Miért tűntek el a rendőrkutyák Párizsból?

Két új tag csatlakozott egy észak-franciaországi község rendőrségéhez 1905-ben. Ezeket a különleges bűnüldözőket kifejezetten a „brigantik” elleni harcra választották ki, és többek között képesek voltak a rejtőzködő bajkeverők megtalálására, támadások kivédésére – és akadályok átugrására.

A francia rendőrség volt az első, amelyik nagyobb szabású nyomozási feladatokra használt kutyákat (Nagy-Britannia nemsokára követte a példájukat). Bemutatkozásuk és sikereik ellenére a rendőrebek azonban néhány év múlva szinte teljesen eltűntek a francia utcákról. Vajon mi az oka ennek?

„Abban reménykedtek annak idején, hogy a jól kiképzett rendőrkutyák vissza tudják szorítani a bűnözést és meg tudják védeni a rendőröket” – állítja Chris Pearson, a Liverpooli Egyetem docense, a Comparative Studies in Society and History című folyóiratban megjelent tanulmány szerzője. A párizsi rendőröket a belga városok bűnözésének feltartóztatására használt kutyák sikeres példája győzte meg, hogy ők is megkezdjék a kiképzést. A francia főváros nyugalmát erőszakos bandák fenyegették, és a rendőrség a visszaszorításuk érdekében számos lépést tett, ezek közé tartozott a kutyák bevetése.

Ebben az időszakban élték reneszánszukat igazán a darwinista evolúciós nézetek, az előző évszázadban letett alapok nyomán. És ha az embereknek tényleg több közös vonásuk van az állatokkal, mint azt korábban gondolták, nem lehetséges, hogy például a kutyák intelligenciája is az emberek szolgálatába állítható?

A kutya nem pszichológus

Nagyon hamar kiderült azonban, hogy a rendőrkutyák eredményességéről szőtt elképzelések alaptalannak bizonyulnak. „1907-ben egy újságíró felmérte egy Max névre hallgató rendőrkutya intelligenciáját. Szerinte a kutya ’nem egy pszichológus’, mivel elkezdett ugatni, amiből a férfi azt a következtetést vonta le, hogy nem tudja megkülönböztetni őt egy banditától. Ez a történet jól leírja a korabeli, rendőrkutyákkal kapcsolatos aggodalmakat, de azt a hiedelmet is, hogy a bűnözők fizikailag különböztek és a társadalomba sem illettek bele” – vonja le a következtetést a 20. századi történelem szakértője.

Akkoriban komoly félelmet okozott az a feltételezés, hogy ezek, a társadalomtól világosan elkülönülő emberek már eleve bűnözői vénával születettek, és így társadalom egy része ki van téve annak a veszélynek, hogy egy elvadult, állati állapotba kerül vissza. Az emberi és állati intelligenciát összehasonlító korabeli pszichológusok arra a megállapításra jutottak, hogy a különbségek nem túl nagyok – és a „belső szörnyeteg” túl közel van ahhoz, hogy kitörjön. Ezeket az aggodalmakat hamarosan az állatokra is kiterjesztették: ki lehet ugyan képezni engedelmességre és hasznos tevékenységre a rendőrkutyákat, de mi a garancia arra, hogy nem tér vissza a bennük rejlő vadállati ösztön?

Pearson szerint ez az aggodalom vezetett ahhoz, hogy a rendőrkutyákat egy idő után kiszámíthatatlannak és megbízhatatlannak kezdték ítélni. Az eleinte nagy lelkesedéssel bevetett állatok száma alig néhány év alatt drasztikusan lecsökkent: 1911-ben a párizsi rendőrség 145 kutyát alkalmazott, 1916-ban már csupán 40-en voltak. Az első világháború után be is fejezték a használatukat Franciaországban, és csak 1965-ben tértek vissza, akkor már egy országos szervezet részeként.

„A rendőrkutyák 20. század eleji bevetésének kutatása nem csupán arra alkalmas, hogy az emberek igen változékony hozzáállását tanulmányozzuk a kutyákhoz egy adott időszakban, hanem lehetőséget ad arra is, hogy megismerjük, miként módosult az emberi és állati intelligenciáról alkotott véleményünk az idők folyamán” – szögezi le a kutató.