Pap, katona, bankár, egyszóval: templomos

Hétszáz évvel ezelőtt, 1312. április 3-án végleg megpecsételődött a középkori Európa egyik legfurcsább szervezete, a templomos lovagrend sorsa. A vienne-i zsinaton, Dél-Franciaországban, az összegyűlt egyházi vezetők ezen a napon hagyták jóvá V. Kelemen pápa döntését a rend feloszlatásáról.

Túl sokba voltak

IV. Fülöp francia király akkor már évek óta keményen fellépett a templomosok ellen. A király emberei sok lovagot letartóztattak, és kínvallatással szörnyű bűnöket csikartak ki belőlük: bálványimádást, paráznaságot, a kereszt leköpését, ördöggel cimborálást, obszcén beavatási szertartásokat, és minden lehetséges fertelmet, amitől csak a középkori közvélemény borzongani tudott.

Azonban semmi sem utal arra, hogy ezeket a bűnöket a templomosok valaha is elkövették volna. Az viszont biztos, hogy IV. Fülöp rengeteg pénzzel tartozott a lovagrendnek, mert a tőlük felvett hitelből finanszírozta Anglia elleni háborúját. És az is biztos, hogy IV. Fülöp elég rövid pórázon tartotta V. Kelemen pápát, akitől addigra már évek óta követelte a rend feloszlatását.

Szinte bizonyos, hogy a templomosok egy hitelválság nem ortodox megoldásának lettek áldozatai. Ugyanakkor a rend különleges ereje addigra sok európai uralkodót bosszantott annyira, hogy ne hullassanak könnyeket a máglyára vetett lovagokért. A templomosok ugyanis a világ első multinacionális cégeként is viselkedtek, ráadásul a pápán kívül nem tartoztak senkinek sem engedelmességgel. Viszont eretnekséget az egyház (így az éppen hétszáz évvel ezelőtti zsinati határozat sem) sohasem állapított meg velük szemben.

Ápolás helyett befektettek

A templomos rendet bő húsz évvel az első, 1096-os keresztes hadjárat után alapította valószínűleg hét francia katona. Ahogy több más akkoriban alakuló katonai rend, kezdetben ők is a szentföldi zarándokok védelmét tekintették fő feladatuknak. Nevüket onnan kapták, hogy Jeruzsálemben a Salamon Templomának vélt rom egyik falát adományozták nekik.

A templomosok, szemben a johannitákkal vagy a német lovagrenddel, betegápolással nem foglalkoztak, csak katonáskodtak, illetve idővel bankárkodtak. Valószínűleg ettől lettek nagyon kedveltek. A lovagok ugyanis hiába voltak szerzetesek, fő feladatuk a fegyverforgatás maradt, ami miatt a nemesi családok sarjainak igen vonzóvá vált közösségük. És a jó családok szívesen adományoztak pénzt és birtokot a rendnek, ahol fiaik jámbor hitéletet éltek vagy éppen keményen harcoltak.

A lovagok szüzességi és más, szerzetesrendeknek megfelelő fogadalmakat tettek, de fegyverzetük a legelitebb katonákéhoz volt hasonlatos. A páncélos lovagok a korszak legfélelmetesebb, leghatékonyabb és legdrágább katonáinak számítottak. És fegyverhordozó is járt nekik, szolgáik szintén a rend tagjai voltak, csak alacsonyabb rangban. (Legalább hétszer annyi fegyverhordozó keresztes volt, mint igazi lovag.)

Katonai erejük annyira komoly volt, hogy korabeli leírások szerint az 1177-es montgisard-i csatában a keresztesek a felvonuló ötszáz templomosnak köszönhetően győztek. Az ellenséges haderőt 26 ezer fősre becsülték, vagyis ha ekkora tömegben ötszáz lovag sorsdöntő volt, akkor biztos derekasan harcoltak.

