Örökre retinánkba égett a Hindenburgot elemésztő lángtenger

Éppen nyolcvan éve, 1937. május 6-án történt a légi közlekedés egyik legismertebb balesete: New Yorktól nem messze, a New Jersey-i Lakehurstnél leszállás közben kigyulladt és lezuhant a német birodalom egyik büszkesége, a Hindenburg léghajó.

Az LZ-129 lajstromjelű hatalmas légi járművet és idősebb testvérét a Graf Zeppelint (LZ-127) a magyar Schwarz Dávid terveinek felhasználásával tervezte és építette meg Ferdinand Zeppelin. A két merev testű, kormányozható, motorral hajtott és gazdaság(osság)i okokból hidrogéngázzal töltött német léghajó a korszak technikai fejlődésének szimbóluma volt, a távolsági repülés jövőjét sokan bennük látták.

Az 1928-ban elkészült Graf Zeppelin még abban az évben átrepülte az Atlanti-óceánt, 1929-ben pedig 3 hét alatt körberepülte a Földet. 1936-ra és 1938-ra épült meg a német léghajóflotta két új tagja, a Hindenburg (LZ 129) és a Graf Zeppelin II (LZ 130), mindkettőt a transzatlanti légi közlekedés szolgálatába szánta a Deutsche Zeppelin Reederei léghajó-közlekedési vállalat.

Ezek a léghajók voltak az ember által valaha készített legnagyobb repülő szerkezetek, háromszor hosszabbak mint például egy Boeing 747-es. Belső vázuk dúralumíniumból készült, szivar alakú testüket 16 cellára osztották, ezeket az emelőerőhöz szükséges levegőnél könnyebb gázzal töltötték meg. Az eredeti tervek szerint veszélytelen nemesgázzal, héliummal akarták üzemeltetni a léghajókat, azonban akkor még csak az Egyesült Államok
gyártott ipari mennyiségben héliumot, ami ebből adódóan elég drága is volt, ráadásul az exportot az USA 1927-ben be is tiltotta.

A héliumról a robbanásveszélyes hidrogénre való kényszerű átállás azonban derékba törte a léghajózás meredeken fölfelé ívelő karrierjét. Pedig az óránként 135 kilométeres sebességgel repülő, a Titanicnál csak 22 méterrel rövidebb Hindenburg maga volt a megtestesült luxus. Frankfurtból a New Jersey-i Lakehurstbe feleannyi idő alatt ért el, mint ahogy egy óceánjáró átszelte akkoriban az Atlanti-óceánt, a két és fél napos út alatt a léghajó utasai a legjobb szállodák éttermeit is lepipáló kiszolgálásban részesültek. A 72 utas pazar kilátásban és rendkívül stabil repülési élményben részesült, a fejenként négyezer dollárba kerülő jegyekért cserébe.

A Hindenburg a tesztrepüléseket is beleszámítva 61-szer emelkedett a levegőbe, rendszeresen ingázott Németország és Amerika között, legtöbbször a New Jersey-i Lakehurst és Rio de Janeiro szerepelt a célállomások között. Utoljára 1937. május 6-án hajnalban érkezett meg Amerikába 36 utassal és 61 főnyi személyzettel a fedélzetén.

A rossz időjárás miatt először elhalasztották a landolást, a kapitány Max Pruss a kora reggeli órákban New York és Boston fölé vitte utasait városnézésre. A kényszerű sétarepülés után a leszállást végül reggel 7-kor megkezdték a lakehursti repülőtéren, annak ellenére, hogy a viharos időjárás nem igazán kedvezett a landolásnak.

A leszállómanőver közben a kapitány kétszer is hidrogént engedett ki, hogy kiegyensúlyozza a járművet. A horgonykötelek kiengedése után pecsételődött meg a léghajó sorsa: nem sokkal fél nyolc előtt hirtelen lángok csaptak föl a jobboldali függőleges vezérsík közelében, az ötös számú gázcellánál. A Hindenburg pillanatok alatt lángba borult, lezuhant majd teljesen kiégett. A katasztrófának 36 halálos áldozata volt: tizenhárom utas, a személyzet 22 tagja és a repülőtér egy alkalmazottja vesztette életét a lángtengerben. A léghajón lévők közül 62-en túlélték a pokoli balesetet, leginkább azok, akik a kilátófedélzeten tartózkodtak és ki tudtak ugrani az ablakokon, mielőtt a lángoló Hindenburg a földnek csapódott volna.

A baleset okairól alapvetően négy teória létezik, egy részük inkább csak spekuláció, más részük a túlélők és a szemtanúk vallomásai, valamint a rendelkezésre álló felvételek alapján magyarázza a lehetséges okokat. Bár erre utaló bizonyíték sosem került elő, egyesek szerint Hitler által elrendelt, mások szerint éppen a Hitler-ellenes emigráció által elkövetett robbantásos merénylet, szabotázs történt. Vannak akik szerint villám csapott a léghajóba, és ez okozta vesztét. Elképzelhetőnek tartják azt is, hogy az egyik hajtómű hibásodott meg, és a keletkező szikrák vezettek a tűzhöz. Vannak, akik a léghajó szerkezeti hibáira, megint mások az üzemanyag szivárgására gyanakodnak, és a léghajó építésekor használt festék gyúlékonyságát is okolják egyesek. Az egyik friss elmélet szerint a tüzet a viharos időben felgyülemlett statikus elektromosság okozhatta: amikor a földi személyzet tagjai megragadták a leszálló léghajó rögzítő köteleit, lényegében földelték a járművet, és a művelet elektromos kisülést válthatott ki.

A tragédiát két kameraállásból is lefilmezték, valamint fényképek tucatjain is megörökítették, ami révén alighanem a legjobban dokumentált légi katasztrófának könyvelhetjük el a Hindenburg vesztét. És bár nem ez volt a léghajózás legsúlyosabb balesete (1933-ban 73 ember vesztette életét, amikor az amerikai haditengerészet Akron léghajója lezuhant), a korszak emberének kétségkívül örökre az agyába égett a lángoló Hindenburg képe. Többé senki sem akart a robbanásveszélyesnek elkönyvelt járművekkel közlekedni, a léghajók kora hosszú időre leáldozott. 1940-ben a Deutsche Zeppelin Reederei lehúzta a rolót: hangárjaikat bezárták, léghajóik roncstelepre kerültek, vázukat a hadiiparban használták fel. Alábbi nagyképes válogatásunkkal a Hindenburg tündöklésére és bukására emlékezünk.

A Hindenburg első nagy útja Löwentalból Dél-Amerikába, Rio De Janeiróba vezetett 1936. március 31 és április 4. között. A száz óráig tartó út során készült egy látványos, mégis meglehetősen ritkán látott, a léghajó műszaki megoldásait bemutató fotósorozat is, íme:

És akkor következzenek a repüléstörténet egyik legalaposabban dokumentált katasztrófájának képei: