Natália
-3 °C
7 °C

Magyar siker a nemzetközi matekversenyen

2005.08.01. 12:28
A magyar csapat tagjai több első helyet is megnyertek az Egyetemi Hallgatók Nemzetközi Matematikaversenyén, amelyet az idén 12. alkalommal rendeztek meg, derül ki a Bolyai János Matematika Társulat hétfői közleményéből.

A nemzetközi matematikaversenyen, melynek ezúttal a bulgáriai Blagojevgrád adott otthont július 22. és 28. között, az ELTE diákjai közül Harangi Viktor kiemelt első díjat, Rácz Béla András, Csikvári Péter és Pach Péter Pál pedig első díjat nyert, áll a tájékoztatóban.

Szintén kiemelt első díjas lett Varjú Péter a Szegedi Tudományegyetem negyedéves hallgatója, aki egyben a legtöbb pontot elérő magyar diáknak is mondhatja magát. A szegediek közül Ambrus Gergely első díjat, ketten pedig harmadik díjat kaptak. A Budapesti Műszaki Egyetem diákjai közül Horváth Illés 134 ponttal első díjat, ketten második díjat, hárman harmadik díjat nyertek, egy hallgató pedig dicséretet kapott. A szegedi csapatot Röst Gergely, a BME csapatát pedig Szentpéteri Róbert vezette.

A közlemény szerint a versenyen az ELTE csapatának volt a legmagasabb átlagpontszáma, megelőzve a Fehérorosz Állami Egyetemet (165,5 pont, 7 diák) és a Princetoni Egyetemet (148 pont, 3 diák). A versenyen három kontinens több mint harminc országából hetvenegy egyetem összesen 227 diákja vett részt. A csapatot Keleti Tamás, az ELTE egyetemi docense vezette.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.