepeket, csontokat gyűjtögetve azonosítják a lelőhelyeket. Ezután a talaj felső rétegét, a humuszt munkagépekkel legyalulják az altalajig, ahol felsejlenek a régmúlt idők emlékeit rejtő, a talajtól eltérő színű pacák, amiket a régész objektumnak nevez. Például az előkerült kerámiák jellegzetességei vagy a sírtájolás, a temetkezés módja árulkodik arról, mikori nép maradványai kerültek elő. A szürke, fekete kerámiák, és a dél-észak tájolású sírok szarmatákról árulkodnak.

Szarmata divat

A kilences számú lelőhelyen negyedik századi szarmata települést találtak, a fémkeresőkkel végzett felméréssel harminc korabeli, római pénzérme került elő. Ez azért is érdekes, mert a szarmaták nem használtak pénzt, feltehetően a rómaiakkal kötött kereskedelmi egyességek fejében kapták őket. A szarmaták a mai Dél-Oroszország sztyeppéiről érkeztek az első században a mai Alföld területére, amikor a rómaiak Pannónia Provinciát szervezték. Eredetileg iráni nomád nép, de itt már földműveléssel és nagyállattartással foglalkoztak. Körülbelül az ötödik század közepéig éltek itt. Lovas nép lévén a nők is bő szárú nadrágot, szoknyákat viseltek, amit alul színes gyöngyökkel, féldrágakövekkel varrtak ki, ezt onnan lehet tudni, hogy viseletükkel és korsókba, edényekbe helyezett étellel, itallal, olykor tükörrel együtt temették el halottaikat. Több vallási elemre utaló tárgy is előkerült, azt tudjuk róluk, hogy a Napot és a Holdat imádták.

Porózus csontvázaik arról tanúskodnak, hogy bár kemencéjük is volt, ismerték a hústartósítás módját, feldolgozták a gabonát is, étkezésük mégis alacsony tápértékű volt, főként köleskását ettek, mesél szakterületéről, vagyis a szarmatákról Sóskuti Kornél ásatásvezető. „Most már kéne nekem egy lyuk” – fordul hozzá egy idősödő segédmunkás, és a régész már mutatja is neki a következő feltárandó objektumot.

Ásatásán kemény munka folyik, de kifejezetten jó a hangulat. „Láthatóan abba halt meg, hogy térdtől letört a bal lába, ami levitte a fél fejét” – viccelődnek az egyik, meglehetősen hiányos csontvázról. Egy legalább kétméteresnek tűnő másik feje felett a két régész arról kezd vitázni, hogy vajon eleink valóban alacsonyabbak voltak-e, vagy sem. A vita végére nem kerül pont, egyikük szerint igen, másikuk szerint ez tévedés. Az biztos, hogy az alattunk fekvő illető népszerű lehetett, amikor magasról kellett leemelni valamit.

A kettes számú lelőhelyet a ralipálya jellegű terepen Land Roverrel közelítjük meg, közben Sóskuti Kornél arra próbál rávenni minket, hogy a következő ásatás vezetőjétől mindenképpen érdeklődjünk a nyolcezer éves kukorica- és paradicsomtároló edényekről. Jó érzékkel kivédjük a tréfát, ilyenek Kolumbuszig Európában nyilvánvalóan nem léteztek.

Nyolcezer éves kaja

„A balkáni földművelő lakosság után a Vinča-kultúra volt az első földművelő Európában. Edényeiket kézzel készítették, ujjbenyomással, körömcsípéssel díszítették – mondja Paluch Tibor ásatásvezető, és mutat is egy kézben tartható oltárt. Asszisztensei egy mély gödörben munkálkodnak, legalján egy hatalmas őstulok szarva fekszik. – A házépítéshez ebből a gödörből nyerték az agyagot, amit aztán szeméttel töltöttek fel. Ennek a földnek az átvizsgálásából lehet tudni, hogy sok halat, és folyami kagylót ettek, valamint árpát, gabonát. Ők az első állattartók Európában, akik már tudatosan használták a juhot, kecskét, szarvasmarhát: ettek belőle, bőrüket megvarrták.”

Közben nyolcezer éves kagylóhéjakat fogdosunk. Pontosan úgy néznek ki, mintha maiak lennének. Már indulunk hazafelé, amikor a régészt riasztják, hogy találtak egy kemencét. Odasiet, rápillant, de kiderül, vaklárma volt.

Híres terepük ez a régészeknek, már 1963-ban feltártak itt egy izgalmas újkőkori települést, csak azóta nem volt pénz a folytatásra. „Ez az autóút kellett hozzá, a földrajzi viszonyokból már sejtettük, hogy vannak még részei a 7500 éves településnek” – mondja Paluch Tibor. Magyarországon szinte csak az építkezésekhez kötődő régészet létezik, a beruházásokon kívüli támogatás minimális.

„Tervásatás egy-egy izgalmas tudományos célra nagyon kevés van, nincs aki finanszírozza. A legtöbb lehetőséget az építkezések jelentik, itt azonban kötöttek a keretek, kizárólag a nyomvonalban áshatunk, azt is szigorúan meghatározott határidőig” – mondja Balogh Csilla. A tempó feszített, Paluch Tibor idén a huszadik ilyen ásatásán van túl. „A határidők miatt gyorsabb, ugyanakkor kártékonyabb, hogy munkagépekkel kell dolgoznunk.” Ez az ásatás a szenvedélye, talán ha lottóötöst nyerne, akkor tudná folytatni.