Az ártatlan tömeggyilkos

Az 1560. augusztus 7-én született Báthory Erzsébet nevét a rémtetteiről szóló történetek nélkül a történészeken kívül valószínűleg senki sem ismerné, pedig származása és házassága révén mindenképpen jelentős alakja a magyar történelemnek. Apja és anyja is a Báthory-családból származott, de nem kell semmi rosszra gondolnunk, a család két ága eddigre már teljesen eltávolodott egymástól. Személyében viszont egyesült a külön-külön is hatalmas befolyással bíró família, nem is csoda, hogy a családnak (Erzsébet szülei korán meghaltak) sikerült a lányt Nádasdy Tamás nádor fiához, Nádasdy Ferenchez hozzáadni. A frigy szervezését még az 1570-es évek legelején elkezdték, de amikor 1575-ben sor került a menyegzőre, Erzsébet még mindig csak 15 éves volt, és újdonsült ura sem töltötte még be huszadik évét.

Nyilvánvaló hát, hogy nem igazán lehetett szó szerelmi házasságról, és egyesek később azzal is igyekeztek magyarázni az asszony szörnyű tetteit, hogy boldogtalan, sőt szexuálisan kielégítetlen volt. Természetesen nem sokat tudunk a pár mindennapjairól, egymás iránti érzéseiről, az mindenesetre tény, hogy legalább öt gyermekük született, közülük hárman (Anna, Katalin és Pál) élték meg a felnőttkort. Utolsó gyerekük, a korán meghalt András 1598-ban született, így nem kétséges, hogy Erzsébet még a harmincas évei végén is élt házaséletet (bár azt nem tudhatjuk, hogy a férjével vagy mással). Nádasdy Ferenc, aki a korszak egyik legtehetségesebb hadvezére és az ország egyik főura volt, sok időt töltött távol családjától. A végvári harcokban és a 15 éves háborúban Nádasdy még a törökök tiszteletét is kivívta, akik félelmetes ellenségüket erős fekete bégként emlegették. De vitézsége sem mentette meg attól, hogy 1604 elején halálos sebet kapjon.

A vádlott nem kapott szót

A későbbi per és botrány előtt született források alapján az immár özvegy Báthory Erzsébetet nem kényszerítette térdre a gyász, levelei alapján kezelte birtokainak ügyes-bajos dolgait, két lányát pedig kiházasította: Annát Zrínyi Miklós (a szigetvári hős unokája, a költő nagybátyja), Katát pedig Homonnai Drugeth György (egy szintén nagy befolyással bíró família sarja) vette el. Semmi sem utalt tehát arra, hogy Erzsébet elméje megbomlott volna, pedig nehéz időkben kellett helytállnia. Még zajlott a férje életét is követelő 15 éves háború, majd kitört a Bocskai-felkelés is, amelyben az özvegyasszony ezer szállal Erdélyhez kötődő családja, és felvidéki birtokai fekvése miatt is érintett volt.

A forrásokban mégsem esik szó semmilyen gyanús eseményről egészen addig, amíg 1610-ben kezdetét nem vette az ellene zajló eljárás. Pontosan nem tudjuk, mikor kezdődött az ügy, egyes történészek az év márciusára, míg mások inkább nyár végére szavaznak. Az mindenesetre biztos, hogy Erzsébet augusztus végén hirtelen végrendelkezett, vagyonát gyermekeire hagyta, és hevesen tiltakozott az ellene felhozott vádak ellen. December 29-én Thurzó György nádor és Erzsébet két veje rajtaütött a csejtei váron, az özvegyet letartóztatták, a tanúvallomások szerint egyenesen tetten érték; megkínzott, megölt, illetve haldokló áldozatokat találtak a várban.

Ennek ellenére magát Erzsébetet ki sem hallgatták. Az eljárás a bűntársként azonosított szolgálók és cselédek kihallgatásával folytatódott, közülük többet kínvallatásnak vetettek alá. Nem meglepő módon a vallomások igazolták, sőt megsokszorozták a vádakat: Báthory Erzsébet utasításaira és részvételével az évek alatt állítólag több száz környékbeli fiatal lányt kínoztak vagy öltek meg. A különböző rémségek között a korbácsolás, verés, borzalmas kínzások mellett olyan furcsaságok is előkerültek, mint a hideg vízben fürösztés, a csalánban hengergetés, az éheztetés vagy a gyertyával égetés is.

