Gáspár
15 °C
24 °C

Szabadság, szerelem, szerelem, szerelem

2012. 03. 15. 00:50
| Módosítva: 2012. 12. 10. 21:48
Egy jó forradalomhoz szerelem is kell, ezt minden valamire való szabadsághős tudja. A történelemkönyvek és az ünnepi beszédek szeretnek elfeledkezni arról, hogy a márciusi fiatalok nemcsak márciusiak, hanem valódi hús-vér fiatalok voltak. Sőt idősebb társaik sem voltak romantikus pózba dermedt élő szobrok, mint ahogy az iskolai ünnepségeken látjuk őket. Udvaroltak, álmodoztak, hódítottak, reménytelenül szerelmesek vagy épp hűtlenek voltak, mint bárki más.

Március 14., éjszaka

A történet március 14-én éjjel Petőfi Sándorék – Jókai Mórral közösen bérelt – Dohány utcai lakásában kezdődött. Az „éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt” – írja a költő, – „bátor lelkesítő imádott kis feleségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondolataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló.” Ők bizonyosan együttesen értelmezték a szabadság és a szerelem ügyét: „Egyik kezemben édes szendergőm  szelídeden hullámzó kebele / Másik kezemben imakönyvem: a Szabadságháborúk története!"

Bár a verssorok fél évvel korábban születtek, bizonyos, hogy ezen az éjszakán is ott lehetett Júlia kebele a költő keze ügyében. Erre jobb bizonyíték nem kell mint, hogy fiuk, Zoltán éppen 9 hónappal a pesti forradalom után, 1848. december 15-én született.

Szendrey Júlia

Júlia és Sándor kapcsolata nem a tankönyvekből ismert pátoszos idill volt, hanem pontosan olyan hullámvölgyek és -hegyek története, mint bármilyen húszéves-kori szerelemé. Egy nagykárolyi táncmulatságon találkoztak először, de az első találkozás nem sikerült valami fényesen. Júliának tetszett Petőfi, de hogy a másik ne bízza el magát, hideg maradt. Petőfi elkönyvelte magában, hogy ennek a lánynak nem érdemes udvarolnia, le is lépett a bálról.

Később Júliának kellett felhívnia magára a figyelmet, és akkor már sikerrel is járt. A leánykérés is forradalmian sikerült: Petőfi beállított Szendreiék villájába, végigvetette magát a drága kanapén és megkérte a minisztérium tisztviselő lányának a kezét. Persze nemleges választ kapott, az öreg Szendrei úgy gondolta, hogy erre az alakra nem lehet rábízni polgári jómódhoz szokott lánya életét. A szerelem nem sokkal ezután majdnem véget ért. Kicsin múlt, hogy ma nem egy debreceni színésznőre emlékszünk úgy, mint a forradalom költőjének feleségére.

1846-ban egy debreceni színi előadáson a 20 éves Prielle Kornélia egy megzenésített Petőfi-verset énekelt el a jelen lévő költő tiszteletére. Az akkor már Szendrei Júliával jegyben járó Petőfi nyomban bele is szeretett a színésznőbe, s – némi szorosabb bemutatkozást követően – azon melegében meg is kérte a kezét. Nelli igent mondott. A gyors menyegzőt csak azért nem lehetett megtartani, mert iratok híján egyetlen pap sem akarta összeadni őket. Sándor hazautazott, hogy elintézze a papírokat. Innen már Jókait idézzük: „Petőfi betoppan a szobámba, s e szóval kezdi:

Prielle Kornélia

– Pajtás, megházasodom.

– Tudom, mondám, megírtad... Násznagynak is meghívtál.

– De már nem Júliát veszem el. … elfelejtettem örökre.

– Hát ellenben kit fogsz elvenni?

– Prielle Kornéliát.

És aztán elmondta az egész idillt... Most el vannak egymással jegyezve, s mihelyt itthon az ügyeit rendbe hozta, siet vissza a menyasszonyához, s vezeti oltár elé”.

Az esetet Júlia is leírta naplójában, szomorkodva vőlegénye csapodárságán. Mindenesetre Petőfi nem utazott vissza Debrecenbe: édes szendergőjének kebele mégiscsak Pesten tartotta. Kornélia hoppon maradt, és bosszúból hozzá is ment egy színész kollégájához.

