Tele van titkosírásokkal a magyar történelem

A titkosírások legalább kamaszkorban mindenkit izgatnak, de elég tekintélyes szubkultúrák épülnek a felnőttek között is arra, hogy megfejtsék mondjuk a világ legrejtélyesebb szövegének gondolt Voynich-kéziratot (ha szeretne belépni, csak tessék, lehet kezdeni). A természetes kíváncsiságon, meg a számokkal és nyelvekkel kapcsolatos szenvedélyen kívül az összeesküvés-elméletek iránti rajongás is jó háttér lehet, de lelkes dilettánsokon kívül persze komoly szakmák is foglalkoznak a témával.

Az utóbbi időben elterjedt a történettudomány vonatkozó ágaiban a „titkolózás története” fogalma is, ami annyira romantikusan hangzik, hogy egy nemzeti fantasy rajongó is megnyalhatná a koronacsakráját, de ez inkább arra utalna, hogy az egyes korokról sok újat elmondhat, hogy kik, mit, kik elől és miért akartak eltitkolni.

Láng Benedek, a BME tudománytörténész tanszékvezetője is ebből a tágabb társadalomtörténeti perspektívából vizsgálja új könyvében a magyar történelemmel kapcsolatos titkosírásokat. Ezeket nem neki kellett megfejtenie, többnyire fennmaradtak a dekódoláshoz szükséges rejtjeltáblázatok is, de így összegyűjtve ezek nagyon sok mindent mondanak el a „titkos történelemről”.

A titkosírásos szövegek a diplomáciától az alkímiáig, az anatómiától a gyónási titkokig, a szextől akár a magán-receptgyűjteményekig a legkülönbözőbb dolgokról szólhattak. Legtöbb persze a diplomáciával és a kémkedéssel kapcsolatos szöveg. Talán nem véletlen, hogy nálunk a hetvenes években egy volt katonai hírszerző írt először nagyobb könyvet a rejtjelezés történetéről; külön mókás, hogy ez a Magyar Néphadsereg Híradó Főnökség kiadásában jelent meg.

Matias Sex

De diplomatákon és kémeken kívül orvosok, diákok, nemesek és “átlagemberek” is használtak titkosírást - már amennyiben átlagembernek tekintjük az egyáltalán írni tudó korabeli szűk réteget. A magyarországi rejtjelezés Mátyás király alatt kezdődött, az egyik első fennmaradt forrás valószínűleg Janus Pannoniustól származik. A pajzán verseiről is híres pécsi püspök a MATIAS SEX HUNGARIAE szavakkal próbálta szemléltetni egyszerű kis jelrendszere gyakorlati működését; más kérdés, hogy sikerült elrontania a ‘rex' kezdőbetűjét.

Magyarországon kifejezetten sok titkosírás maradt fel a kora újkorból. Végül is nem meglepő: a három részre szakadt országban állandóak voltak a politikai és a vallási konfliktusok, az emberek zöme gyakorlatilag határzónában élt. Vannak levéltári gyűjtemények, amelyeknek az egy százaléka titkosírással írt levelekből áll — lehet, hogy ez elsőre nem tűnik olyan soknak, de a többségünk talán nem szokta minden 100. emailjét rejtjelezéssel írni.

Láng Benedek abból indult ki, hogy ez a gazdag forráscsoport európai szempontból is jelentős lehet. Iszonyú munkát végezhetett az itthoni és a bécsi levéltárakban, hogy feltárja ezt a szisztematikusan eddig össze nem szedett korpuszt, a magyar történelemmel összefüggő titkosírásokat; a könyv végén 1600 latin, francia, török és persze magyar nyelvű rejtjelezett levél van felsorolva.

Rákóczi 007 Ferenc

A magyar titkosírás-használat a Rákóczi-szabadságharcban ért a csúcsra, ekkorra a jelrendszerek egyre bonyolultabbak is lettek. A kezdeti monoalfabetikus titkosírásokat, ahol egy betűt mindig ugyanazzal a másik jellel helyettesítenek be, ami ezért némi rutinnal és szerencsével viszonylag gyorsan megfejthető, felváltották azok a homofonikus írások, amikhez már nem elég az egyszerű papír-ceruza módszer. Ezekben ugyanazt a betűt több szimbólum is jelezheti, és az egyes szótagoknak és gyakran használt szavaknak is mind-mind külön jele lehet.

