7℃ / 19
Budapest

A felsőmocsoládi öreg hárs az Év Fája Európában

2012. március 2., péntek 15:22 |

Hét európai fa közül a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája lett az első helyezett, és ezzel az interneten szavazók döntése alapján elnyerte az Európai Év Fája díjat.

Címkék

Vogl Szilvia, a település polgármestere szerint azzal, hogy valóra váltak a reményeik, és nyertek, új távlatok tárultak fel az ötszáz lelkes falu előtt. „Régóta vártunk már arra, hogy adódjon lehetőség a turizmus fellendítésére, értékeink bemutatására" – mondta Vogl Szilvia, hozzátéve: a győzelem lendületet ad, máris elkezdtek gondolkodni azon, miként tudnának pályázni parkolóhelyekre, rendezett fogadóhelyre az öreg hárs környékén. A falun két turistaút is átvezet, ezt is szeretnék kihasználni.

A versenyre Csorba Simon Mária, a felsőmocsoládi birtok egykori tulajdonosainak egyik leszármazottja nevezte be a öreg hársfát. Az egykori Bánó-kastély ma ismét a család tulajdonában van, és jelenleg szállodaként működik. Az öreg hárs végig fölényesen vezetve, 11 158 szavazattal nyerte meg a február végéig tartó versenyt, 1300 szavazattal maga mögé utasítva a második helyezett köpeci (Románia) szilt. Harmadik helyen, hatezer szavazattal, a bulgáriai Kívánságfa végzett.

A döntőbe azok a fák jutottak be, amelyeknek érdekes története van. A legenda szerint a felsőmocsoládi öreg hárs mágikus erejével védelmezi az őt körülvevő erdőt. Történetét a környékről származó Bánó család őrizte meg. A család máig élő hagyománya, hogy legfiatalabb tagjaikat bemutatják a fának.

felsomocsoladi oreg hars 7
Fotó: Sélley Miklós

A több száz éves matuzsálemek történetei a Treeoftheyear.org weboldalon magyar nyelven is megismerhetők. A szavazatokat is itt lehetett leadni. Az Európai Év Fája díjra azok a fák pályázhattak, amelyek saját hazájukban a közönség segítségével elnyerték az Év Fája címet.

A cseh kezdeményezésű versenyen hét ország vett részt, a magyarországi szervező az Ökotárs Alapítvány volt. Az ismert cseh művész, Martin Patřičný által készített díjat május 23-án Brüsszelben vehetik át a győztes fa nevezői.

A címlapról ajánljuk

Ez is érdekelheti

Shopline

OnGo beszámolók

  • Sri Lanka
    Sri Lanka
    Mindenki közösen zenélt, krikettezett, sárkányt eregettek...
  • Szlovénia
    Szlovénia
    Kaptunk megint a szlovén kedvességből, mindenben próbáltak segíteni...
  • Magyarország
    Magyarország
    Budapest, Kopaszi-gát - A Duna ölelésében...

Hirdetés