Hogyan lett „magyar” az elveszett tengeralattjáró?

Az osztrák–magyar haditengerészet egyik legsikeresebb első világháborús tengeralattjárója valójában egy francia hajó volt.

A fordulatos történet 1912-ben kezdődött, ekkor bocsátották ugyanis vízre a francia haditengerészet korszerű, 52 méter hosszú, 397 tonna vízkiszorítású tengeralattjáróját, a Curie-t. (A franciák ekkoriban valamilyen különös indítéktól vezérelve tengeralattjáróikat tudósokról nevezték el, de a Curie esete még ebben is egyedülálló, ugyanis hangsúlyosan a Curie-házaspár tiszteletére kapta nevét, miközben Marie Curie ekkor még igen jó egészségnek örvendett.) A hajó 1914-ben állt hadrendbe, és hamarosan szolgálatba is állt a Földközi-tengeren.

Az antanthatalmak nem sokra becsülték a kicsinek és korszerűtlennek tartott osztrák–magyar flottát, amely nyílt ütközetben valóban nem sok eséllyel szállhatott volna szembe a brit és francia egységekkel, de stratégiai előnyét kihasználva (Olaszország semlegessége miatt az antant hajóknak Máltáról kiindulva kellett volna az Adriát ellenőrzésük alá vonni) eredményesen akadályozta a Montenegrón keresztül a szerb frontra szánt utánpótlás célba juttatását. A császári és királyi tengerészet számára kézenfekvő megoldás lett volna a fölény ellensúlyozására tengeralattjárók bevetése, ám a háború elején az új fegyvernemet képviselő hajókból csak néhány, ráadásul meglehetősen elavult darab állt rendelkezésre.

Nem úgy a franciáknak, akik be is vetették búvárhajóikat, amelyek igyekeztek feltérképezni a Monarchia legfontosabb haditengerészeti bázisait, miközben kapitányaik abban is reménykedtek, hogy valamilyen csábító célpont úszik be periszkópjuk látómezejébe. Az 1914. december 14-én bevetésre induló Curie francia-ír parancsnoka, Gabriel O’Byrne azonban nem elégedett meg ennyivel. Miután bő egy napot töltött az osztrák–magyar flotta sok büszkeségét rejtegető Póla (Pula) kikötőjének védelmi rendszereit vizsgálva, úgy döntött, megpróbál keresztülnavigálni az öblöt védő aknákon és védőhálókon.

Kalandos rajtaütés

Nem sokon múlt, hogy sikerrel járjon, és vakmerő akciójával beírja magát a hadtörténelembe. Átjutott az aknazáron és egy drótkötélzáron, azonban egy váratlanul felbukkanó második kötélzáron fennakadt. O’Byrne ide-oda mozgatva próbálta kiszabadítani a hajót, de nem járt sikerrel, az akkumulátorok kezdtek lemerülni, a hajótestben pedig kezdett felhalmozódni a szén-monoxid.

Amikor már eldöntötte, hogy felemelkedik és megadja magát, a kikötő őrsége is felfedezte, hogy ellenséges hajó jutott be az öbölbe, a partról és az odasiető naszádokról minden lehetséges fegyverrel lőni kezdték a mozgásképtelen tengeralattjárót. A lövedékek zápora még akkor sem maradt abba, amikor a Curie legénysége egy zöld lámpát lóbáló társukat követve el akarta hagyni a hajót, amelybe ekkor csapódott be az egyik parti erőd lövedéke is.

Csodával határos módon a legénységnek csak három tagja (és a hajó stílszerűen Radium névre hallgató kutyája) vesztette életét a zűrzavarban, a Curie viszont néhány perccel később elsüllyedt, és csak az öböl nagyjából 40 méterre található fenekén pihent meg.

A császári és királyi hadvezetés ekkor kettőzött erővel igyekezett korszerű tengeralattjárókat hadrendbe állítani, és hamarosan felmerült a gondolat, hogy a Curie-t is ki kellene emelni. A nem túl egyszerű feladatot végül 1915. február 2-ára sikerült végrehajtani, a hajót pedig U-14 néven, hosszú javítás után június elején állították szolgálatba.

Az újdonsült U-14 a háború végéig 11 ellenséges hajót süllyesztett el, köztük az 1917. augusztus 29-én megtorpedózott Milazzo olasz hajót, amely egy évvel korábbi vízrebocsátásakor a világ legnagyobb teherhajójának számított. Az U-14 sikereinek túlnyomó részét Georg Johannes Ritter von Trapp kapitány parancsnoksága alatt érte el, akinek nyugdíjas, nem kevésbé mozgalmas éveit a Muzsika Hangja című világhírű musical is feldolgozta. Von Trapp leleményességét a győzelmek mellett az a történet is bizonyítja, hogy egyszer úgy kerülte el hajója lelepleződését, hogy annak „származását” felhasználva, egy francia lobogó felvonásával sikerült megtévesztenie egy francia felderítő repülőgép legénységét.

A háború vége felé már nem igazán jutott erőforrás az időközben részben átépített és német mintára továbbfejlesztett hajó bevetésére, amely végül a háború végén visszakerült eredeti hazájához, ahol egészen 1928-ig, újra a régi nevén állt szolgálatban.