Tudja meg Grosics Gyulától, hogyan csempészett az Aranycsapat

Bizarr dolog valakit olyasmiért megbüntetni, amire hivatalos engedélyt kapott. Az ötvenes években az állam nem tudta kellőképpen honorálni a labdarúgók sikereit, ezért Farkas Mihály honvédelmi miniszter biztatta őket, hogy nyugodtan hozzanak be árukat nyugatról, és azok értékesítéséből egészítsék ki a keresetüket. Az ÁVH iratai szerint ebben a tevékenységben élen járt a legendás kapus, Grosics Gyula. Amikor a Honvéd és az Aranycsapat játékosát reménytelen helyzetbe sodorták, más kiutat nem látva tízoldalas levelet írt a honvédelmi miniszternek, melyben mindent részletesen feltárt.

Grosics megérzése, hogy kémkedéssel vádolják, nem volt alaptalan. Eredetileg a Szabad Európa Rádió részére végzett kémtevékenységgel gyanúsítottak meg korábbi újságírókat, és a futballista ebbe az ügybe keveredett bele. A vádlottak egy ponton rá vallottak, mint akivel árucsempészést és valutáris bűncselekményeket követtek el. Ezután a nyomozás új irányt vett, és már kifejezetten az Aranycsapat kapusát vette célba.

A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy Grosics Gyula 1954 júliusától foglalkozik nagyobb arányú csempészkedéssel. A csempészárut külföldi turnéi során Bécsben Schwarcz Sándortól vette át, melyet Magyarországon eladott

– tárta fel a történteket egy Grosicsról szóló jelentés.

Grosics Gyula, a csempészkapcsolat

A nyomozás során több jegyzőkönyvet is felvettek, de az egyik tanúkihallgatási jegyzőkönyv inkább tűnik az ÁVH saját véleményének, mint a tanú által elmondottaknak. Ebből mozzanatokat tudhatunk meg a titokzatos Schwarcz Sándor és a magyar labdarúgó-válogatott kapcsolatáról. Schwarcz azt állította, „ő minden egyes alkalommal elvolt a magyar futballválogatott külföldi mérkőzésein, így járt kinn a világbajnokságon is, valamint Angliában és Belgrádban is. De amint elmondotta, ő végig szokta kísérni a magyar válogatottat az összes külföldi útjain.”

Az ÁVH jegyzőkönyve felidézi még, hogy Schwarcz szokta ellátni áruval teljes egészében a magyar válogatottat. Grosiccsal szemben pedig igen veretes mondatokat vetnek papírra: „Schwarcznak a legjobb és legnagyobb csempészkapcsolata Grosics Gyulával, a magyar válogatott kapusával volt. Grosics volt Schwarcznak az egyik magyarországi megbízottja, aki az mellett, hogy nagy tételben kapott csempészárukat eladásra, összeszedte a többi sportolóktól is a csempészárukért járó pénzösszeget.”

Miután a Grosicsnak szánt egyik csomagot 1954 őszén lefoglalták a határon, a Schwarcz és közte lévő üzleti kapcsolat megszakadt. Bár a sportoló tett egy kósza kísérletet arra, hogy visszaszerezze az árut, számára nem maradt más hátra, mint a menekülés. Sőt, az ÁVH elsőként ajánlott fel neki menekülési útvonalat. „A Honvéd skóciai útja előtt, Grosics azt az üzenetet küldte ki Schwarcznak, hogy ő is kimehetett volna a csapattal Skóciába, azonban lemondta az utazását, mert csak azzal a feltétellel engedték volna ki, ha a magyar hatóságok részéről vállalkozik az egész csapat megfigyelésére.”

Bár az elvesztett világbajnoki döntő után Rákosi Mátyás személyesen gratulált a válogatottnak Tatán, várható volt, hogy valamilyen retorzió érni fogja a csapatot. Az iratok szerint Grosics úgy vélte, „hogy van egy magas beosztásban lévő személy, aki mindenáron „ki akarja csavarni az ő nyakát”. Ez a személy a válogatott szövetségi kapitánya, Sebes Gusztáv volt.

Én magam mindezt elsősorban Sebes bosszújának nyilvánítom, miután közöttünk mindig nagyon rossz volt a viszony és ő már alig várta, hogy egy „komoly” ügybe belekapaszkodva lehetetlenné tegyen

– írta Grosics 1954 karácsonyán Schwarcznak az eltiltásáról. Sportberkekben tudtak Sebes Gusztáv és Grosics Gyula rossz viszonyáról; Sebes a válogatott játékosai közül egyedül őt magázta. A rendszerhű Sebes ellenszenvét Grosics 1949-es disszidálási kísérlete, valamint kendőzetlen véleménynyilvánításai váltották ki. Grosics úgy vélte, Sebes terve, hogy őt ellehetetlenítse, nagyon jól sikerült. „A játékosok közül majdnem mindenki mellettem áll, de ki az, aki énmiattam szembe merne helyezkedni Sebessel. Talán Bozsik az egyetlen, aki tevőlegesen is teljes mértékben mellettem áll és segíteni akar.” Az eltiltásáról szólva közli: „Az én koromban ez már azt is jelenti, hogy le kell mondanom Magyarországon a labdarúgásról. Sajnos nagyon hosszú az az egy év.”

