Ötven éve létesült az enyhülés forródrótja
További Történelem cikkek
- 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
Húsz év után valósult meg, majd négy évig csak készenléti állapotban volt. Az amerikaiak forródrótnak, a szovjetek vörös telefonnak nevezték – valójában egy telexgép volt, amely a Kremlt és a Fehér Házat kötötte össze abból a célból, hogy válságos helyzetben a két szuperhatalom vezetői közvetlenül is kapcsolatba léphessenek egymással, bár a közvetlen kapcsolatot sem az akkori technika, sem a két állam vezetőinek nyelvtudása nem tette lehetővé. A vonal kiépítése, amelyről Genfben ünnepélyes keretek között írtak alá szerződést, egy húsz éve, a koreai háború idején felvetődött gondolat megvalósításának adott utat.
Jóllehet az ötvenes évek legvégén valamelyest oldódni kezdett a hidegháborús dermedtség, az 1961-es berlini, majd rá egy évre a még súlyosabb kubai válság befagyasztotta az enyhülési folyamatot, de éppen a kubai rakétaválság pattanásig feszült napjai ébresztették rá Kennedyt és Hruscsovot az enyhülés alternatíva nélküliségére. Az amerikai elnök 1963. június 10-i „békebeszédét”, amely a leszerelési tárgyalások támogatására szólította fel az amerikai közvéleményt, követte a forródrót létesítéséről szóló, 1963. június 20-i megállapodás, majd augusztus 5-én az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Nagy-Britannia részleges atomcsendegyezménye.
A rejtjelezett információ a Moszkva – Helsinki – Stockholm – Koppenhága – London – Washington útvonalon, kábeleken cikázott oda-vissza, de a biztonság kedvéért egy tartalék rádiókapcsolatot is létrehoztak Afrikán (a marokkói Tangeren) keresztül; ez utóbbit végül soha nem használták.
A forródrótot először 1967-ben, a hatnapos háború idején használták, amikor Alekszej Koszigin miniszterelnök, Jurij Andropov KGB-főnök és Andrej Gromiko külügyminiszter jelentkezett be Lyndon B. Johnson amerikai elnöknél. Egy szem- vagy inkább fültanú, az egyik tolmács szerint a szovjet miniszterelnök meghökkenve tapasztalta, hogy a „vörös telefon” néma – hiszen teleírógép. A hívás oka az volt, hogy a Földközi-tengeren vészes közelségbe kerültek a szovjet hadihajók és az amerikai hatodik flotta egységei. A kapcsolatteremtés beváltotta a hozzá fűzött reményeket: mindkét hatalom utasította flottáját, hogy ne tegyen félreérthető gesztusokat.
1971-ben a két ország megállapodott abban, hogy a biztonság és a megbízhatóság érdekében már nem kábelen, hanem két egymástól független műhold és négy földi adó-vevő állomás segítségével kommunikálnak egymással. Az egyik vonal a nyugat-virginiai Etam és Moszkva között az amerikai Intelsat műholdon keresztül állt fenn, míg a másik vonalon a szovjet Gorizont műhold szolgáltatta az összeköttetést Vlagyimir és a marylandi Fort Detrick között. Az adó-vevő állomások és a telexterminálok között ugyanakkor kábel, illetve rövidhullámú rádiókapcsolat állt fenn. Mivel a korábbi kábelkapcsolat átvette a tartalék vonal szerepét, így a Tangeren átvezető vonalat megszüntették.
A hetvenes évektől tehát csak a közös nyelv hiánya akadályozta a legfőbb vezetőket a közvetlen beszélgetésben. Brezsnyevnek ez nyilván jól jött – így egyszerűbb volt hazudnia. Egy a Kremlben dolgozó egykori munkatárs visszaemlékezése szerint 1979 decemberében Jimmy Carter amerikai elnök felhívta Brezsnyevet, és megkérdezte, állnak-e készenlétben szovjet csapatok az afgán határon? Brezsnyev azonnal tagadni kezdett: ő nem tud semmiről, de megkérdezi a hadügyminiszterét. A pártvezér úgy tett, mintha megkérdezné a védelmi minisztert, majd ezt válaszolta: „A miniszter úr mellettem itt azt mondja, hogy erről szó sincsen.” Napokon belül megkezdődött az invázió.
Pontos, hiteles dokumentáció nincs arról, hogy a hidegháború korában mikor használták a forródrótot, néhány eseményről azonban tudunk. Az említetteken kívül az Apollo–8 űrhajó küldetésekor Johnson érintkezett szovjet partnerével, India és Pakisztán háborújakor Nixon beszélt Brezsnyevvel és Kosziginnel, Nixon és Brezsnyev egyeztetett Ciprus török megszállásakor, Carter és Brezsnyev tárgyalt a libanoni háború napjaiban, a lengyel válság ügyében Carter és Reagan is hívta Brezsnyevet, beszéltek a SALT-tárgyalásokról is, és tudni lehet arról, hogy egy véletlen rakétakilövés nyomán Reagen fölhívta Csernyenkót.
A forródrót létesítése után nem került sor olyan éles helyzetre, mint a kubai válság legfeszültebb óráiban, de az is lehet, hogy éppen a közvetlen összeköttetés akadályozta meg néhány esetben a dolgok elfajulását.