Majdnem belepusztult a brit kémelhárítás a hidegháborús szexbotrányba

A hivatalban lévő konzervatív Macmillan-kormány hadügyminiszterét, a háborús hős John Profumót azzal vádolták meg 1963-ban, hogy két évvel korábban szexuális kapcsolatban állt egy kétes erkölcsű hölggyel, Christine Keelerrel. Ahogy az ügy nyilvánosságra került, fokozatosan kiderültek a részletek is: Keeler a jelek szerint szoros viszonyt tartott fenn a szovjet nagykövetség tengerészeti attaséjával, Jevgenyij Ivanovval is, akiről úgy tudták, a szovjet hírszerzésnek dolgozik. Ez a kockázat, a nemzetbiztonsági adatok lehetséges kiszivárgása már akkor jelentős fejtörést okozott az MI5-nak és a politikusoknak, míg a közvéleményt elsősorban az affér szaftos részletei tartották izgalomban.

A történészek mindeddig úgy tudták, hogy Profumo feladatkörét elsősorban a toborzással kapcsolatos ügyek alkották, azaz nem voltak a birtokában komoly védelmi titkok, ennek következtében személye biztonsági kockázatot sem jelenthetett. Ám a Cambridge-i Egyetem nemzetközi kapcsolatok történetének professzora, Jonathan Haslam kutatásai szerint Ivanovnak lehetősége volt arra, hogy Profumo házában szigorúan titkos dokumentumokról készítsen felvételeket.

A felesége engedte be a kémet

Ami azonban ennél is nyugtalanítóbb: a tanulmány szerint a Keelerrel folytatott intim viszony és az Ivanovval való barátkozás időszakában a hadügyminiszter részt vett az Egyesült Államok arzenáljából származó Polaris nukleáris rakéták beszerzésére irányuló egyeztetéseken.

A cambridge-i professzor kutatásai elsőször világítottak rá arra, hogy Profumót beavatták azokba a szigorúan titkos és geopolitikai szempontból is igen érzékeny tárgyalásokba, melyek Nyugat-Németország bevonásáról folytak a területéről a Szovjetunió ellen indítandó nukleáris csapásmérő eszközökre vonatkozó döntésekbe.

A Jonathan Haslam által elemzett orosz források alapján – ennek részleteit a szeptember végén megjelent könyvében (Near and Distant Neighbours: A New History of Soviet Intelligence, Oxford University Press) tette közzé a történészprofesszor – Ivanov bejutott a brit hadügyminiszter dolgozószobájába is, és lefotózta az X-15 amerikai rakétahajtású kísérleti repülőgép szigorúan titkos műszaki leírását. (Az 1950-es évek végén kifejlesztett X-15-ös sorozat gépei több magassági és sebességi rekordot is megdöntöttek, repüléseik egy része űrrepülésnek minősült, pilótái között volt például Neil Armstrong is.) Emellett lefényképezhette a nyugati szövetségesek titkos terveit Berlin hidegháború alatti védelméről, valamint az Egyesült Államok taktikai nukleáris fegyvereinek néhány adatát.

Ez az igen jelentős biztonsági rés Profumo irodájának szervezetlen működése, a hadügyminiszter és munkatársai elővigyázatlansága miatt alakulhatott ki. Kiderült például, hogy a saját házában lévő dolgozószobája elhagyásakor rendszeresen titkos dokumentumokat hagyott az asztalán, nem zárta be maga után az ajtót, és még családtagjait sem figyelmeztette, hogy kíséret nélkül ne engedjenek be senkit. Profumo felesége – aki egyébként a botrány kitörésétől függetlenül haláláig kitartott hűtlen férje mellett –, amikor Ivanov odalátogatott, egyszerűen megkérte őt, hogy várja meg férjét a dolgozószobában, majd magára hagyta.

Amerika bedühödik

Még a botrány kitörése után sem voltak tisztában a belső kémelhárításnál, az MI5-nál – sőt, valószínűleg maga Profumo sem ismerte fel –, hogy milyen kulcsfontosságú iratok fotókópiája, s velük együtt milyen hadititkok kerültek a Kreml kezébe. A történészek mindeddig igyekeztek megvédeni Profumo szakmai hírnevét – fogalmuk sem volt ugyanis róla, hogy akaratlanul is milyen károkat okozott Nagy-Britanniának és szövetségeseinek a botrányba belebukott hadügyminiszter.

A kutatás azt is feltárja, hogy – szándékosan vagy pusztán hozzá nem értésből – még a brit miniszterelnök, Harold Macmillan elől is eltitkolták Ivanov ügynök voltát. A rendőrség tisztában volt ezzel a ténnyel (maga Keeler árulta el egy vallomásában), és a nyomozók majdnem biztosan beszámoltak erről a belügyminiszternek, ám magát a kormányfőt még hónapokig bizonytalanságban tartották. Amikor végül megtudta, Macmillan ráébredt arra, hogy sokkal veszélyesebb az ügy, mint vélte, és hadügyminisztere irodájából túl sok amerikai és brit katonai titok szivároghatott ki.

Mindezt Jonathan Haslam professzor is megerősítette a BBC History magazinnak adott nyilatkozatában, kiemelve, hogy „az újonnan feltárt bizonyítékok szerint a botrány nyomán, a hidegháború tetőpontján az Egyesült Államok bizalma megrendült Nagy-Britannia biztonságpolitikai képességeiben. Washingtonban nagyon dühösek lettek, hogy úgymond a britek inkompetenciája miatt az Egyesült Államok jelentős nemzetbiztonsági kockázatnak lett kitéve.”