Csak a pápa állt felettük

A rend sorra kapta a különleges kedvezményeket és kiváltságokat. II. Ince pápa 1139-es bullájában adómentességet biztosított a rend számára, és közvetlen pápai alárendeltségbe helyezte a templomosokat, akik így nem tartoztak engedelmességgel semmilyen más világi vagy egyházi hatalomnak. Ekkoriban jött divatba Európa nemesi családainak sarjait a templomosok közé állítani, illetve a rendnek adományozni kisebb-nagyobb birtokokat és vagyonokat. I. Alfonz, Aragónia királya egészen addig ment, hogy gyakorlatilag a fél Ibéria-félszigetet a lovagrendre hagyományozta.

A templomosok nem tartoztak sem a helyi uralkodók, sem pedig a helyi püspökök hatósága alá, és még a tizedet sem kellett befizetniük a pápának. Bonyolult belső hierarchiájuk volt, választott vezetőkkel (a csúcson a nagymester állt) és helyi főnökökkel, tanácsokkal. Földbirtokaik voltak, egy idő után szerte egész Európában, és templomokat és várakat építettek. Szicíliától Angliáig, Szíriától Portugáliáig rendházaikkal volt tele a kontinens.

Isten pénze

Persze mindezt nem csak adományból szerezték, a templomosok tették le a modern bankrendszer alapjait. A harc és az ájtatosság mellett ugyanis legfontosabb szerepük egyre gyarapodó vagyonuk fialtatása volt. A Szentföldre induló zarándokok egy otthonukhoz legközelebbi templomos rendházba berakták a pénzüket, ezért kaptak egy elismervényt, amit a rend jeruzsálemi központjában beválthattak készpénzre. Mindezért a templomosok persze díjat számítottak fel, de a biztonságos letét így is sokaknak igen vonzó volt.

Ráadásul a templomosok nemcsak őrizték a rájuk bízott pénzt, hanem igazi bankhoz méltón be is fektették. Például kölcsönadtak uralkodóknak, akik volt, hogy zálogba adták koronaékszereiket is, csak hogy pénzhez jussanak.  Rendházaik hiteles helyekként is működtek, vagyis a mai közjegyzői, leváltári funkciót is elláttak.

A rend vagyonából óriási földbirtokokat vásárolt össze, kastélyokat, várakat építettek, és az 1200-as években gyakorlatilag az ő hiteleikből finanszírozták magukat Nyugat-Európa királyságai.

Államuk azért nem lett

A templomosok bukása összefüggött azzal, hogy a keresztények kiszorultak a Közel-Keletről. 1303-ban a templomosok elvesztették utolsó szíriai várukat is, és utána nem sikerült ellenőrzésük alá vonni Ciprus szigetét, pedig ott saját állam megalapítását tervezték. (A johanniták Rodoszon telepedtek meg, míg a Német Lovagrend előbb Brassót és környékét vette zálogba II. Andrástól, majd a Balti-tenger partvidékéhez költöztek, és ott saját államot alapítottak.)

A templomosok azonban Párizsba tették át központjukat, és a harcról lemondva úgy tűnt, hogy áttérnek az üzletre. Csakhogy ebben IV. Fülöp megakadályozta őket. Vegzálásuk 1307-ben egy nagy letartóztatási hullámmal kezdődött, utolsó nagymesterüket pedig 1314-ben vetették máglyára. Az 1312-es zsinati döntés e rendfelszámolási folyamat közepén volt, azonban ez a dátum jelentette a rend jogi értelemben vett felszámolását.

Magyarországon is működtek

Magyarországon a templomosoknak 14 rendházuk és ötven egyéb földbirtokuk volt, ezek nagy többsége Szalvóniában és Horvátországban. 1241-ben ott voltak a muhi csatában, ám a tatárok legyilkolták mindnyájukat, köztük a rend akkori magyarországi vezetőjét is. A rend felszámolásakor legjelentősebb magyarországi birtokuk Léka vára volt.