Nem a Duna jegén lett király Mátyás

A nem egészen 15 esztendős Hunyadi Mátyást a hagyomány szerint a Duna jegén összegyűlt nép közfelkiáltással választotta meg Magyarország királyának. A valóságban azonban a választást az országot irányító főúri ligák komoly alkudozása előzte meg.

Miután 1457 márciusában Hunyadi László feje lehullott Budán, öccse, Mátyás sorsa is nehézre fordult, V. László király ugyanis Bécsbe, majd Prágába is magával hurcolta későbbi utódját. Ennek oka az volt, hogy a király kitüntetett kegyében álló Cillei Ulrikot, aki végre le akart számolni a túlságosan megerősödött Hunyadiakkal, előzőleg Nándorfehérváron meggyilkolták – erre válaszul V. László (előzetes ígérete ellenére) elfogatta és kivégeztette Hunyadi Lászlót, ám másik foglyával, Mátyással a főurak békétlensége elől külföldre menekült.

Magyarországon küszöbön állt a Garai–Újlaki-liga és a Szilágyi–Hunyadi-liga polgárháborúja, a király azonban 1457 novemberében váratlanul elhunyt, ezzel pedig a hazai viszonyok gyökeresen megváltoztak.

Közös erővel

Az ellenséges ligák belátták, hogy jobban járnak, ha összecsapás helyett inkább együtt választanak olyan királyt, akit majd közös erővel „terelgethetnek” a megfelelő döntések felé. A Szegeden, 1458. január 12-én megkötött egyezményben Hunyadi Mátyást jelölték a trónra, így a Budára és a pesti Rákosmezőre összehívott királyválasztó országgyűlés valójában inkább formalitás volt, nem az a váratlan fordulat, amelynek a későbbi történetírók egy része láttatni kívánta. Először a főurak és főpapok egyeztek meg a budai Várban a pápai legátus társaságában, majd a Pesten gyűlésező köznemesek is csatlakoztak hozzájuk, ennek azonban az előzmények miatt már nem volt különösebb súlya.

Az tehát biztos, hogy a választás nem a Duna jegén zajlott, de az nem egyértelmű, pontosan mi is történt a befagyott folyón. Egyesek szerint a polgárok vonultak ki, hogy nyomást gyakoroljanak a gyűlésre, mások azt állítják, a döntést ünneplő nemesség özönlött a befagyott folyóra, hogy ilyen módon is kifejezze egyetértését. A legkiábrándítóbb elmélet szerint pedig a Mátyás megválasztását leginkább szorgalmazó nagybátyja, Szilágyi Mihály – aki a szegedi megállapodás értelmében nem mellesleg a kormányzói tisztséget is bebiztosította magának unokaöccse megkoronázásának esetére – szervezte a „spontán tömegmegmozdulást”, hogy a vele érkező 15 ezer fegyveres mellett ezzel is „megkönnyítse” az országgyűlés döntését.

Mindenesetre maga az ifjú uralkodó eközben mit sem sejtve és nem teljesen önszántából élvezte Podjebrád György kormányzó, későbbi cseh király vendégszeretetét Prágában. Az utazó-történetíró Antonio Bonfini szerint vacsora közben tudta meg, hogy immár Mátyás Magyarország királya. Podjebrád egyébként csak komoly váltságdíj ellenében engedte visszatérni Magyarországra, sőt arra is rávette Mátyást, hogy a lányát, Katalint feleségül vegye. Lehet, hogy ez nem is volt annyira az újdonsült uralkodó ellenére, ugyanis a ligák hamarosan szembesültek azzal, hogy kényelmesen irányítható báb helyett egy erős akaratú királyt kaptak a nyakukba, márpedig az eredeti tervek szerint Mátyásnak a két liga szövetségének megpecsételéséül Garai Annát kellett volna elvennie – akit egyébként Mátyás anyja, Szilágyi Erzsébet is támogatott a frigyben.

Legitim hatalom

Ha tehát nem is a Duna jegén történt meg a választás, Magyarország az új király 32 éves uralkodása alatt megszabadult a főúri ligák hatalmától, sőt egy időre újra a térség legerősebb államává vált. Ehhez azonban rögös út vezetett: a megválasztása után néhány héttel, februárban Budára érkező Mátyás hamar kezébe vette a gyeplőt, az elvileg öt évre kinevezett Szilágyi Mihályt félreállította, a köznemességnek kedvező döntéseket vitt keresztül az országgyűlésen, ám még egy darabig meggyűlt a baja az ármány főurakkal, huszita apósával, Podjebrád Györggyel és a Szent Koronát birtokló III. Frigyes császárral.

Hat évbe telt, míg elérte, hogy végre legitim uralkodója lehessen az országnak – 1464. március 29-én koronázták meg Székesfehérváron a nagy nehezen visszaszerzett Szent Koronával, amelyért 80 ezer aranyforintot fizetett, és elismerte, hogy amennyiben fiú utód nélkül halna meg, a Habsburgokat illeti a trón. (Mátyásnak végül csak egy törvénytelen gyermeke élte meg a felnőttkort, Corvin János, ám a főuraknak és az országgyűlésnek inkább a gyenge akaratú Jagelló II. Ulászló megválasztása állt érdekében Mátyás halálát követően, 1490-ben.)

A kedvezőtlen kezdetek ellenére Mátyás keménykezű politikájával, sajnálatosan rövid életű gazdasági reformjaival, művészet- és tudománypártoló tevékenységével, és nem utolsósorban sikeres hadjárataival kivívta az utókor elismerését, hiszen Magyarország ekkor került a legközelebb a nyugat-európai fejlődési úthoz – kortársai körében azonban az alacsony termetű, hirtelen haragú uralkodó a haláláig igencsak népszerűtlen maradt.