Júlia pedig férjéhez méltó, főállású forradalmárként vett részt a márciusi és az azt követő eseményekben. Hol felhívást intézett a nemzet lányaihoz és asszonyaihoz, hogy szerelmüket küldjék el harcolni az ellenséggel, hol nemzetiszín főkötőben jelent meg férje oldalán, hol pedig nadrágban, szivarral, rövid hajjal mutatta be, milyen is egy igazi modern forradalmár. Petőfi halála után szabadulni akart a rászakadt nemzet özvegye szereptől, de csak egy különösen boldogtalan házasság jutott osztályrészéül egy agresszív és perverz férjjel, miközben megvetés kísérte, hogy méltatlan lett Petőfi emlékéhez.

Március 15., reggel

Júlia az éberen töltött éjszaka után mégiscsak lefeküdhetett aludni, mert Petőfi egyedül ment reggelizni a Fillingerbe. A kávéházban – amit egyébként a társaság sosem nevezett korábbi bérlőjéről Pilvaxnak – a költőt Bulyovszky Gyula és Vasvári Pál várta. Vasvárit barátai nagyon irigyelték jó állásért. Nem a keresetéért, az nem volt sok, hanem azért, mert a fiatal bölcsész az első pesti leánynevelő intézetben volt tanár.

Teleki Blanka grófnő leányiskolája igazi modern oktatási intézménynek számított. Az irodalmat és a történelmet Vasvári (akkori nevén Fejér) Pál tanította, a természettudományokat a híres zoológus, Hanák Pál, az általános nevelőnő pedig Lővei Klára volt.

Teleki Blanka

Az iskolának abban az évben 6-7 kamaszlány volt a bentlakó növendéke,többségük szerelemes volt a jóképű irodalomtanárba. A lányok rajongása jól látszik a Vasvárihoz írott házi fogalmazásaikból. A forradalom szelleme az egész iskolát áthatotta, március 15-ét követően a levél formában írt fogalmazások szokásos „Tisztelt Tanító Úr” megszólítását a „Tisztelt Polgártárs” megszólítás váltotta fel.

A lányok a 12 pont mintájára elkészítették saját követeléseiket is, miszerint a nők is járhassanak egyetemre és kapjanak szavazati jogot. De nem csak a növendékek voltak szerelmesek a 22 éves tanárba. Az iskola alapítója, a 42 éves Teleki Blanka szíve is Vasváriért dobogott. Egyre gyakrabban beült az órákra is, ami a piarista Hanák Pál esetében soha nem történt meg.

Március 15-én este a grófnő is ott ült a Nemzeti Színház nézőterén. Egy héttel később – a tanítványokra hivatkozva – Lővei Klára levélben kérte Vasvárit, hogy készíttesse el arcképét Barabás Miklóssal, amit majd nyomtatásban fognak terjesztetni. A képek 250–300 példányban való elkészítése nem volt olcsó, de Teleki Blanka nem sajnálta érte a pénzt. Nem tudjuk, hogy a grófnő szerelme viszonzásra talált-e, de tény, hogy a forradalom idején a Kossuth futáraként tevékenykedő Vasvári, ha tehette, szerét ejtette, hogy találkozzanak.

Utoljára Debrecenben, '49 elején, amikor Vasvári szabadcsapatot szervezett, és a Pestről frissen menekült grófnőt kérte fel zászlóanyának. Blanka ekkor látta szerelmét utoljára. Vasvári a román felkelők elleni harcban esett el, és holttestét éppen úgy nem találták meg, mint Petőfiét. Blanka a forradalom után évekig raboskodott veszélyes politikai kapcsolatai miatt.

Március 15., délelőtt, Petőfi lakásán

A kávéházi reggeli után Petőfi megkérte két barátját, hogy menjenek hozzájuk, és ott tervezzék meg a nap menetrendjét. Jókai szobájában gyűltek össze, talán azért, hogy Júliát pihenni hagyják.