Az így akár ezer jelből álló kriptográfiák már jellemzően számsorokból álltak; a „Nagyságod méltatlan alázatos szolgája” is például simán csak ‘887' lehetett. Persze minél több szónak volt külön kódja, annál lassabban lehetett megfejteni a szöveget, egész éjszakai pepecseléssel megtalálni a jelek jelentését az író és az olvasó között előzetesen megosztott rejtjeltáblákon. Mint Teleki Mihálynak írták viccesen korholva:

Az Kegyelmed boszorkány írása, kit rettenetes főtörődéssel kell nekünk olvasnunk. Sok dolgokrúl írván kegyelmed, egyiket míg kisilabizáljuk, a másikat elfelejtjük.

Rákócziék alatt a korban színvonalasnak számító, a francia udvarból kapott rejtjeltáblákat használták. Igaz, a legprofibb titkosírás-rendszert, a 200 évig megfejtetlen „Grand Chiffre”-t, a Richelieu, majd XIV. Lajos matematikusa, Antoine Rossignol által kidolgozott szisztémát azért nem adták át a közép-európai szövetségesnek.

De a legtutibb rendszer sem ér sokat, ha nem tudják jól használni. És sokan voltak óvatlanok: az egyik konspirációs alapszabályt megszegve több levelezőpartnerükkel ugyanazt a jelrendszert használták, vagy nem cserélték le legalább évente a kódokat - pedig nem olyan bonyolult, hogy minél hosszabb a használat, annál nagyobb a feltörés veszélye is.

Voltam ittas

A nemesi levelezésben is elterjedt a titkosírás. Zrínyi Rákóczi Györgynek írt több levelét is rejtjelezte, de így is aggódott: „Az istenért Nagyságod ne vegye gonosz néven, hogy ritkán írok, bizony nékem veszedelmes volna, ha megtudódnék Nagyságoddal való correspondentiám”. A levelek tartalma alapján érthető is az óvatossága, amikor olyanokat írt, hogy

Az egész Európának szeme mostan austriai háznak debilitását nézi.

A rejtjelezésnek a politikai mellett lehetett magánéleti oka is, és a kétféle motiváció össze is keveredhetett. Mazarin bíboros és Ausztriai Anna, a régens királyné levelezésükben az államtitkok mellett külön kódokkal próbálták eltitkolni szerelmüket. De ehhez hasonlóra a magyar történelemben is volt példa. II. Rákóczi Ferencnek lengyel külpolitikai szövetségese nem mellékesen a szeretője is volt: viszonyukat tükrözi az Elżbieta Sieniawskával folytatott levelezésének titkosírástáblája is. Ebben külön kódok voltak az olyan szavakra, mint az „elhagy”, az „imádnivaló” vagy a „féltékeny” — nem éppen a politikai kapcsolattartás megszokott formulái. Eközben Rákóczinak a feleségével is volt egy külön rejtjelrendszere, de az unalmas és távolságtartó.

A szerelem mellett más magántitkokra is használtak titkosírást. A Tolna megyei főbíró a naplójában például így írt arról, hogy egy házukban tartott vigasságon az ő várandós feleségével hált a náluk vendégeskedő kamaraispán. Az alkoholista Haller Gábor, a XVII. századi erdélyi politika fontos embere a biztonság kedvéért szintén titkosítva írt ivászatairól. Naplója ilyenekkel van tele: „Voltam ittas, és rosszabbul viseltem magamat, hogysem kellett volna”; „Fogadtam, hogy bort nem iszom egy hónapig”; aztán két nappal később: „Eddig állottam meg bor nem ivást”, végül, hogy a fejedelem azt mondja neki szégyenszemre, hogy a bort hamarabb megtalálná, mint egy könyvet.

Ők nyilván nem gondoltak rá, hogy néhány száz év múlva tudós emberek fogják tanulmányozni jól-rosszul elrejtett titkaikat. Láng Benedek a magyar titkosírások feltárása után most európai szintű kutatásokon dolgozik, közben munkáinak a nagyközönség számára is fogyasztható részét rendszeresen megosztja kriptoblogján is. MBCAE RNVCE O!