Mire iszunk ma?

Miközben Európa nagy része különféle forradalmakkal volt elfoglalva, a mexikóiak sem unatkoztak különösebben az 1800-as évek közepén. A mi szabadságharcunkkal nagyjából egy időben dúlt az amerikai-mexikói háború (ekkor vált Texas mexikói fennhatóság alól amerikaivá), aztán tíz év múlva jött egy polgárháború, ami folytatódott a négy éven át tartó, ma Reformháború néven ismert konfliktusban a föderációpárti liberálisok és az egyház- és monarchiatámogató konzervatívok között. A másfél évtizedig tartó háborúk nullára apasztották az államkincstárat, és 1861 júliusában Benito Juarez mexiói elnök igazi unortodox lépésként bejelentette, hogy az ország külföldi adósságainak törlesztését két évre felfüggeszti, mert egyszerűen nincs miből.

Napóleon vs. Lincoln

A hitelező nagyhatalmak az akkoriban szokásos eljárási rendet követve a tárgyalási pozícióikat megerősítendő, rögtön felsorakoztatták Veracruz partjainál a teljes hadiflottáikat. A britekkel és a spanyolokkal hamarosan sikerült is megegyezniük az adósság további sorsáról, a franciákkal azonban nem. valójában esély sem volt erre, hiszen III. Napóleon akkor már régóta kereste az ürügyet, hogy bevonulhasson Mexikóba, és ott a helyi arisztokráciával szövetkezve megalapítsa a Második Birodalmat, Franciaország bástyáját az amerikai kontinensen.

1861 végén a világ akkori legfejlettebb és legütőképesebb fegyveres erejének számító francia hadsereg 8000 katonával partra szállt Mexikóban, és elkezdte az előrenyomulást a főváros felé. A jóval kisebb, gyengén felszerelt és kiképzett, a 15 éves háborúskodásban végletesen elfáradt, 4500 főt számláló mexikói sereget Puebla körzetében, Loreto és Guadalupe iker-erődítményeinél érte a franciák támadása. Miközben a háttérben már a megadásról tárgyalt a két fél, a francia tábornok, Charles de Lorencez súlyosan elszámította magát, amikor azt gondolta, a serege puszta látványa is demoralizálja majd a mexikói védőket, és azok megadják magukat. A gyengén megszervezett támadás vesztét az okozta, hogy a tüzérségnek egyszerűen elfogyott a muníciója, és a gyalogság mindenféle támogatás nélkül ment neki az erődöknek. A szívós védelemről a franciák egyszerűen lepattantak, majd két oldalról egyszerre kapta el őket a mexikói lovasság ellentámadása. Az egész ostrom mindössze három órán át tartott, a francia sereg fejvesztve menekült a csatatérről.

A pueblai csata

A pueblai győzelem hatalmas szimbolikus tett volt a mexikói nép számára, a harci morál, a hódítókkal szembeni ellenállás lángja azonnal az egekig emelkedett. Bár a francia csapatok két hónapos ostrom után végül elfoglalták Pueblát, aztán a következő év januárjában Veracruzt, nyárra pedig bevonultak Mexikóvárosba, Cinco de Mayo erőt adott a népnek, és végül visszavonulásra kényszerítették a franciákat. Ebben nagy segítségükre volt az amerikai támogatás, az északi szomszédban ugyanis időközben véget ért Észak és Dél háborúja, és az amerikaiak természetesen a franciák ellenében szálltak be a konfliktusba. A franciák mexikói hadjárata volt az utolsó eset a hadtörténelemben, hogy egy európai ország bármilyen sikeres hódítást vigyen véghez az amerikai kontinensen.

A pueblai csata igazi jelentősége azonban nem a francia-mexikói konfliktusban keresendő. Amikor május ötödikén a mexikói hadsereg meglepetésszerűen megállította a franciák előrenyomulását, és évekre elhúzta az ország meghódítását, pár ezer kilométerrel északabbra még javában tartott az amerikai polgárháború. III. Napóleon egyértelműen a déli konföderációt támogatta ebben a háborúban, és ha minden az eredeti tervek szerint halad, Mexikó gyors lerohanása után az akkor már 50 éve veretlen francia hadsereg rögtön vonult volna tovább beavatkozni az amerikaiak háborújába. Ha nincs Cinco de Mayo és a nagy megtorpanás, egészen másképp alakult volna 14 hónappal később a gettysburgi csata, és alighanem teljesen másképp alakul az amerikai történelem is, ha a déliek nyerik a polgárháborút.

Todo el mundo es mexicano

Cinco de Mayót éppen ezért elsősorban az USA-ban ünneplik, ahol mindenki Mexikó nemzeti ünnepének tartja a napot, pedig valójában nem az (ez szeptember 16, Grito de Dolores, a függetlenség kikiáltásának napja), sőt Mexikóban nem is nemzeti ünnep, csak az állami iskolák tartanak zárva aznap. Az USA-ban azonban a mexikói bevándorlóknak szükségük volt a saját identitásuk, összetartozásuk kifejezésére egy jelképre, erre pedig tökéletes volt Cinco de Mayo, amit a kaliforniai latinók kezdtek el először széles körben ünnepelni a 19. század végefelé. Az ünnep eleinte a nemzeti büszkeségről szólt, és arról, hogy a mexikóiak hőstette révén jöhetett létre az USA, így a mexikóiakat örök köszönet és hála illeti amerikai részről. Ez aztán hamar átalakult a mexikói kultúra, zene, és konyha univerzális ünnepévé, utcabálokkal, zenével-tánccal, tűzijátékkal, sok mexikói kajával és itallal.

Fotó: Kevork Djansezian

Az 1940-es években a chicano mozgalom a saját ünnepévé tette és végképp elfogadtatta az amerikaiakkal a mexikói örömünnepet, ami a nyugati parti és déli államokból kiindulva az egész országot meghódította - miközben a Mexikóban szinte egyáltalán nem tartják, mivel ott nincs szükség a latino identitás kihangsúlyozására. Ahogyan más, nem amerikai eredetű, de ott igazán népszerűvé vált ünnepekkel is megtörtént (lásd Szent Patrick napja, Halloween vagy Mardi Gras), az eredeti jelentésétől eltávolodott, mexikói színekbe öltöztetett hatalmas bulivá vált ünnepet hamarosan átvették más angolszász országok, majd az egész világon elterjedt. Elsősorban persze a mexikói éttermeknek, kocsmáknak köszönhetően, amelyek az ünnep komoly reklámértékére haraptak rá. Így ma Kanadától Ausztráliáig, Angliától a Karib-tenger szigeteiig mindenhol mexikói fieszta van, csak éppen Mexikóban nincs.

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!