Ebben a szobában történt, hogy Vasvári Petőfi botjával hadonászott, nem tudván, hogy tőr van benne. A rejtett tőr kirepült a botból, elrepült Bulyovszky füle mellett, és megállt az ajtófélfában. Ezt jó ómenként értelmezték, a szurony hegye Bécs felé mutatott. Visszamentek barátaikhoz a kávéházba, kezükben a 12 ponttal és a Nemzeti dal kéziratával. Onnan átmentek a közeli jogi kar épületébe, ahol Jókai Mór egy székre állva felolvasta a 12 pontot, Petőfi pedig a versét. Mivel a koreográfia bevált, tovább mentek a mérnökhallgatókhoz, majd a bölcsészekhez, a jogászokhoz és végül a teológusokhoz.

Legendás barátságukat akkoriban éppen feszültség terhelte. Jókai nem nézte jó szemmel barátja és Júlia szerelmét, úgy találta, a határozott nő nem illik a költőhöz. Jobban örült volna, ha Prielle Kornéliából lesz Petőfiné – szerinte jobban összeilletek. Még nem tudta, hogy aznap este ő is találkozik élete szerelmével, akivel szemben Petőfi sokkal inkább kritikus lesz, mint ő Júliával.

Március 15., délelőtt, irány a nyomda

Petőfi és Jókai megismételt produkcióját minden helyszínen egyre többen hallgatták, az utolsó egyetemi stációnál már ötezresre duzzadt a tömeg. Útjuk a Szép és a Hatvani utcák sarkán álló Horváth házhoz vezetett, amelyben a Landerer és Heckenast nyomda működött. Amíg Petőfiék bementek, kint, a nyomda előtt Bulyovszky Gyula szónokolt az egybegyűltekhez. A tömegben felismerte őt egy feltűnően szép, 15 éves lány, akivel korábban egy bálon már találkoztak. Akkor még csak köszöntek egymásnak, de a 21 éves fiatalember és a kamasz lány aznap estére már egy pár voltak, fél év múlva pedig házastársak.

Bulyovszky Gyula

Bulyovszky Gyula fiatal jogász korábban az Ellenzéki Kör bálján találkozott először a még tinédzser-korú Szilágyi Lillával. A lány apja színész volt, így ő hétévesen a Nemzeti Színház tagja volt, tizenöt éves korától pedig már főszerepeket játszott. A nyomdánál történt találkozást követő este, a Nemzeti Színházban már az első csók is elcsattant. A márciust követő zsúfolt hetekben, a számtalan népgyűlés és rendezvény mellett a párnak egymásra is maradt ideje, november 8-án tartották meg esküvőjüket. Lilla kirobbanó tehetség volt, aki nagyon is tisztában volt tálentumával. Nem volt hajlandó másodhegedűs lenni a kor divatos színésznői mögött, emiatt rendszeresen konfliktusba került kolléganőivel, köztük is elsősorban Laborfalvi Rózával. Huszonöt évesen szakított a magyar színházi világgal, és fél év múlva már ő volt Németország ünnepelt színésznője. Férjével Drezdában telepedtek le, ahol Lilla von Bulyovszky néven mint szász királyi udvari színésznő szerzett hírnevet. Később Münchenbe szerződött, ahol lelkes rajongói közé tartozott a bajor király is. Sikeres, gazdag asszonyként vonult vissza, felváltva élt grazi és budapesti otthonában. A házaspár íróként öregedett meg: Lilla fordított, – ő ültette át magyarra először Dumas Kaméliás hölgyét –, Gyula pedig tárcákat írt a kor legismertebb lapjaiba. A férj halt meg előbb, Lilla hátralévő életében jótékony célokra, például idős színészek támogatására ajánlotta fel vagyonát.

Március 15., dél

Délre a 12 pont és a Nemzeti dal is ki lett nyomtatva. Irinyi innen küldte haza a forradalmi tömeget ebédelni. Közölte, hogy a nyomdászok elegendő példányt fognak nyomtatni, és délután három órakor a Nemzeti Múzeum kertjében mindenkinek jut majd. A fiatalok azonban nem ebédeltek, hanem a Nemzeti Színházba siettek. Aznap eredetileg Soulié Két anya gyermeke című színművét mutatták volna be, de ha egy forradalmat írók csinálnak, ott a dramaturgiának is nagy szerepe van. A fiatalok előre megtervezték az estét, és Bajza Józsefet, a színház igazgatóját arra kérték, hogy aznap inkább a Bánk bán kerüljön színre. Az igazgatóra átragadt a lelkesedés: estére ingyenes előadást hirdetett.

