Az ortodoxia harca 200 millió hívő lelkéért

Az Athosz-hegyi autonóm teokratikus köztársaság bizonyos értelemben a Római Birodalom egyik utolsó fennmaradt hírnöke. Rendkívül kis területen helyezkedik el, az északi görög partvidékről kis földnyelvként nyúlik az Égei-tengerbe, sokan még csak nem is hallottak róla. Ennek ellenére az utóbbi években a keresztény világ egyik legnagyobb ágának, az ortodoxiának a vezetéséért folytatott küzdelem fókuszában található.

Az I. Baszileiosz bizánci császár által 885-ben a birodalmon belül különleges egyházi területként létrehozott Athosz az oszmán uralom idején is, a 15. századtól egészen 1912-ig autonóm teokratikus államalakulatként működött. 1913-ban viszont – megőrizve önrendelkezését – elismerte a bizánci császár „örökösének” tartott görög király fennhatóságát. Azóta, az 1926-ös görög alkotmány nyomán a görög államon belül autonóm, ám spirituális ügyekben az Isztambul székhellyel működő konstantinápolyi patriarchátushoz sorolják.

Rendhagyó tehát a története és a státusza is. Athosz mindig a teljes ortodox világot reprezentáló szerzetesi közösségként tevékenykedett. A 19. század végén és a 20. század elején az itt élő szerzetesek túlnyomó többsége orosz vagy kelet-európai származású volt. Azóta azonban a görög kormány mindig kínosan ügyel arra, hogy a görög szerzetesek legyenek többségben.

Rendőri zaklatások

Az elmúlt években a teokratikus köztársaság mintegy húsz kolostora közül kettő összetűzésbe is keveredett a görög hatóságokkal. A 10. században alapított Eszfigménu kolostor szerzeteseit időről időre zaklatja a görög rendőrség amiatt, hogy nem követik a konstantinápolyi patriarchátus iránymutatását. A szerzetesek elleni fellépést persze elítéli a fő rivális, az orosz patriarchátus.
Egy másik athoszi kolostor, a szintén 10. században létrehozott Vatopedi apátját pedig őrizetbe vették azzal a gyanúval, hogy belekeveredett a nevezetes görög ingatlanbotrányba. Efráim atya hívei szerint az apát ártatlan, és az oroszok szintén nem vették jó néven a letartóztatást.

Az orosz ortodoxiához közelálló apát tavaly hívta fel magára a figyelmet. Engedélyt adott arra, hogy Athosz egyik legszentebb tárgya – az állítólag Szűz Mária által szőtt öv – elhagyja a kolostorköztársaság területét, a tárgy történetében először. Tucatnyi orosz városban állították ki, hárommillióan nézték meg, közülük néhány akár 20 órát is sorban állt a látványáért.
Efráim apátot éppen szenteste tartóztatták le – pár nappal azután, hogy a szent övvel hazatért Oroszországból. Valószínűtlennek tűnik, hogy az őrizetbe vételre egyáltalán sor kerülhetett volna a konstantinápolyi patriarchátus hallgatólagos beleegyezése nélkül.

A görög hatóságok eltökéltsége az athoszi szerzetesekkel kapcsolatban azt mutatja, igencsak hajlandók arra, hogy demonstrálják a teokratikus köztársaság feletti hatalmukat, és megvédjék a görögök vezető szerepét az ortodoxiában.

Ráadásul a görögöket jelentős erők is támogatják. A hagyományos orosz–amerikai vetélkedésbe illeszkedik az a szituáció, hogy az Egyesült Államok a konstantinápolyi patriarchátust részesíti előnyben, és a külpolitikájában is fontos tényezőként veszi figyelembe. Obama elnökként már meglátogatta a pátriárkát, Putyin pedig 2005-ben a teokratikus köztársaságba utazott.

De miként is kezdődött a vetélkedés Moszkva és Konstantinápoly, illetőleg Isztambul között? A Bizánci Birodalom idején a konstantinápolyi pátriárka az ortodox kereszténység legjelentősebb vallási vezetője volt. Komoly vallási és politikai hatalom összpontosult a kezében, hiszen az ortodox kereszténység a birodalom államvallásának számított, és a benne élők többsége ezt a vallást követte.

Ám a 15. században jöttek az oszmán hódítók, az ortodox lakosság aránya néhány régióban jelentősen visszaszorult, a pátriárka politikai hatalma csökkent. Az Oszmán Birodalom bukását, a modern Törökország létrejöttét és az 1919–1922-es görög–török háborút követő lakosságcsere révén azután a törökországi ortodox populáció mértéke 90 százalékkal esett vissza.

Jönnek a nők és az oroszok?

Mindazonáltal a konstantinápolyi patriarchátus megőrizte elsőségét az ortodox keresztény egyházak között, főként amiatt, mert a kommunizmus idején az orosz ortodox egyházra nehéz idők jártak (mintegy 120 ezer orosz papot, szerzetest és apácát öltek meg).

Ám a kommunizmus bukása után az orosz ortodox egyház újjászületett. Az elmúlt 22 év alatt 25 ezer új templomot építettek országszerte, és Moszkva egyre inkább a világ ortodox keresztényeinek vezetőjeként tekint önmagára. Az ortodox hívők 70 százaléka ma már Oroszországban és Ukrajnában él, és többségük szerint Moszkva az ortodoxia valódi és jogos vezető ereje.

A hagyományosan konzervatív beállítottságú athoszi szerzetesek közül sokan nyíltan vagy burkoltan kritikusak a konstantinápolyi patriarchátussal, amelyet túl liberálisnak és túl ökumenikusnak tartanak (főként amiatt, hogy hajlandó együttműködni a római pápával, akinek a fennhatóságát az 1054-es egyházszakadás óta nem ismerik el az ortodoxok). A Konstantinápoly-ellenes érzelem elkerülhetetlenül Moszkva karjaiba löki Athoszt.

A görög hatóságok azonban úgy érzik, kötelességük támogatni az isztambuli székhelyű patriarchátust. Már csak azért is, hogy biztosítsák a patriarchátus jó viszonyát a török kormánnyal. Ez különösen kritikus kérdés egy olyan időszakban, amikor javában folynak a tárgyalások az ortodox egyház törökök által kisajátított egykori vagyonának visszaszolgáltatásával kapcsolatban.

Az athoszi szerzetesek más szempontból is kényszerhelyzetben vannak. A kolostorköztársaságba (amelynek a lakosai 80 százalékban szerzetesek) az elmúlt évezredben nők be sem tehették a lábukat. Ez azonban nem tetszik az Európai Parlamentnek, amely a tiltás feloldását követeli. Ortodox keresztények egy része attól fél, amennyiben Görögország egyre aktívabb szerepet játszik az Athosz-hegyi Köztársaság irányításában, a közeljövőben legalább részben meg kell hátrálniuk ebben a kérdésben, hogy Észak-Görögország a turizmus várható növekedéséből kivehesse a részét.

(Az ortodoxia vezetéséért folytatott küzdelem részletes elemzése megtalálható a BBC History Magazin júliusi számában.)