Ő volt a 19. század legbátrabb embere

Napóleon ugyan Ney marsallnak osztotta ki a „bátrak bátra” címet, de akkor még a 19. század jó része hátra volt, így semmi okunk nincs kételkedni Kossuth ítéletében, aki száműzetésének éveiben jelölte meg, kit tart a század legbátrabb emberének. A turini remete nem valamelyik aradi vértanút vagy mondjuk Bemet ajándékozta meg e kitüntető jelzővel, hanem a szabadságharc idején csupán őrnagyi rangig jutó Noszlopy Gáspárt.

Kétségtelen, hogy a 195 éve, 1820. augusztus 17-én, a Somogy megyei Vrácsikon született katona élete egy romantikus kalandregény lapjaira kívánkozik. A forradalom előtt köztisztviselőként dolgozó fiatalember Jelačić 1848. szeptemberi támadása idején nyergelt át önkéntesként a katonai pályára, a horvát bán seregének hátában szervezett népfelkelést, és kisebb összecsapásokban győzelmeket is aratott.

A sokszoros túlerővel télen visszatérő császári csapatok elől Debrecenbe menekült, hogy aztán a tavaszi hadjárat idején újra népfelkelést szervezzen a Dél-Dunántúl felszabadítására. Sikerült is Somogy és Tolna megyéket ellenőrzése alá vonnia, hogy aztán újra menekülni kényszerüljön a túlerő elől.

Noszlopynak azonban nem volt kenyere a feladás, így előbb Komárom védelmében vállalt szerepet, majd a teljes vereség után a Bakonyban kezdett újra önkénteseket toborozni. A honvédőrnagyot mai fogalmaink szerint nyugodtan lehet gerillavezérnek nevezni, aki maroknyi embere élén több hónapig tört borsot a rá vadászó több száz császári katona orra alá.

Megátkozta a Habsburgokat

Végül 1850 áprilisában fogták el, és egyértelműnek tűnt, hogy a kalandos történet halálos ítélettel zárul majd – csakhogy Noszlopy meg tudott szökni. Természetesen nem próbált meg külföldre menekülni, hanem más ellenállókhoz, Makk Józsefhez és Jubál Károlyhoz csatlakozva igyekezett újra felszítani a forradalmi lángot. Állítólag komoly terveket szőtt arra vonatkozóan, hogy az Alföldre látogató Ferenc Józsefet elrabolja, majd túszként az alkotmány visszaállítására kényszeríti.

Erre persze nem került sor, de Noszlopy a fél országot bejárva igyekezett szabadcsapatokat szervezni – rendületlenül hitt abban, hogy Kossuth hamarosan valamilyen sereg élén visszatér az országba. Másodszor 1852 novemberében, Pesten fogták el, de a Bécs felé vezető úton újra sikerült meglépnie, végül aztán 1853 elején megint fogságba esett és ezúttal már nem volt menekvés: március 3-án a pesti Újépület udvarán akasztották fel. Utolsó szavaival is a forradalmi ügyet szolgálta, a kivégzéshez kirendelt, ismerős lelkipásztor szerint „fentszóval mondotta Gazsi, hogy azt óhajtja, hogy az osztrák házon teljesüljön be azon átok, mely Dávid egyik zsoltárában olvasható”.

Noszlopy Gáspár a magyar szabadságharc egyik híres mártírja, neve az abszolutizmussal szembeni, megalkuvás nélküli ellenállás szimbóluma lett a halálát követő évtizedekben.