Eufrozina, Kende
8 °C
20 °C

A Stukák vijjogását a rómaiaktól lopták?

2016.08.20. 07:36

A harcászatnak mindig is fontos része volt a pszichológiai hadviselés, az ellenség megfélemlítése. Ennek egy híres példája a második világháborús német zuhanóbombázókra, a Ju-87-es „Stukákra” szerelt, a zuhanórepülés során az átáramló nagy sebességű levegő által megszólaltatott szirénák, amelyek vijjogó hangja rettegéssel töltötte el az ellenséges katonákat és civileket.

Azonban közel sem a náci Németország mérnökei voltak az elsők, akik fülsértő hangokkal igyekeztek terrorizálni ellenségeiket. A mongol íjászok tegezeiben voltak speciálisan kidolgozott, a levegőben fütyülő hangot kiadó nyílvesszők, amelyek tovább fokozhatták a nyílzáporaik keltette rémületet (illetve különböző fajtáikat a mongol csapatrészek közötti kommunikációra is használták).

De a rómaiak minden bizonnyal még a mongolokat is megelőzték. Viszonylag jó állapotban megmaradt római katonai táborok feltárása során a régészek érdekes felfedezést tettek. A parittyalövedékként azonosított maradványok között két típust lehetett elkülöníteni. Az egyik lövedékfajta nagyjából 50 grammos, többé-kevésbé szabályos gömböt formáz. A kísérletek alapján egy ilyen, ólomból öntött lövedéket egy tapasztalt parittyás akár 160 km/h-s sebességgel is ki tudta lőni, a hatótávolságuk pedig legalább 200 méter volt. Az ekkora sebességgel becsapódó ólomgolyók borzalmas pusztításra voltak képesek, a parittyások támadásának erejét pedig tovább fokozhatta, hogy adott esetben egy-egy parittyás akár négy-öt ilyen golyót is „betölthetett” fegyverébe, az ellenséges csapatok így áthatolhatatlan golyózáporba kerülhettek.

Mérges darázs

A kutatók azonban találtak jóval kisebb, körülbelül 20 gramm átlagsúlyú lövedékeket is. A kísérletek alapján ezek alig tudtak komoly kárt okozni – hacsak persze nem pont szemen vagy más nagyon sérülékeny ponton csapódtak be – az ellenségben. Van viszont egy érdekes jellemzőjük: közepükbe egy nagyjából 5 milliméter átmérőjű lyukat fúrtak. A kísérletek szerint ezek a lövedékek repülés közben – az egyik régész szavaival – „mérges darázshoz hasonló”, zümmögő hangot hallattak. Tekintve, hogy a lövedékek átfúrása komoly pluszmunkát jelentett, illetve ezek a golyók alkalmatlanabbak voltak fegyvernek, mint a hagyományosak, szinte biztosak lehetünk abban, hogy funkciójuk e hang kiadása, ezzel pedig az ellenség megfélemlítése volt.

Arra vonatkozóan keveset tudunk, pontosan hogyan használták ezeket a lövedékeket. A parittyások, különösen a legképzettebbnek számító, a Baleár-szigetekről származó parittyás zsoldosok fontos részét képezték a római haderőnek, amely rajtuk kívül íjászokkal és katapultokkal is biztos távolságból tudta tizedelni ellenfeleit. Lehetséges, hogy egyes kijelölt parittyások csak ilyen „terrorlövedékeket” használtak, de az is elképzelhető, hogy a nehezebb golyók közé keverve az összes parittyás időnként ilyen kisebb golyókat használt.