Orsolya
7 °C
17 °C

Anglia tényleg áttért volna az iszlámra?

2015.07.30. 17:54

Időről időre előkerül a feltételezés, hogy az 1199 és 1216 között uralkodó I. János angol király komolyan foglalkozott a gondolattal: saját főurai ellen támogatást keresve, illetve a pápával fennálló ellentétei miatt felveszi a moszlim hitet és országát is áttéríti.

A helyzet az, hogy minderről egyetlen forrásból, Matthew Paris a Szent Albán-kolostorban, 20 évvel a király halála után íródott, Chronica Maiora című művéből értesülhetünk, amely a kutatók szerint tele van hasonló, nehezen igazolható, néha a valósággal köszönőviszonyban sem lévő epizódokkal. Paris szerint János követséget küldött Mohammed al-Nassir emírhez, Marokkó és a mór Spanyolország urához, hogy áttérése fejében katonai támogatást kérjen.

Az valóban nem elképzelhetetlen, hogy az angol király felvette a kapcsolatokat moszlim uralkodókkal, mivel szövetségeseket keresett a Francia Királyság elleni háborújához. Igencsak jól jött volna neki, ha támogatókra lel a mai Spanyolország, illetve Dél-Franciaország területén, azok hitétől függetlenül.

Vadászat után bűnbánat

Ennek ellenére az az állítás, miszerint János kész volt a kereszténységet feladva térdet hajtani az iszlám előtt, valószínűleg egyszerűen csak a király által 1213-ban, a pápával megkötött, igencsak megalázó megállapodás egyfajta karikatúrájaként kerülhetett a krónikákba. Jánost még 1208-ban közösítette ki III. Ince pápa, a szorongatott király pedig végül kénytelen volt az egyházfő kinevezettjét kinevezni Canterbury érsekének, kártérítést és évi adót fizetni, sőt azt is elfogadni, hogy koronáját csak a pápa hűbéreseként tarthatja meg.

Akármilyen alkalmatlan király is volt Földnélküli János, a hitehagyott szörnyeteg képét az olyan, halála után tevékenykedő történetírók számlájára kell írnunk, amilyen Paris is volt. Az angol udvar egykorú feljegyzéseiből teljesen más kép rajzolódik ki. Bár természetesen nem tudhatjuk, János hite mennyire volt őszinte, a király mindenesetre rendszeresen adott alamizsnát a szegényeknek vezeklésül azért, ha egyházi napokon vadászott vagy húst fogyasztott, illetve arról is szólnak a források, hogy jelentős összegeket költött miseruhákra, oltárterítőkre és feszületekre.