Bajza József

A 44 éves Bajza szigorú direktor és még szigorúbb kritikus volt, senki sem gondolta róla, hogy eközben majd' minden nap szerelmes leveleket ír feleségének, Csajághy Júliának. Annak a Júliának, aki Vörösmarty Laurájának nővére volt. „Kérlek leveleimet ne mutogasd senkinek. Azok csak neked vannak írva. Én nem szeretem érzéseimet mindenki előtt kitárni. Kevés ember van, ki az ilyet meg tudja érteni s minek azt másnak tudni, a mi csak neked van írva?” Bajza nem Petőfiék romantikus módján volt szerelmes, maga írja, hogy ő nem olvadozó és mézes férj, nem hajtja örökké azt, hogy mennyire szereti feleségét, de leveleiből mégis a legmélyebb érzelmek sejlenek ki. „Édes Julcsája” nélkül elhagyottnak és magányosnak érezte magát, s sok kollégájával ellentétben ezért nem foglalkoztatta a színházában játszó csodált színésznők szépsége sem.

Március 15., délután, a Nemzeti Múzeumnál

Délután a múzeumnál tízezer ember gyűlt össze, itt Vasvári és Irinyi szónokolt, a közhiedelemmel ellentétben Petőfi itt nem szavalt. Elhatározták, hogy átvonulnak a pesti városházára, hogy a közgyűlést 12 ponthoz való csatlakozásra bírják. A városházához igyekvő tömeghez ekkor csatlakozott Klauzál Gábor volt országgyűlési vezérszónok, és Nyáry Pál, Pest vármegye másodispánja. A két liberális politikus estére átvette a mozgalom irányítását, és elérték, hogy a pesti polgárok többsége a radikális fiatalok oldalára álljon.

Nyáry Pál

A 44 éves Nyáry maga is romantikus hősszerelmes volt. A korszak leghíresebb, nemzetközileg is elismert magyar primadonnáját, Schodelné Klein Rozáliát szerette. Rozika szoprán hangjának már kiskorában csodájára jártak, zenetanára, Schodel János nemcsak a lány hangképzésében, hanem magánéletében is komoly szerepet vállalt: ahogy tanítványa 15 éves lett, elvette feleségül. A lány bejárta Európa nagy színpadait, itthon azonban az intrikus Déryné megpróbálta elütni a jó szerepektől. 1840 egy nyári estéjén a Svábhegy tetején egy bükkfa árnyékában tartottak spontán bemutatót barátaival. A színészek verseltek, az énekesek daloltak, majd Schodelné előadta Norma áriáját Bellini operájából. A közönség soraiban helyet foglaló Nyáry Pálra olyan hatást gyakorolt az előadás, hogy felpattant a helyéről és felkiáltott: „Legyen hát e bükkfának a neve, mától kezdve, Normafa!” Innen indult el a primadonna és a politikus szerelme. Schodelné elvált, és nemsokára a Nemzeti Színház vezető énekese lett. 1844-ben ő volt az első Szilágyi Erzsébet Erkel Hunyadi László c. operájában. Ezzel egy csapásra ünnepelt sztár lett. Nyáryval nem házasodtak össze, de együtt éltek.

Schodelné Klein Rozáliá

1848-ban Nyáry a pesti forradalom egyik vezéralakja, majd a Békepárt vezére lett. Végig kitartott a kormány mellett, és nem hagyta el az országot sem. Elfogták, és annak ellenére, hogy nem szavazta meg a trónfosztást, előbb halálra, majd 10 év várfogságra ítélték. Schodelné 1849. július 27- én Verdi Macbeth című operájában énekelt utoljára, később Nyáryval való kapcsolata miatt nem léphetett színpadra. Nyáregyházára költözött, hogy a gazda nélkül maradt omladozó kastélyt rendbe tartsa. Ott is halt meg bebörtönzött szerelmére várva 43 évesen. Nyáry kiszabadult, és a kiegyezés után az ellenzék meghatározó politikusa lett. Mivel nem tudott a politika fő irányával azonosulni, öngyilkos lett. Búcsúlevelében azt kérte, hogy szerelmével közös sírba temessék.

Március 15., a Városházán

A forradalmi küldöttség a városházán a közgyűléssel megszavaztatta a 12 pontot, az immáron a város pecsétjével is ellátott dokumentumot vitték tovább. Az utcán azonban elterjedt, hogy közeledik a katonaság, a forradalmi tömegen kezdett erőt venni a riadalom. Nyáry és Klauzál próbálta megnyugtatni őket.

Klauzál Gábor

Klauzál az események idején éppen feleségét gyászolta. Prezetska Máriával 20 évig élt szerelemi házasságban. Az asszony megbetegedett, és bár férje odaadóan ápolta, '48 januárjában meghalt. Az özvegy politikus, aki később a forradalmi kormány földművelésügyi, ipari és kereskedelmi minisztere lett, több nő szívét megdobogtatta, de ő mindenkit visszautasított. Végül 1851-ben feleségül vette az aradi vértanú, Nagysándor József tábornok jegyesét, Schmidt Emmát, akivel haláláig boldog házasságban élt.

Március 15., Irány Buda

A tömeg elindult Budára. Az élen Szathmáryné Farkas Lujza, a Nemzeti Színház művésznője vitte a zászlót. Nyáry, Klauzál és Rottenbiller alpolgármester a helytartótanács elé terjesztette a 12 pontot. Az akkorra már majdnem húszezres kavargó sokaságtól megrémült helytartótanács, s amikor Táncsics kiszabadítását követelték tőle, Petőfi szavaival „sápadt vala és reszketni méltóztatott, és öt percnyi tanácskozás után mindenbe beleegyezett".

A helytartótanács nevében gróf Zichy Ferenc alelnök tárgyalt a forradalmárokkal. A férfi Zichy Antónia unokatestvére volt, s ilyeténképp rokonságban állott az aznap éppen Pozsonyban tartózkodó Batthyány Lajossal. A fiatalon nőcsábásznak számító Louis gróf 12 évvel korábban ugyancsak Pozsonyban vezette oltár elé a nála tíz esztendővel fiatalabb, feltűnően szép Zichy Antónia grófnőt. A fiatalkori életforma nem múlt el nyomtalanul, a férfi nem tudott ellenállni kacér sógornője, Zichy Karolina csábításának. Titokban találkozgattak ugyan, de a felesége rájött a viszonyra. Ennek ellenére nem csinált botrányt, tudta, hogy Louis őt szereti. Amikor Batthyányt 1849 január 9-én letartóztatták, éppen Karolinánál töltötte az estét. A kivégzésig hátralévő tíz hónap levelezése a házaspár szoros kötődéséről, őszinte szerelméről tanúskodik.

Március 15., Stančić börtönénél

Táncsics cellájának ajtaján hamarosan kopogtatott az őrparancsnok, és közölte a fogollyal, hogy nemsokára kiszabadul. Megkérte, hogy beszéljen a tömeggel az érdekében, ő csak parancsot teljesített. Délután fél hatkor a küldöttség megérkezett a börtönbe.

Stančić, ahogy akkor hívták, sajtóvétség és izgatás miatt került börtönbe 1847-ben egy Lipcsében megjelent műve miatt. Szabadulása és a forradalom tiszteletére aznap vette fel a magyarosabb Táncsics nevet. „Börtönöm ajtaja feltárult, és beléptek Nyáry Pál, Klauzál Gábor és mások is többen, de ezek élén kedves feleségem, ki e szavakat hangoztatva borult keblemre: Nincs többé cenzúra! Én nagy meglepetésemben, hogy feleségem is jelen van, nem bírtam szólani”- írja később. Táncsicsné Seidel Teréz egy józsefvárosi csizmadia lánya volt, akit a jobbágy sorból felemelkedett író 1838-ban vett el. Szüntelen nélkülözésben, nyomorban éltek, de nagy szerelemben.

