A hadseregnek köszönhetjük a mikrosütőt

A legtöbben, akik egy gombnyomással vagy egy tekeréssel néhány perc alatt felmelegítik az előző napi maradékot egy mikrohullámú sütőben, nem tudják, hogy tulajdonképpen a második világháború haditechnikai fejlesztéseinek gyümölcsét élvezik. Azt is nehéz talán elképzelni, hogy a ma már néhány tízezer forintért beszerezhető készülékek valaha egy luxusautóhoz hasonlóan elérhetetlenek voltak az átlagemberek számára.

A történet még a második világháború idején kezdődött. A szövetségesek – elsősorban a britek az angliai csata idején – sokat köszönhettek kezdetleges, de felbecsülhetetlen értékű információkat nyújtó radarkészülékeiknek, de a fejlesztések természetesen nem álltak le. Ezen igyekezetük során alkották meg a mérnökök az első magnetront, amely egy mikrohullám kibocsátására képes vákuumcső volt.

Az amerikai hadügyminisztérium egyik fő partnere, a Raytheon hadiipari vállalat mérnöke, Percy LeBaron Spencer is a radarok fejlesztésén dolgozott még a háború idején, amikor észrevette, hogy a mikrohullámok megolvasztották a zsebében felejtett cukorkát. Spencer elgondolkozott a jelenségen, majd 1945-ben szabadalmaztatta a mikrohullámok étel melegítésére történő felhasználását.

Méregdrága luxus

Két évvel később készült el az első prototípus, a Radarange, amely akkora volt, mint egy hűtőszekrény és 340 kilót nyomott. Egy bostoni étteremben zajló tesztelés után a Raytheon egy újabb modellel állt elő: a csak nagyüzemi konyhákba szánt 1161 Radarange még mindig meglehetősen ormótlan darab volt, ráadásul 3 ezer dollárba – mai értéken számítva nagyjából 5,5 millió forintnak megfelelő összegbe – került.

A Raytheon ezután inkább eladta a licencjogot egy Tappan Stove nevű cégnek, amely 60 évvel ezelőtt, 1955. október 25-én be is mutatta az első, otthoni felhasználásra szánt mikrosütőt. Az árat és a méretet sikerült lejjebb szorítani, de még így is közel hárommillió mai forintnak megfelelő dollárt kellett fizetni a szerkezetért, és ez még a háború utáni „gazdasági aranykor” idején is túl soknak bizonyult az ismeretlen technológiáért.

Később azután újabb cégek egyre olcsóbb modellekkel álltak elő: 1967-ben a Litton Industries már csak 495 dollárt (mai értéken nagyjából 850 ezer forintot) kért a mikrosütőjéért, és az 1970-es években lassan be is indultak az eladások. Az évtized során 40 ezer darab talált gazdára, 1986-pedig már az amerikai háztartások negyedében megtalálható volt a szerkezet – ma az amerikai konyhák 90 százalékában van belőle legalább egy példány.