Csempészés nagyban

Az eltiltása miatt Grosics kihallgatást kért Farkas Mihálytól, akit azonban 1955-re kiszorítottak a hatalomból, így a kapust az új honvédelmi miniszter, Bata István fogadta. A szélvészgyors katonai pályát bejárt Bata – aki minden katonai előképzettség nélkül egyből ezredesi rangra emelkedett, majd egy éven belül altábornagy és a Magyar Honvédség vezérkari főnöke lett – túl sokat nem értett a sporthoz, ezért arra kérte Grosicsot, hogy foglalja össze egy levélben a mondandóját. Grosics saját kezűleg írta meg azt a tízoldalas levelet, melyben nyíltan vallott az Aranycsapat csempészéséről

A Miniszter Elvtárs által, 1955. február 7-én történt személyes kihallgatásom alatt döbbentem rá arra, hogy eddigi külföldi útjaink alkalmával történt üzleti tevékenységeink – és így az én tevékenységem is – az utóbbi időben túlhaladtak a kezdeti állapoton.

„Ártatlan üzleti tevékenységgel kezdődött és – egyre fejlődő családi életünkben – kizárólag a könnyű pénzszerzés lehetőségét biztosító ügyletként kezeltük, még az általunk ismeretlen szándékú személyek bekapcsolódását is. Őszintén kívánok mindarról írni – személyes tapasztalataim alapján – hogy minden rosszindulatú szándékosság nélkül hogyan keveredtem egyre inkább a helytelen útra.”

Bár a csempészésről ír, attól tart, hogy kémkedésért fogják elítélni, ezért folyamatosan hintázik a két téma között. Azzal mentegeti magát, hogy a gyarapodó családja miatt egyre nagyobb teher nyomta a vállát, és kénytelen volt a plusz jövedelmet biztosító csempészéshez folyamodni. „Az 1952. olimpiai győzelmünk után egyik külföldi utunk alkalmával, anyagi helyzetem javítása érdekében, itthon jól értékesíthető nylon harisnyát vásároltam és annak értékesítése után kb. 3000 ft-ot kerestem az „üzleten”. Ettől kezdve már minden utam után, ez a keresetem lassanként emelkedett, most már talán azért is, mert az anyagi kereset mellett egymást is túl akartuk licitálni.”

A rendszertől köztudottan irtózó Grosics mindent bevetett, hogy meglágyítsa Bata szívét. „Igen sokszor élveztem Népköztársaságunk és Pártunk erkölcsi és anyagi támogatását – megbecsülését.” Ugyanakkor jelzi, hogy „igyekeztem mindig becsületes családi életet élni, nem szórtam pénzemet szertelen életmóddal. Minden keresetemmel családom helyzetén javítottam.”

600 harisnya hitelbe

A labdarúgóknak külföldön lett egy strómanjuk, aki felvette a rendelést, és beszerezte az árut. „1954 tavaszán egyik külföldi utunk alkalmával, Bécsben élő – állítólagos magyar származású – osztrák állampolgár, bizonyos Schwarcz Sándor nevezetű egyén” felajánlotta, hogy hajlandó lenne nagyobb üzletet szerezni a játékosoknak. „Több labdarúgó társam jelenlétében Schwarcz felvetette, hogy ő eddigi vásárlásaink összegének ottani kifizetése helyett, egy sokkal jobb és kényelmesebb megoldást ajánlana nekünk, mely mindenképpen jobban beválna az eddigi gyakorlat helyett. Nekünk azért, mert forintban fizethetnénk otthon, és már az áru értékesítése után, neki pedig azért lenne nagyon jó, mert igen nagy adósságai vannak régi ismerőseinél, amelyet szeretne végre Magyarországon rendezni.”

Az üzlet busás jövedelemmel kecsegtetett, aminek Grosics lett az egyik fontos láncszeme. Schwarcz „mindegyik fiúnak hitelbe, illetve itthoni forintkifizetésére árut adott, megkért engem arra, hogy szeretné, ha a fiúktól otthon az összegeket én venném át és egy általa megjelölendő budapesti lakosnak adnám át olyan megjelöléssel, hogy az összegből mennyit, ki fizetett ki. (...) Schwarcz azért kért erre, mert úgy látja – mondotta – én mindegyik fiúval jó viszonyban vagyok, nekem hamarább átadják a pénzt, mert mi mindennap találkozunk.”

