Aki lemondott a főhercegségről, hogy hajóskapitány legyen

Vannak élettörténetek, melyekre azt szokás mondani, egy regény lapjaira kívánkoznak. Habsburg–Toscanai János Szalvátor esetében ez csak azért nem áll meg, mert sorsát már feldolgozták könyvekben, de a valóság nem sokkal marad el az írói fantázia mögött. A Firenzében, 1852-ben született főherceg a szerény Giovanni Nepomuceno Salvatore Maria Giuseppe Giovanni Ferdinando Baldassare Lodovico Carlo Zenobio Antonio d’Asburgo-Lorena nevet kapta. Apja, II. Lipót toszkánai nagyherceg révén a gyermek a Habsburg–Lotaringiai-ház toszkánai ágához tartozott, de nem sokáig élhetett Firenzében, ugyanis hétéves korában egy felkelés miatt családja menekülni kényszerült, végül Salzburgban telepedtek le.

A toszkán Habsburgok hagyományosan liberális, antiklerikális nézeteket vallottak, János Szalvátor is ilyen légkörben nevelkedett, apja 1870-es halála után viszont Ferenc József Albert főherceget nevezte ki gondviselőjének, aki elég rossz szemmel nézte a fiatalember „léhaságát”. Az sem segített a dolgon, hogy János Szalvátor a művészetekért is rajongott, sőt már nagyon fiatalon komponált is, egy keringőjét maga ifj. Johann Strauss adta elő, de a szerző csak a Johann Traunwart álnéven szerepelhetett a művön.

Közben „rendes” Habsburgként katonai karriert is csinált, 1879-ben, a boszniai hadjárat után altábornaggyá léptették elő. Ugyan a család konzervatívabb tagjai nem igazán szívelhették, szoros barátságba került Rudolf trónörökössel, akivel együtt dolgozott Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című művén is. Irodalom iránti érdeklődése abban is megmutatkozott, hogy rendszeresen levelezett Jules Verne-nel, akivel Velencében ismerkedtek meg.

Titokzatos baleset

A többé-kevésbé szabad életnek majdnem vége szakadt 1886-ban, amikor I. Sándor bolgár fejedelem halála után felmerült a neve, mint lehetséges utódé, de a dologból végül – részben János Szalvátor húzódozása miatt – nem lett semmi.

Három évvel később aztán végleg szakított az uralkodócsaláddal. Rudolf 1889-es öngyilkossága, illetve a bécsi udvar a tragédiát követő eljárása annyira megrendítette és felháborította, hogy lemondott főhercegi címéről, hadseregben viselt rangjáról, minden főhercegi előjogáról és járandóságáról.

Felvette a Johann Orth nevet (a kastélyról, ahol korábban élt), és Nagy-Britanniában összeházasodott szeretőjével, Ludmilla „Milli” Stubellel, a bécsi opera táncosnőjével, akivel korábban „rangon alulisága” miatt szóba sem kerülhetett a frigy gondolata. Ezután vissza sem térhetett a Monarchia területére.

Orth hajóskapitányi oklevelet szerzett, vásárolt egy Santa Margherita nevű gőzhajót, és 1890-ben a feleségével világ körüli útra indult. Júliusban Patagóniában kötöttek ki, ezután senki sem látta többé sem a hajót, sem az utasait. Az egykori főherceget 1911-ben nyilvánították holttá.

Regényes valóság

Máig sem tudjuk pontosan, mi történt. A legvalószínűbb feltételezés az, hogy a Santa Margherita egy a zord időjárásáról híres Horn-fok körüli viharban süllyedt el, legénysége és utasai pedig a vízbe vesztek. Egyes pletykák viszont arról szóltak, hogy a család szennyesének kiteregetésétől félő uralkodóház parancsára egy osztrák hadihajó süllyesztette el a gőzöst.

De a történet még ezután is tartogatott egy fordulatot.

Egy Alexander Hugo Køhler nevű norvég férfi 1945-ben, a halálos ágyán azt állította, hogy ő János Szalvátor főherceg, és annak idején megvásárolta egy norvég matróz iratait, aki valóban odaveszett a hajó elsüllyedésekor. Køhler leszármazottai 2007-ben be is jelentették igényüket az – újabb írásmóddal – orti kastélyra, illetve más vagyontárgyakra, és követelték, hogy Køhler sírjának felnyitásával végezzenek DNS-vizsgálatot az azonosság megállapítására. Amikor viszont közölték velük ennek általuk viselendő költségeit, elálltak szándékuktól.

Ugyan édesanyja, Mária Antónia hercegnő soha nem fogadta el fia halálhírét, sőt gyászruhát sem volt hajlandó ölteni, azért feltételezhetjük, hogy János Szalvátor, azaz Johann Orth 1890-ben halt meg. Verne levelezőpartnere egyes vonásait Sándor Mátyás alakjában örökítette meg, Jókai Mór pedig életének fordulatait használta fel Ahol a pénz nem Isten című regényéhez.