Táncsics Mihály

A szabadulást követően is legszívesebben kettesben maradt volna feleségével, de nem tehette. „Feleségemmel s Nyáry Pállal kocsiba ültünk, s alig foglaltunk helyet, a lovakat kifogták, s a kocsit férfiak, ifjak húzták ...Így haladt a menet Budáról a hídon át Pestre, a Nemzeti Színház elé, hol töméntelen sokaság közül hangok zajlottak fel, hogy a színházban a fejedelmi család (nádori) páholyában foglaljak helyet. De e kívánság teljesítését azon nyilatkozattal mellőztem, hogy nem mehetek a színházba, mert a városházához kell mennem, hogy az ott ülésező új kormány bizottmányának magamat bemutassam, miszerint tényleg meggyőződhessék arról, hogy valósággal ki vagyok szabadítva.” Megígértették vele, hogy az esti előadásra visszatér. A mai Vörösmarty tér sarkán álló Nádor fogadó legszebb szobáját nyitották meg a házaspárnak. Sem lovashintóban nem ültek korábban, sem szállodai szobát, franciaágyat nem láttak még soha. A kiszabadult rab alig várta, hogy kettesben maradjanak. A színházi ünneplést is kihagyta. Valószínűleg nem sok ilyen boldog éjszakájuk volt.

A szabadságharc bukása után Táncsicsot halálra ítélték, sőttávollétében „in effige” ki is végezték. Teréz saját házuk alatt készített számára rejtekhelyet, s itt élt nyolc évig, az amnesztia kihirdetéséig. A gödörben csaknem megvakult. Két évvel később 1860-ban egy március 15-ei tüntetés szervezése miatt ismét letartóztatták, és 10 évre ítélték. Csak 1867-ben szabadult öregemberként. Teréz végig kitartott mellette.

Laborfalvi Róza

Március 15., a Nemzeti Színházban

Amikor kiderült, hogy Táncsics kiesett, a forradalmárok azon törték a fejüket, hogy este a színházban egy színész fogja helyettesíteni, mert az előre kitalált dramaturgiától nem akartak eltérni. A színház zsúfolásig megtelt, Bajza direktor ötlete az ingyenes előadásról megtette a hatását. Igazi forradalmi tabló állt össze: a földszinten kofák, mesterlegények, kispénzű diákok. A páholyokban a város előkelői és a nap hősei, a forradalmárok. Ott ült Petőfi és Júliája, Jókai Nyáry Pál páholyában Táncsics helyén, mellettük Bulyovszky és Vasvári. Utóbbit a nézőtér egy eldugott sarkából nézte a fátyolos tekintetű Teleki Blanka. A mellette ülő hölgyek a szabad prédának számító, fess Klauzál felé mosolyogtak. A színészek lázasan készülődtek, Szilágyi Lilla a takarásból pislogott Bulyovszkyra. A Bánk Bán minden szereplője kokárdát tűzött magára. A Gertudist alakító Laborfalvi Róza először tiltakozott: szerepidegennek érezte, hogy a német királyné kokárdában menjen a színpadra. De meggyőzték, hogy aznap nem ez számít. És tényleg: a szabdság és a szerelem teljesen átírta aznap este a műsort.

A Bánk bánt nem lehetett végigjátszani. Az első felvonás után a közönség ráunt a lassan hömpölygő cselekményre, és valami forradalmit akart. A nagy zajongásban a színpadra lépett a Petur bánt alakító Egressy Gábor, és elszavalta a Nemzeti dalt, azután a darab szereplői egyszerre léptek a színpadra, és elénekelték a Szózatot, a Marseillaise-t, a Rákóczi indulót és a Hunyadi László áriáját. A közönség azonban egyre hangosabban Táncsicsot követelte, aki ekkor már a szállodába bezárkózva töltötte megérdemelt pihenését hű Terézével. Petőfi és Vasvári próbálták lecsöndesíteni a tömeget, de szavaikat elnyelte a lárma. Egressy elérkezettnek látta az időt, hogy a színpadra vezessen egy ál-Táncsicsot, hadd kapja meg a nép, amit szeretne. Jókai azonban nem hagyta, hogy a forradalom estje egy ilyen kínos paródiával folytatódjon, ezért bejelentette, hogy beszélni fog a néphez.

Jókai Mór és Laborfalvi Róza

A színfalak mögé ment, és szólt Egressynek, hogy vonassa fel a függönyt. A színfalak mögötti félhomályban csaknem összeütközött a kokárdás Gertrudisszal, Laborfalvi Rózával. Egymásra néztek, a 23 éves fiatalember közelről is épp olyan gyönyörűnek találta a 31 éves dívát, mint korábban a nézőtérről. Jókai öltözete estére kissé megviseltnek tűnt: csizmája sáros volt, ruhája az esőtől átázott, csak a cilindere szalagjába tűzött óriási piros toll kölcsönzött neki némi forradalmi külsőt. A színpadra állva elmesélte Táncsics kiszabadítását és azt, hogy a fáradt hazafi most nem tudott eljönni. Beszédet némi taps fogadta, de azért a közönség nem örült, hogy nem láthatja élőben a kiszabadított rabot.