A vérfürdő legendája

Érdekes módon a ma legismertebb vád akkor fel sem merült. A legenda szerint az asszony egyszer megütötte a haját fésülködés közben meghúzó szolgálólányát. Amikor annak vére a kezére fröccsent, Erzsébet meglepve tapasztalta, hogy a vércsepp helyén a bőre megfiatalodott és fehérebb lett. Innen jött az ötlet a legenda szerint, hogy fiatal lányok vérében fürödve, sőt azt iszogatva őrizze meg a fiatalságát és szépségét. Nem véletlenül nevezték tehát Báthory Erzsébetet egyesek női Drakulának. Minderről azonban egy szó sem esik a tanúvallomásokban, a történet először bő egy évszázaddal az események után, 1729-ben került elő, hogy aztán a legenda részeként máig tovább éljen.

Mindenesetre a kicsikart vallomások alapján a rémségekben közreműködő szolgákat kivégezték, viszont Erzsébet ellen nem folytatódott tovább az eljárás a szokott mederben. Főnemesi asszonyként joga lett volna ahhoz, hogy kihallgassák, perében ítélet szülessen. Ehhez képest a koronatanúkat kivégezték, az özvegyet pedig Thurzó György nádor parancsa alapján a vár egyik ablaktalan helyiségébe falazták, és 1614. augusztus 21-én bekövetkezett haláláig ott is tartották, éveken át egy lyukon keresztül juttatva be neki élelmet és a vizet. Annak ellenére, hogy maga a király, II. Mátyás is többször sürgette a nádort, hogy folytassa le az eljárást, Thurzó mindenféle ürügyekkel egészen a vádlott haláláig húzta a dolgot.

Mai szemmel elég egyértelmű, hogy a Báthory Erzsébet ellen felhozott vádak nagyrészt koholmányok lehettek. Erre utal az, hogy az ügy előtt semmilyen korabeli forrás nem említi őket, pedig több száz rejtélyes haláleset még azokban a zavaros időkben is legalább gyanúra, pletykára okot adott volna. Árulkodó az is, hogy a nádor feltehetően nem hitt abban, hogy a vád megállna egy rendes perben a több száz, kínvallatással kikényszerített terhelő vallomás ellenére sem. Nem lehet véletlen az sem, hogy a fennmaradt vallomások között szinte alig akad, amely valódi szemtanútól származott volna, szinte mindenki csak arról beszélt, amit valaki mástól hallott.

De kinek állt ez érdekében?

Akkor vajon miért vádolták meg ezekkel a szörnyűségekkel Báthory Erzsébetet? A csejtei rémet tisztázni szándékozó történészek több elmélettel is előálltak. Egyesek szerint a családi birtokok Nádasdy Ferenc halála után több szabadságot remélő intézői elégelték meg a szigorú – ráadásul asszonyi! – felügyeletet. Mások a Nádasdyakkal ellenséges viszonyban álló Thurzó György mesterkedését sejtik a háttérben, romantikusabb lelkek azt is felvetették, hogy a nádor reménytelen szerelmet táplált Erzsébet iránt, és így állt bosszút az elutasításért. Az is felmerült, hogy az özvegy két veje állt a háttérben, akik így akarták rátenni a kezüket a birtokokra. Az sem elképzelhetetlen, hogy a bécsi udvar akart csapást mérni a lázongó Erdéllyel jó viszonyt ápoló, túlságosan befolyásosnak ítélt családra. Sajnos a jelenleg ismert források és adatok alapján lehetetlen megmondani, hogy melyik elmélet áll a legközelebb a valósághoz.

Azt azért meg kell említeni, hogy valamilyen alapja lehetett a felhozott vádaknak. A korban egyáltalán nem volt kirívó dolog a szolgák testi fenyítése, sőt egy főúr akkor is csak pénzbüntetésre számíthatott, ha dühében megölte valamelyik cselédjét. Persze nyilván változó volt, hogy ki mennyire élt ilyen durva eszközökkel, elképzelhető, hogy Erzsébet különösen keményen bánt a szolgálókkal. Érdekesebb az az elmélet, hogy pont a jó szándék okozta az asszony vesztét. A vallomásokban leírt enyhébb kínzások közül sok – hideg fürdő, koplalás, égetés, csalánban hengergetés – a korabeli orvoslás bevett gyógymódjai közé számítottak. Elképzelhető, hogy Erzsébet egyszerűen egyfajta magánkórházat rendezett be a várában, és a kívülállók szemében gyanús, boszorkányos praktikákról szóló legendák indították be a letartóztatásához vezető eseménysorozatot.

Akárhogy is történt, négy évszázaddal a halála után ki kell mondani, hogy a valódi Báthory Erzsébet minden bizonnyal ártatlan volt - vagy legalábbis semmivel sem bűnösebb, mint bármelyik korabeli főúr. Ettől függetlenül a legendák csejtei rémje még boldogan élhet tovább a rémmesék és mítoszok világában, csak nem szabad elfelejteni, hogy a történeteknek feltehetően vajmi kevés valóságalapja van.