Nagy traumákról tanúskodtak az angol polgárháborús kérvények

A közelmúltban új kutatás indult a polgárháború hatásainak felmérésére. A Cardiffi, a Leicesteri, a Nottinghami és a Southamptoni Egyetem munkatársai arra kíváncsiak, miként emlékeztek a hétköznapi emberek a konfliktusra, hogyan próbálták a hatóságokat rávenni arra, hogy segélyben részesítsék a sérülteket, hátramaradottakat, és milyen mintázatok mentén szerveződtek a szövetségek, a háborús magatartásformák a királyságban.

„Minden, a polgárháborúhoz kapcsolódó kérvényt megvizsgálunk, amelyekben anyagi segítségért folyamodtak a sebesült veteránok és az özvegyek, 1642-től egészen 1700-ig – jelentette ki Mark Stoyle, a Southamptoni Egyetem professzora. – Jelenleg egy sor archívumban vannak szétszórva az Egyesült Királyság területén az iratok, azzal, hogy összegyűjtjük, regionális helyett országos szinten is vizsgálni tudjuk a kérdést. Egyedülálló bepillantást engednek számunkra azokba a sanyarú körülményekbe, amelyeket a konfliktus teremtett.”

A végső szó

Ami a segélyeket illeti: az érintett nők és férfiak nem kaptak automatikusan kompenzációt. A kérelmeket a helyi magisztrátusoknak, békebíróknak kellett beadni a negyedévenkénti megyei bírósági ülésszak alatt. A bírók mondták ki a végső szót, így valamennyi kérvényezőnek össze kellett szednie magát, hogy meggyőzze igénye jogosságáról a döntéshozót. A beadványok igen szemléletesen írják le, milyen volt szörnyű sérülésekkel, traumával, veszteséggel együtt élni akkoriban.

A polgárháború következményei sok-sok évre, sőt évtizedre elnyúltak, s azt se felejtsük el – teszi hozzá a kora újkori történelem professzora –, hogy a szemtanúk akár az 1700-as évekig is eléltek.

A kutatók azt ígérik, hogy munkájuk eredményeként a kérvények másolatát és szövegeik átiratát egy erre a célra létrehozott honlapon mindenki számára ingyenesen és szabadon elérhetővé teszik.