Tekla
8 °C
13 °C

Csak kitalálták a híres szibériai felkelést

2016.08.13. 14:27
Generációk merítettek erőt és ihletet a híres 19. századi orosz felkelésből, ám egy új tanulmány szerint mindez csupán fikció volt.

Forradalmárok egymást követő nemzedékei tekintették példaképüknek Ivan Suhinovot. Nem csupán az 1825. decemberi ún. dekabrista felkelés fűződik a nevéhez, amely az abszolutista monarchia megdöntésére, alkotmányos, illetve föderatív rendszer bevezetésére, a jobbágyrendszer eltörlésére irányult, de később egy szibériai börtönben is lázadást szervezett, azonban mindkét kísérlet elbukott.

Egyetlen probléma van csak ezzel: a szibériai forrongás pusztán a fantázia műve. Erre a következtetésre jut Daniel Beer, a neves Royal Holloway (Londoni Egyetem) tanszékvezető docense legújabb, angolul most megjelent könyvében (The House of the Dead: Siberian Exile Under the Tsars, Allen Lane, 2016. július).

Mint arról már korábban írtunk, a főkent fiatal, nemesi származású katonatisztekből álló, felvilágosult nézeteket képviselő, I. Sándor cár önkényuralmával elégedetlen felkelők a cár halálát követő zűrzavart használták fel arra, hogy kirobbantsák a felkelést, amelyet azonban a trónra lépő I. Miklós brutálisan vérbefojtott: legalább 1200 embert öltek meg Szentpéterváron, százával tartóztatták le és száműzték a felkelőket Szibériába. Suhinovot is a dekabrista felkelésben betöltött szerepéért ítélték el, és 1828-ban a kelet-szibériai Nyercsinszk melletti bányavidékre küldték. Később itt is lelte halálát tragikus körülmények között, amely elegendő volt ahhoz, hogy a későbbi forradalmárok hősként foglalják hitvallásukba a nevét.

Kényszervallatás alatt

 „1828 májusában egy részeg elítélt kopogtatott a bánya munkafelügyelőjének ajtaján, és jelentette, hogy a fegyencek összeesküvést szőnek – idézi fel az eseményeket Daniel Beer. – Állítása szerint a Suhinov vezette lázadók azt tervezik, hogy a fegyverraktárba betörve megszerzik a katonák fegyvereit, majd a barakkokból kiterelik a többi kényszermunkást, erővel szökésre ösztönözve őket. Ezt követően az egész telepet porig akarják égetni, mindent eltörölve a föld színéről a bánya környékén.”

ivan-pavlov-3

Egy ilyen súlyos állítást természetesen nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Kínzással további vallomásokat szedtek ki a megnevezett összeesküvőkből, akik szerint valóban Suhinov a felelős a készülő lázadásért – magát Suhinovot, katonatiszt lévén, nem vetették alá kényszervallatásnak, ám ő mindvégig ragaszkodott ártatlanságához.

Ez azonban messze nem volt elegendő. Egy rögtönítélő bíróság Suhinovot korbácsolásra ítélte, amely szinte biztosan a halálához vezetett volna. A politikai vihar miatt azonban ítéletét a kíméletesebb golyó általi kivégzésre változtatták. Mindezzel már elkéstek: Suhinov a börtöncellájában felakasztotta magát.

Koholt hőstörténet

Meglepő módon azonban a londoni történész kutatásai szerint a bűn, amellyel vádolták, nélkülözött minden alapot. „Az orosz archívumokban általam talált és feldolgozott 19. és 20. századi publikációk az ún. ’összeesküvésről’ egy dologban mutatnak azonosságot: a hivatalos álláspontot veszik alapul, feltételezve, hogy mélyrehatóan felderítették a tervezett felkelés részleteit. Egy az őrei jobb bánásmódjában reménykedő részeg és néhány megvert fegyenc vallomásán kívül azonban egyetlen bizonyíték sem támasztotta alá a vádat” – vonja le a következtetést a kutató.

Az viszont, ahogy Suhinov véget vetett életének, a feltételezett felkelés mártírjává avatta, történetét számos változatban terjesztették Oroszország-szerte, és az igazság hamar megfakult. „Egy sor dekabrista emlékirat, amely a 19. század második felében született, már felidézi Suhinov tragikus, kétségbeesett kísérletét szibériai sorstársai megszabadítására. A szerencsétlen dekabrista, aki a cári önkényuralom ellen kelt fel, az azzal szimpatizálók és a későbbi forradalmárok szemében egy újabb felkelés hőse lett a kelet-szibériai bányákban, anélkül, hogy ennek körülményeit bárki kétségbe vonta volna.

A bolsevikok számára Suhinov a forradalmár eszményképévé nemesült: a szibériai elítéltek közötti szövetségért harcolt minden erejével. Miután győzött a szovjet forradalom, annak előhírnökei között vívott ki magának fontos pozíciót az egyre növekvő forradalmi panteonban. ”

A történész szerint ez az eset is jól illusztrálja, miként válhatnak hajtóerővé a történelem máskülönben elszigetelt incidensei: „A politikában a jól felépített történetek igen sokat számítanak, s a 19–20. században ez az ’összeesküvés’ egy a túlerővel szemben elbukott felkelés és a cári önkény elleni dacos szembeszegülés üzenetét hordozta.”