Ravasz csellel győzte le Hunyadi a törököket

Hunyadi János üstökösszerű karrierje a Habsburg Albert 1439-es halálát követő, V. László és I. Ulászló hívei között kitört trónviszály idején kezdődött. A nemesi, de „szerény és csekély állapotú” családból származó Hunyadi jól választott tábort, és a Zsigmond alatt, még apródi sorból indulva szerzett katonai tapasztalatait Ulászló szolgálatába állította. Persze nemcsak a hála motiválta Ulászlót, amikor birtokadományok mellett 1441-ben délvidéki főkapitánnyá, valamint erdélyi vajdává nevezte ki, hiszen Hunyadi valóban az ország egyik legtehetségesebb katonája volt – hamarosan pedig már a törökök ellen kellett bizonyítania, hogy hadvezérként is megállja a helyét.

II. Murád szultán ugyanis az Oszmán Birodalom sikeres újjászervezése után, a trónviszályt kihasználva, 1440-től a Magyar Királyságot vette célba, több hadjáratot is indítva a déli végek ellen. 1441-ben Hunyadi le is aratta első főkapitányi győzelmét Szendrőnél egy fosztogató török sereg ellen. A következő évben viszont már Mezid bég vezetésével egy nagyobb sereg indult Magyarország, közelebbről a belháborúban, illetve az 1437-es Budai Nagy Antal-féle parasztfelkelésben különösen meggyengült Erdély felé. Hunyadi társvajdája, Újlaki Miklós nem is tudott megfelelő sereget kiállítani, és hiába érkezett Hunyadi is Erdélybe, március 18-án, Marosszentimre mellett még az ő vezetésével is vereséget szenvedett az erdélyi sereg, amelynek maradványai Gyulafehérvárra vonultak vissza. A bég azonban az üldözés helyett a gazdag zsákmánnyal kecsegtető Szebent vette célba. Ez kapóra jött Hunyadinak, aki tudta, hogy a város erős falai miatt elhúzódó ostrom miatt lesz egy kis ideje seregét újjászervezni.

Önfeláldozó vazallus

Hírt kapott arról is, hogy a következő csatában Mezid terve az lesz, hogy minden erejét Hunyadi minél gyorsabb megöletésére összpontosítsa. A bég abban bízott, hogy a főkapitány halálával a magyar sereg menekülőre fogja, de Hunyadi a terv ismeretében a maga javára tudta fordítani a helyzetet.

A Szeben mellett, 575 éve, 1442. március 25-én lezajlott csata előtt ugyanis vazallusát, Kemény Simont bújtatta saját páncéljába, aki aztán erős testőrséggel körülvéve lovagolt az ütközetbe. A törökök valóban az általuk a vajdának vélt férfi ellen küldték legerősebb egységeiket, és végül sikerült is levágniuk az önfeláldozó Keményt, ekkor viszont azzal kellett szembesülniük, hogy Hunyadi közben oldalba támadta a már a győzelmi ujjongással elfoglalt törököket, egy másik magyar csapat pedig táborukat elfoglalva, az ott őrzött foglyokkal kiegészülve, hátulról tört rájuk.

A bekerített török seregből a korabeli források szerint 20 ezren maradtak a csatamezőn, köztük Mezid bég is. Hunyadi nyáron egy újabb török támadást vert győzelmesen vissza, ezek a sikerek pedig lehetőséget adtak számára, hogy a következő évben a Balkánra vezetett „hosszú hadjáratával” átvegye a kezdeményezést, és egy bő évtizedre védekezésre kényszerítse a veszedelmes ellenfelet.