Első bevetésén elsüllyedt büszkeségünk

A később történtek ismeretében nehéz lenne a Szent István csatahajó végzetét nem az egész Monarchia pusztulásának szimbólumaként kezelni. Már építésekor tetten érhető néhány jelenség, amely a dualista állam működésének hibáira világít rá. Az osztrák-magyar vezetés még jóval a háború kitörése előtt – 1908-ban, azután hogy megkezdődött az olasz flotta első dreadnought osztályú csatahajójának   építése – döntött úgy, hogy a flottát meg kell erősíteni a kor színvonalának megfelelő csatahajókkal.

A Tegetthoff-osztályú dreadnoughtok közül az első, a Ferenc József kívánságára személyes mottójáról Viribus Unitisnek elkeresztelt hajó 1910-ben készült el Triesztben, ahol még két testvérhajója, a Tegetthoff és a Prinz Eugen is megépült később.

Azonban a magyar kormány 1910-ben a kiadások finanszírozását ahhoz a feltételhez kötve szavazta csak meg, hogy egy hajót a Ganz-művek fiumei Danubius hajógyára építhet meg. De nem csak ez a politikai játszma emlékeztethet egy mai közbeszerzési eljárásra. A fiumei gyár ugyanis nem volt kész egy ekkora hajó építésére, korábban itt még cirkálónál nagyobb hajó nem készült. A dokkokat ki kellett bővíteni, de a munkálatok még így is csúsztak, a Szent István névre keresztelt, 152 méter hosszú, 20 000 tonna vízkiszorítású csatahajót csak 1914-ben bocsátották vízre. A valaha magyar üzemben készült legnagyobb hadihajó már jócskán a háború kitörése után, 1915. november közepén állhatott szolgálatba.

A magyar építésű hajót ráadásul nem a már elkészült három csatahajó tervei alapján építették meg. A hasonlóságok ellenére néhány alapvető részletet megváltoztattak: a Triesztben készült testvérhajókkal ellentétben a Szent Istvánnak négy helyett csak két hajócsavarja volt, a meghajtásról gondoskodó kazánrendszer is eltérő volt.

A felépítményen is történt egy-két változtatás, ezen kívül a hajót – nem tudjuk, hogy tudatosan vagy feledékenységből, esetleg költségcsökkentési céllal – nem szerelték fel torpedófogó hálóval. Ez a hadihajók mindkét oldalára erősített acélháló elméletben megállította, vagy legalábbis a hajótesttől távolabb robbantotta fel a torpedókat, és ugyan a háború során bebizonyosodott, hogy a korszerűbb és általában nem egyesével kilőtt torpedók ellen nem igazán hatékony, egy-egy esetben az élet és a halál közti különbséget jelenthette.

Bár ezt az építés megkezdésekor még nem lehetett tudni, a csatahajóknak nem is jutott igazán szerep a háborúban. Az olasz flotta ugyanis brit és francia segítséggel lezárta az Adriát a Földközi-tengertől elválasztó Otrantói-szorost, így a zár alatt átcsúszó tengeralattjárókon kívül a Monarchia hajói többnyire tétlenül vesztegeltek a kikötőkben. A Szent István nem vett részt az akkor még sorhajókapitány Horthy Miklós kezdeményezésére a tengerzár ellen indult támadásban sem, amely a harmadik otrantói csatában, a Földközi-tengeren a háború során lezajlott legnagyobb tengeri ütközetbe torkollott. Ez az akció ugyan a Császári és Királyi Haditengerészet taktikai győzelmét hozta, a fölényben lévő antant flotta azonban fenn tudta tartani a zárat, továbbra is tétlenségre kárhoztatva a Monarchia felszíni egységeit.

A Szent István első éles bevetésére így csak 1918. június 9-én este indult el, testvérhajója, a Tegetthoff társaságában. A hadművelet célja újfent a tengerzár feltörése lett volna. Olasz hajók azonban észrevették a köteléket, és két torpedó, amelyeket MAS-15 típusú motorcsónakokról lőttek ki, június 10-én hajnali fél négy előtt néhány perccel becsapódott a csatahajó oldalába. Egyes haditörténészek szerint a hajóra az hívta fel a figyelmet, hogy két hajócsavarja miatt kazánjai csak szinte teljes kapacitással üzemelve tudták megfelelő sebességgel mozgatni, így viszont hatalmas füstoszlop árulta el pozícióját.

A találatot kapott hajó dőlni kezdett, a víz elöntötte a kazánházakat, így az ennek következtében leálló szivattyúk sem tudták a beömlő víz útját állni. A Tegetthoff megpróbálta a hajót a part felé vontatni, de a kötél elszakadt, a Szent István pedig reggel 6 óra után nem sokkal felborult, majd elsüllyedt. Szerencsére az osztrák-magyar flottánál követelmény volt, hogy a matrózok tudjanak úszni, ennek is köszönhetően az 1087 fős legénység nagy része megmenekült, de 87 tengerész, köztük 4 tiszt így is követte a hajót a hullámsírba. A Tegetthoff fedélzetéről filmre vették az eseményeket, ezzel a Szent István lett az első csatahajó, amelynek nyílt tengeren történt elsüllyedését filmen rögzítették. Néhány hónappal később a Monarchia is eltűnt a történelmi süllyesztőben.

A roncsot a hetvenes években találták meg jugoszláv búvárok a Premuda-sziget közelében, azóta többször is jártak magyar búvárok a gerincével felfele fordulva az iszapban pihenő hajónál, a végzetes nap 90. évfordulóján pedig emléktáblát is helyeztek el a víz alatt a hullámsírba merült tengerészek emlékére.