Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Nyolcvan éve kapott lángra a Reichstag

Nyolcvan éve gyulladt ki, majd égett ki teljesen a német parlament épülete, a Reichstag. Bár az eset jól jött a náciknak, és ürügyül szolgált az alig egy hónappal korábban kancellári kinevezéshez jutó Hitler totális diktatúrájának kiépítéséhez, máig nem tudjuk, hogy pontosan mi is történt.

A berlini tűzoltóság 1933. február 27-én, este fél 10 előtt néhány perccel kapott bejelentést arról, hogy a Reichstag lángokban áll. A tüzet végül nagyjából éjfélre sikerült teljesen eloltani, de ekkorra már az épület súlyos károkat szenvedett, az ülésterem feletti üvegkupola például gyakorlatilag felrobbant a hő hatására. Természetesen a rendőrség, nem sokkal később pedig SA-egységek is megjelentek a színen, és az épületben elfogtak egy Marinus van der Lubbe nevű holland férfit, aki félmeztelenül álldogált az egyik teremben.

Természetesen a kormány és a náci párt vezetőit is értesítették a történtekről, elsőként Göring érkezett a még égő Reichstaghoz, majd befutott Hitler, Goebbels és Franz von Papen alkancellár is. Miután elterjedt a hír, hogy Lubbénál egy kommunista pártigazolványt találtak, teljes készültségbe helyezték a rendőrséget, Hitler értekezletet tartott a belügyminisztériumban, majd a pártlap, a Völkischer Beobachter szerkesztőségébe ment Goebbelsszel, ahol együtt állították össze az újság másnapi, gyújtó hangú vezércikkét. Ebben már egyértelműen egy kommunista felkelés első lépésének nyilvánították a gyújtogatást, ennek szellemében Göring parancsára már éjszaka megkezdődött a kommunista párt képviselőinek, vezetőinek és tagjainak letartóztatása.

Másnap nemcsak a tartományban, de egész Németországban bevezették a szükségállapotot, Hindenburg államfő pedig aláírta a „Nép és az állam védelméről” szóló rendeletet, amely a rendkívüli vészhelyzetre tekintettel felfüggesztette a tartományok autonómiáját, a szólás-, a gyülekezési- és a sajtószabadsághoz kapcsolódó jogokat, illetve felhatalmazást adott a postai küldemények és a telefonhívások megfigyelésére.

A már korábban március 4-ére kiírt új választásokon a „bolsevik” veszélyt harsogó náci propaganda hatására az NSDAP a szavazatok közel 44 százalékát szerezte meg, miközben a korábban 17 százalékot szerzett kommunista pártot természetesen kizárták. Ugyan az áhított kétharmados többség ekkor sem jött össze, a nemzetiszocialisták 8 százalékot szerzett szövetségesükkel, a Német Néppárttal (Deutschnationale Volkspartei), illetve a többi párt képviselőinek meggyőzésével, megfélemlítésével, esetenként kizárásával március 24-én megszavazták azt a felhatalmazást, amely végleg szentesítette a hitleri diktatúra létrejöttét. (Hitler hatalomátveteléről lásd korábbi cikkünket.)

Kommunista merénylet vagy Hitler parancsa?

Ha tehát feltesszük a minden nyomozás során elsőként megválaszolandó kérdést – azaz „kinek állt érdekében a bűntény elkövetése?” – akkor a Reichstag felgyújtásának első számú gyanúsítottja mindenképp Hitler és a náci párt kell, hogy legyen. Azonban a helyzet nem ilyen egyszerű. A tisztánlátást megnehezíti, hogy mindkét oldal azonnal – persze Németországon belül meglehetősen egyenlőtlen esélyekkel vívott – propagandaháborút indított az eset kapcsán.

A Goebbels irányította náci propagandagépezet természetesen a fentiekben már említett módon egy a törvényes kormány megdöntésére indított kommunista felkelés részeként mutatta be Lubbe akcióját. Ebben az olyan apróságok nem jelentettek akadályt, mint az, hogy a férfinál Göring állítása ellenére nem találtak kommunista tagkönyvet, vagy az, hogy Lubbe a Gestapo „rábeszélése” ellenére sem tett vallomást senkire, következetesen saját magánakciójaként volt csak hajlandó bevallani a gyújtogatást.

A másik oldalon viszont már akkor azt a verziót igyekeztek elterjeszteni, hogy Lubbe ártatlan bűnbak, a háttérben az akcióra maga Hitler vagy Göring adott parancsot, a gyújtogatást vagy egyenesen az SA emberei hajtották végre, vagy segítettek a megvezetett Lubbénak, aki egyedül nem lett volna képes a Reichstag felgyújtására. A holland kommunista párt például amellett, hogy tagadta, Lubbének bármi köze lett volna hozzájuk, azt állította, hogy a férfi „szellemileg zavart” piromániás. De a későbbi kutatások ezt sem igazolták, noha az biztosnak látszik, hogy a február 27-e előtti napokban Lubbe több berlini épületet is megpróbált felgyújtani, és a Reichstagnál elért sikere a körülmények szerencsés vagy gyanús együttállása miatt következhetett be. (Például könnyedén bejutott az épületbe, az elvileg ismeretlen terepen felfedezés nélkül gyújtott több tüzet is, majd megtalálta a faborítású tanácstermet, ahol rengeteg jól égő kartondoboz is fel volt halmozva.)

Azonban hiába lenne logikus, hogy a nácik álltak a tűzeset hátterében, erre sincs bizonyíték. Egyes szemtanúk szerint ráadásul Hitler tényleg paranoiás dührohamban tört ki, amikor a helyszínre érkezett, és a többi náci vezető is zavartnak tűnt – feltehetően részben maguk is hittek a saját propagandájuknak, amely akkor már jó ideje sulykolta a kommunista összeesküvés veszélyét. Vagy talán nagyon jó színészek voltak.

Koncepciós per

Az 1960-as években a Spiegel folyóirat egy Fritz Tobias vezette kutatócsoportot bízott meg az ügy felderítésével. Az eredményekből született cikksorozat arra jutott, hogy valóban Lubbe magánakciójáról volt szó, persze Hitlerék ügyesen kihasználták és a saját javukra fordították az eseményeket. E mellett az interpretáció mellett tette le voksát a korszak két híres szakértője, Ian Kershaw és Hans Mommsen is.

Mások viszont ma is úgy gondolják, hogy a nácik szervezték meg a gyújtogatást. 2001-ben például néhány történész korábban titkos moszkvai iratokra hivatkozva azt állította, hogy egy Adolf Rall nevezetű köztörvényes bűnöző és SA-tag volt a valódi tettes, akit aztán az 1934-es „hosszú kések éjszakája” során kivégeztek azokkal az SA-vezetőkkel együtt, akik tudtak a dologról.

Mindenestre Lubbét három, márciusban letartóztatott bolgár kommunistával, Georgi Dimitrovval, Vaszil Tanevvel és Blagoj Popovval együtt 1933 szeptemberében bíróság elé állították Lipcsében. Az erősen koncepciós jellegű perben a vád igyekezett bizonyítani, hogy a Kominternben tevékenykedő bolgárok adtak utasítás Lubbének, sőt segítettek is neki a gyújtogatásban. Végül azonban csak Lubbét találták bűnösnek (egyesek szerint a bolgárok futni hagyása mögött egy a szovjet titkosszolgálattal kötött alku állt), akit 1934. január 10-én Lipcsében guillotine-nal kivégeztek.