Óriási tengeralattjáró-temetőt találtak

Brit régészek a legnagyobb eddig ismert első világháborús tengeralattjáró-temetőt találták meg Anglia délkeleti partjainál, a szárazföldhöz aránylag közel, mindössze 15 méteres mélységben a tenger fenekén. Összesen 41 német és 3 brit felségjelzésű tengeralattjáró pihen itt közel száz éve. A többségüket a háborúban eltűntnek nyilvánították, a hadtörténelem nem tud az első világháborúban errefelé történt nagyobb vízi csatáról, ahol a németek ilyen komoly veszteséget szenvedtek volna el.

A történészek egyelőre csak találgatni tudnak, mi történhetett a hajókkal és a legénységükkel. Eddig kettőt sikerült beazonosítani közülük, azonban az eltűnésük ideje között majdnem egy év különbség van: az UB17-es Albert Branscheid kapitánysága alatt, 21 fős legénységgel 1918 márciusában tűnt el őrjáratozás közben, az UC21-es pedig félelmetes pályafutás (100 hajót süllyesztett el 11 bevetésen) után Werner von Zerboni di Sposetti kapitánnyal és 27 fős legénységgel 1917 szeptemberében indult el utolsó őrjáratára.

A haditörténészek és búvárrégészek számára a lelet egyedülálló lehetőséget biztosít az első világháború történetének részletesebb megismerésére. A búvárok első vizsgálatai szerint a hajók nagy részében a legénység maradványai a mai napig érintetlenek lehetnek, ami azt is jelenti egyben, hogy szörnyű, fulladásos halált haltak közel egy évszázada.

Az első világháborúban a német haditengerészet kezdetben nem igazán tudott mit kezdeni az aránylag új fegyvernemmel, a háborút mindössze 28 darab U-boottal kezdték el, ami eltörpült a szövetséges flotta mérete mellett. Egy-egy tengeralattjáró hatalmas károkat volt képes okozni az ellenséges hajókban, a tengeralattjárókon szolgálni igazi dicsőségnek számított, így a hajók legénységének nagy része önkéntes volt. Annak ellenére, hogy a bevetések nagyon könnyen fordultak öngyilkos küldetésbe: a kor technikai szintje mellett a tengeralattjárók lassúak voltak, nehezen manővereztek, és nagyon közel kellett merészkedniük a célponthoz a biztos találatot jelentő torpedókilövésért. Ha az ellenség észrevette a tengeralattjárót, könnyedén elintézhette pár mélységi bombával, vagy azzal, hogy egyszerűen átgázolt rajta. A háború végére 380-asra hízott német tengeralattjáró-flotta majdnem fele, 187 hajó járt így.

A háború menetében alapvető fordulatot jelentett, amikor 1917 februárjában a német tengeralattjáró-flotta civil hajókat is elkezdett támadni. A britek erre azzal reagáltak, hogy a kereskedelmi hajójáratokat konvojokba szervezték, és hadihajó-kíséretet adtak melléjük. Ennek következménye volt, hogy a tengeralattjárók is egyre nagyobb csapatokba szervezve kezdtek el mozogni, és konvojokra támadni, ami nagyban megnehezítette a hajók amúgy sem egyszerű manőverezését. Egy ilyen nagyobb csata maradványait találhatták meg most a régészek a tenger fenekén. Egyes történészek szerint a konvojrendszer legalább annyit nyomott a latban a háború utolsó éveiben a brit vereség elkerülésében, mint az, hogy 1917 tavaszán az USA hivatalosan beszállt a háborúba.