Melyik a legjobb nemzetközi szerződés?

Az Antarktisz a Föld egyetlen olyan kontinense, amelyen a történelem folyamán egyszer sem telepedtek le emberi populációk – persze ez nem is csoda, tekintve, hogy egyrészt csak a 19. század elején fedezték fel, másrészt területének 98 százalékát örök jég borítja. A földrész így annak ellenére sem került egyetlen állam fennhatósága alá sem, hogy másutt a világon szinte minden négyzetkilométert felosztottak egymás között az egyes országok.

Az Antarktisz iránti érdeklődés a 20. század eleji hősies expedíciók után a múlt század 1930-as éveinek végén éledt fel újra, s az 1950-es években több ország is állandó bázist épített ki a kontinensen. Ezzel párhuzamosan – és a hidegháborús hangulatban – egyes államok területi igényeket is megfogalmaztak, ezért szükségessé vált a földrész státuszának szabályozása. Az utolsó lökést az 1957 nyarától 1958 végéig meghirdetett Nemzetközi Geofizikai Év adta, amelynek keretében 12 ország is kutatóexpedíciókat küldött az Antarktiszra, a tudományos érdeklődés mellett mintegy igényeket is bejelentve a kontinenssel kapcsolatban.

Ehhez képest talán meglepő, hogy 1959. december 1-jén a Geofizikai Évben a földrészen aktív államok Washingtonban aláírták az Antarktisz-egyezményt, amely leszögezte, hogy a kontinensen, pontosabban a déli szélesség 60. fokától délre eső minden szárazföldi területen és jégmezőn csupán békés célú tevékenység végezhető, sem fegyverek telepítése, sem azok tesztelése nem megengedett. Az aláírók az egyezmény időtartamára lemondtak minden területi igényükről, és megállapodtak abban is, hogy semmilyen más ilyen igénnyel sem foglalkoznak.

A béke szigete

A szokatlanul rövid, mindössze 14 cikkelyből álló szerződés rendelkezett még a tudományos kutatás és együttműködés szabadságáról, illetve arról, hogy minden államnak a teljes területhez korlátlan hozzáférése van, beleértve a mások által telepített berendezések, kutatóállomások megvizsgálását. A többi cikkely az illetékes bíróságokról és a betartás módozatairól szólt.

A 12 eredeti aláíróhoz (Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Belgium, Chile, a Dél-afrikai Köztársaság, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Norvégia, a Szovjetunió és Új-Zéland) az idők során újabbak csatlakoztak, máig 58 ország – köztük Magyarország – írta alá a dokumentumot, igaz ebből csak 28 számít „tanácskozó”, azaz szavazati joggal bíró tagnak a néhány részkérdésben újabb cikkelyekkel kiegészített szerződést illetően.

Az Antarktisz-egyezmény 55 éve, 1961. június 23-án lépett hatályba, és minden idők egyik legjobban sikerült nemzetközi szerződésének tartják, amely valóban hatékonyan akadályozta meg, hogy konfliktusok törjenek ki a kontinens miatt, vagy azt, hogy a szuperhatalmak katonai célra használják fel a területet, és az Antarktisz egyedülálló élővilágát is többé-kevésbé érintetlen állapotban őrizte meg.

A kérdés az, meddig állhat fenn ez az idilli állapot. A szerződés 2048-ig tiltotta meg a kontinensen bármilyen ásványkincs kitermelését – Oroszország már bejelentette, hogy később nem kívánja magát tartani ehhez a rendelkezéshez. Egészen új megvilágításba helyezheti a kérdést a globális felmelegedés is, amelynek hatására a jégtakaró az Antarktisz jelentős részéről visszahúzódhat a következő évtizedek során, így mind az ipari tevékenységre, mind az emberi betelepülésre is alkalmasabbá válhat a földrész, új lendületet adva ezzel a területi igényeiket eddig félretevő államok ambícióinak.