Bár több tízezer éve nem működik, fennáll a lehetősége annak, hogy az erdélyi Csomádnál lévő vulkán valamikor aktivizálódik. Az erről szóló kutatási eredmények más, hasonlóan aluszékony vulkánok működését is jellemezhetik - mondta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vulkanológiai kutatócsoportjának vezető kutatója az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában, írja az MTI.
Harangi Szabolcs elmondta: egy általuk kifejlesztett új módszerrel "lenéztek a vulkán alá", hogy feltárják, mi zajlik a magmakamrában. Kimutatták, hogy a csomádi vulkán alatt - amely két-háromszázezer éve kezdte meg a működését, és 32 ezer éve tört ki utoljára - még van magmás test. A kutatás során feltárták a tűzhányó korábbi működését, eszerint volt, hogy több tízezer évi szunnyadás után reaktiválódott. Ekkor friss, magas hőmérsékletű magmának kellett jönnie, amely felolvasztotta a magmakását, és így már kitörésre alkalmas magma jött létre - magyarázta a kutató.
Hozzáfűzte: az azonban, hogy a tűzhányó alatt van magmás test, nem azt jelenti, hogy a közeljövőben kitörne, sőt: egyelőre semmi sem mutat arra, hogy a vulkán aktivizálódna, pusztán a lehetősége áll fenn. Emellett, mivel nagyjából ismerjük, korábban hogy működött a vulkán, tudjuk, hogy milyen jelek várhatók, ha aktivizálódna - emelte ki Harangi Szabolcs.
A kutató a világ vezető vulkanológiai folyóirata, a Journal of Volcanology and Geothermal Research augusztusi számában közlendő kutatási eredmények jelentőségéről azt mondta: sok más, a csomádihoz hasonló, alvó vulkán van még a Földön, az itteni eredmények azokra is vonatkozhatnak.