A tapsrend természetét értő Róza ekkor lépett a színpadra. Levette jelmezéről a saját maga által varrt, erdélyi és magyar színekkel készített piros-fehér-zöldsárga-kék kokárdáját, és a szónok mellére tűzte. A taps végre felmorajlott, de Róza ezt is tudta fokozni. Ott, a közönség szeme láttára megcsókolta a kissé megszeppent írót. A nézőtéren ováció tört ki: a szerelem megmentette az estét, és győzött a szabadság is. Jókai és Róza másnap már együtt andalgott a budai utcákon.

A barátok közt elterjedt a hír: Móric nemcsak a forradalom hevében váltott csókot a nála nyolc évvel idősebb Rózával, hanem össze is kötné életét a kétes hírű színésznővel, akinek házasságon kívüli született gyermeke van. Laborfalvi Róza, született Benke Judit gyermekének apja a kor ünnepelt hősszerelemes színésze, Lendvay Márton volt. A színésznő a 40-es évekre már igazi sztár volt, férfiak tucatjai hevertek a lábai előtt. Vörösmarty és Bajza is áradozó kritikákat írt róla, s egy ízben még a színházat különösebben nem kedvelő Széchenyi Stefi gróf is felállott páholyában és a közönség füle hallatára fennhangon azt mondta: „Laborfalvi sonorus alt hangja a legszebb muzsika, amit hallottam valaha".

Petőfi Sándor

A népszerűség azonban nem jelentette, hogy Rózát feleségnek is el tudták volna képzelni rajongói. Így volt ezzel Petőfi is, aki nem átallott összefogni barátja édesanyjával, hogy megakadályozzák az esetleges házasságot. Először is bemutatták Móricnak Róza tizenéves kislányát, hogy eltántorítsák szándékától. Jókai meg is ígérte, hogy szakít a színésznővel, de ehelyett Sándor másnap barátja hűlt helyét találja a közös lakásban. Rosszat sejtve, az éppen törött lábú Jókainé asszonnyal felmentek Laborfalvi svábhegyi villájába, de a pár már onnan is kereket oldott. Végül – a színésznők iránti olthatatlan szerelem ügyében megértő Nyáry Pál segítségével – Rákoscsabán adta őket össze egy falusi pap.

Petőfi annyira megorrolt barátjára, hogy szóba sem állt vele, és csak Laborfalvi Móricként emlegette egykori lakótársát. Pedig Róza szerető és hűséges felesége lett Jókainak. Még hamis papírokat is szerzett neki '49-ben, de biztonságból jó ideig továbbra is szobafogságban tartotta férjét, hogy baja ne essék. „Annak, hogy olyan sokat dolgozom, az egyik oka az is, hogy szeretek otthon lenni – s hogy még egyet megvalljak, még bírálóim legelsőjét is tisztelem az én asszonyomban. Az ő ítélete nekem oraculum" – írta róla később Jókai. Róza 1886-os halála szó szerint megbénította Jókait. Fogadott leánya szervezett neki hosszú itáliai utazást, hogy lassan felejteni kezdje. És aztán megismétlődött minden: amikor 74 évesen feleségül vette az akkor 20 esztendős Grósz Bellát, ugyanúgy ellene fordult családja és barátai, mint ötven évvel korábban Róza miatt.

Jókai és Róza csókja fertőzőnek bizonyult. Szilágyi Lilla lépett elő, és a délben megszólított Bulyovszky mellére tűzte a saját kokárdáját. Megvolt a második csók is, amit Petőfi már bosszúsan fogadott, attól félve, hogy a szabadság ünnepe helyett csak a szerelem marad meg a jelenlévő emlékezetében.

Autóbérlés online

Magas minőség, kedvező árak - bérautó foglalás diszkont áron!

Korfu

Last minute ajánlatok görög hangulatban. 29 900 Ft / fő / 7 éjtől