Magyar gyereknek magyar játékot!

Így karácsony táján a kisgyermekes szülők joggal érezhetik úgy, hogy az ünnep előtt a boltok polcait, utána pedig a lakás összes helyiségét elárasztó játékok között nem könnyű kiigazodni. Ám azt ma már nehéz elképzelni, hogy a 19-20. század fordulóján még egyáltalán nem lehetett Magyarországon hazai gyártású játékokat vásárolni.

A világ bizonyos részei ebben a tekintetben is előttünk jártak, bár nem olyan sokkal. A 19. század első felének világgazdasági növekedéséig, és az ezzel párhuzamosan a főként Nyugat-Európában vagyonosodó polgári középosztály erre vonatkozó igényéig senki nem látott üzletet abban, hogy tömegesen állítson elő holmi játékokat. Persze a főúri családokban nevelkedő gyerekeknek korábban is készítettek játékszereket, ám a szerényebb sorban élő többség azzal játszott, amit saját maga talált vagy készített.

A gyerekekről és igényeikről alkotott felfogás, a polgári középosztály kialakulásával többé-kevésbé együtt történő fokozatos, de gyökeres megváltozása azután egyre-másra hívta életre a játékgyárakat, így amikor a kiegyezést követően Magyarországon is növekedni kezdett a kereslet, a szülők kénytelenek voltak német, osztrák vagy francia importból vásárolni csemetéiknek. Ez pedig egyszerre sértette a nemzet kulturális és gazdasági érdekeit. „Játékeszközeink külföldi mintára készülvén kevés volt azokban a nemzeti sajátság. És nem mellesleg idegen országba vándorolt az értük kiadott pénz” – sajnálkozott egy lap az első magyar játékgyár megnyitásakor.

Joggal, hiszen a fejlett nehéziparral ellentétben e tekintetben a lemaradás behozása nem igényelt volna óriási befektetést vagy hosszú időt. Nyersanyag – főként fa – bőven rendelkezésre állt, kiképezhető munkaerőben sem volt hiány. Szerencsére az ügyet a kormányzat is felkarolta, hosszú ideig folytak a tárgyalások játékkészítő iparosoknak a fában gazdag Felvidékre való telepítéséről, míg aztán Rejtő Sándor frissen kinevezett miniszteri biztos 1883-ban Bártfára költöztette Maugsch Nándor gyermekjáték-iparost, aki a város bőkezű támogatásával tanműhelyt és üzemet létesített. Maugsch már 1881-től foglalkozott játékkészítéssel Besztercebányán, termékei külföldre is eljutottak, de a termelés felfuttatására önerőből nem volt módja.

Bártfán nagy remények övezték az üzem felépítését, amelytől nemcsak a helyi ipar megerősödését, de egyenesen az Amerikába irányuló, nagyarányú kivándorlás lelassítását is várták. „Részünkről annál inkább kívánjuk a gyár hazafias és erélyes támogatását, mert hatalmas eszköz ez a külföldi enemű iparcikkek kiszorítására s az Amerikába vándorlás meggátlására” – írta a Bártfa és vidéke című lap. Azonban a például az 1890-es bécsi kiállításon is aratott sikerek ellenére a gyár mégsem hozta az elvárt eredményeket, ezért Maugsch helyét az eperjesi Werther Hugó vette át, a cég pedig ezután a „Werther és társa első magyar mâchée játékszer gyára” néven működött.

A cég eredményei azonban így sem voltak elég jók, ezért 1904-ben Werther Békéscsabára költöztette a gyárat, a város ugyanis adómentességet és más támogatásokat is biztosított a munkahelyteremtés fejében. Ugyan a cég termékei számos elismerést zsebeltek be a szakmában, a gondok nem szűntek meg, 1908-ban a cég „Magyar Játék- és Műiparáru gyár” néven részvénytársasággá alakult. Az átalakulás és a profil bővítése talán elég is lett volna a cég megmentésére, azonban Werther 1909-ben, mindössze 33 évesen meghalt, gyára pedig végleg lejtőre került: 1910. április 14-én felszámolták.

Sajnos a különböző neveken működő üzem termékeiből egyetlen darab sem maradt fenn mára, de a korabeli katalógusokból, leírásokból nagyjából tudhatjuk, milyen termékek készültek az első magyar játékgyárban. Fa építőjátékok és számos formában készülő hintalovak mellett a fő profilt a papírmasé figurák képezték, amelyekről a korabeli sajtó elégedetten jegyezte meg, hogy „eredeti magyar stylt viselnek”. Egy 1890 körüli katalógusból teljesebb képet kaphatunk a kínálatról. A több tucatnyi tárgy között ott vannak a papírmaséból készült, színes textilbe vagy posztóba öltöztetett zsáneralakok is: egy cirkuszi zenekar tagjai, bohócok, padon ülő, pipázó figurák és a hagyományos fiú és lány játékszerek. Festett masékatonák dobozban, őrbódéval vagy hangszerekkel, vagy baba formában szépen öltöztetve, mentében, forgós kucsmában, kis lovas és szamaras kocsik (az állatok lapra szerelve kerekeken gurultak), a kocsikon, az állatok hátán bőgatyás, bajszos magyar csikósokkal,  gulyásokkal.

Werther újítási kísérletei közé tartozott, hogy jó nevű művészeket kért fel a játékok tervezésére. „A művészek szárnyán az iparosok becsületes tudása pompásan röpül” – lelkendeztek a beszámolók, az Iparművészeti Múzeum pedig játékpályázatot is kiírt, amelyben „nem drága, bonyolult szerkezetű és cifra” játékokat vártak, hanem „olyanokat, a melyek a maguk egyszerűségében a gyermek kedélyvilágához közel állnak, tartósak”. A fennmaradt képek alapján ez valószínűleg sikerült is, de a vásárlók mégsem tódultak elég nagy számban, és ezen az sem változtatott, hogy az utolsó években már fémből is készültek játékok az üzemben. A Werther-féle gyár bezárása után a magyar gyerekeknek egy ideig újra a külföldi „stílű” játékokra kellett fanyalodniuk.