Fémkeresővel a középkori csata nyomában

A Glasgow-i Egyetem Harctéri Régészeti Központjának, a Stirlingi Egyetemnek, valamint a régészeti feltárást folytató, glasgow-i székhelyű kutatócsoportnak a tudósai nemrég tették közzé a skót függetlenségi háborúk legfontosabb csatájának helyszínére vonatkozó részletes kutatási tervüket. Abban bíznak, hogy vizsgálataik révén megoldódnak majd a legfontosabb rejtélyek: az, hogy pontosan hol és hogyan zajlott, és mekkora seregek vettek részt a csatában.

Jelenleg öt terület is számításba jön csatatér gyanánt, ám ezek több mint tíz négyzetkilométer területen szóródnak szét. Az összecsapásról szóló – és legalább 40 évvel később keletkezett – feljegyzések finoman szólva is homályosan fogalmaznak. A küzdő felek nagyságáról is megoszlanak a vélemények, 18 ezertől 50 ezerig terjednek az összesített becslések.

Folyamatban van egy teljes körű, több négyzetkilométerre kiterjedő fémdetektoros vizsgálat is, ezek eredményétől függően tucatnyi kisebb-nagyobb ásatás veszi kezdetét az elkövetkezendő hónapokban. Szintén elkezdődött már az a talajvizsgálat, amelynek segítségével a korabeli vegetációt próbálják feltérképezni a szakemberek.

Eddig csupán négy, a bannockburni csatával összefüggésbe hozható tárgyat ismertünk. Három közülük (egy lószerszám darabjai, egy címerpajzs, illetve egy feltételezett nyílhegy) magángyűjtők tulajdonában van, egy 19. században előkerült csatabárdnak viszont azóta nyoma veszett.

A mocsaras és agyonszántott talajban valószínűleg kevés vasból készült nyílhegy vészelhette át az eltelt évszázadokat, de a bronz-, réz- és ezüsttárgyak fennmaradására több az esély. Sőt, a talaj nedvességtartalma talán még pozitívan is befolyásolhatta a fából vagy bőrből készült eszközök állapotromlását.

A csatában, amelyben az angolok csúfos vereséget szenvedtek a skót függetlenséget megoltalmazó I. Róbert király csapataitól, szerény becslések szerint is mintegy 16 ezren (többségében angolok) estek el, akiknek a sírhelyeit szintén igyekeznek feltárni a tudósok.

A skótok a 13. század végétől a 14. század közepéig több háborúban igyekeztek megvédeni függetlenségüket az angol invázióval szemben. Erőfeszítéseiket végül siker koronázta: csak a skót és angol királyságot egyaránt soraiban tudó Nagy-Britannia Egyesült Királyságának létrehozását megalapozó törvények 1707-es elfogadásával szűnt meg a skótok függetlensége. A háborúk egyik nem mellékes hozadéka volt egyébként a legendás hosszúíjak szerepének megnövekedése a középkori hadviselésben, amelynek döntő hatása volt arra, hogy az angolok megsemmisítő vereséget mértek a franciákra a százéves háború crécyi csatájában, 1346-ban.