A játékosoknak egyszerűen csak le kellett adniuk a rendelést, és mire Bécsbe értek, Schwarcz mindent elintézett. „1954 tavasza óta – folytatta Grosics – majdnem minden külföldi utunk előtt, Schwarcz megbízásából felkeresett lakásomon egy keresztnevén Laci nevezetű egyén, aki tudomásom szerint dunai hajós, és ilyen körülmények között jut ki időnként Bécsbe. És szóbeli üzenetet szokott átadni, mely szerint Schwarcz érdeklődik, hogy melyik fiúnak mi kell, ezt írjuk meg, hogy amire mi megyünk, azt ő elő tudja készíteni és külön-külön be is tudja csomagolni. Másrészt, több esetben, a megrendelésre kerülő árura előleget kért, azonban ilyen fizetésekre soha nem került sor, mert senki nem volt hajlandó előre fizetni.”

Az árut a labdarúgók feltűnés nélkül átvehették, aminek a megoldása pofonegyszerű volt. Mivel Schwarcz végigkísérte a válogatottat Európán, a túrák előtt

a megrendelt árukat bőröndökbe csomagolva a bécsi vasútállomás poggyászelhelyezőjébe helyezte el és mindenkinek átadta az ő részére elhelyezett bőröndszám céduláját, a poggyász kiváltási díjának átadása mellett. Bécsben én is és mindegyik játékostársam, személyesen szoktuk kiváltani a csomagot.

Grosics szerint a bőröndök mindenkinél mást tartalmaztak, neki általában Schwarcz „600 pár harisnyát és 400 db. sálat jelölt meg”.

Mea culpa

Grosics igyekezett kiemelni a levelében, hogy nem csak ő foglalkozott csempészéssel, ezért kizárt volt a kémkedés lehetősége. „Arra a következtetésre jutottam, hogy amit most már többen, sőt a válogatott csapat, a Honvéd és a Vörös Lobogó tagjai is cselekszünk, nem lehet túlságosan nagy ügy, mert amiről sokan tudnak, és amit jó néhányan cselekszenek, amögött nemigen rejtőzhet egyéb vonatkozás, mint a pénzszerzés könnyebb lehetősége.” A burkolt szemrehányás mellett érződik a bizonytalanság is. Kétségek között Grosics próbálta megtalálni a szabadulás esélyét is. „Elsősorban nekem kellett volna felhívnom játékostársaim figyelmét, üzelmeink helytelenségére – súlyosságára és feltétlenül következtetnem kellett volna arra, hogy a pénzszerzés ilyenfajta biztosítása mögött, egyéb elképzelés is rejtőzhet megbízónk részéről. Az anyagiasság annyira elvakított, hogy nem gondoltam ilyesmire.”

A kimerítő írás végeztével Grosics bűnbánatot gyakorolt, hogy ügye méltányos elbírálásban részesüljön.

„Miniszter Elvtárs! Igyekeztem mindent a legjobb tudomásom szerint őszintén megírni. Nem hallgattam el semmit, nem kívánom Vezetőnket, Pártunkat félrevezetni, hiszen rájöttem, hogy eddig igen helytelen felfogásom miatt, ezen az úton jártam. Nagyon szeretem Hazánkat, Népünket, ezért igyekeztem mindenkor szerény tehetségemmel szerepet vállalni a magyar labdarúgás nagy sikereiből. Ezt szeretném továbbra is tenni, de tiszta erkölcsökkel, megnyugodva, hogy továbbra is a magyar sport világszerte elismert nagy fejlődésének egyik tagja lehessek. Kérem a Miniszter Elvtársat, járjon közbe, segítsen ahhoz, hogy jóvátehessem eddigi súlyos hibáimat, hogy bebizonyíthassam nem a szándékos érzés vezetett a helytelen útra.

Erőt, egészséget!

Budapest, 1955. február 9. Grosics Gyula.”

A levél és az ügy végére pont került, azonban Grosics Gyula története itt még nem ért véget. A vizsgálati dossziéból kiderül, hogy az elkövetkező tíz évben számtalanszor tekintett bele az aktába a III/II. Csoportfőnökség (vagyis a kémelhárítás) valamelyik nyomozója. Rákosiék bukása után tehát a Kádár-rendszer prominensei is pontosan ismerték Grosics Gyula múltját, és sakkban tartották vele. Ez az ügy kihatással lett Grosics későbbi életére, a kiváló kapust ettől kezdve minden tevékenységében akadályozták.

Amikor Grosics az egyik róla szóló könyvből megtudta, hogy nem kémkedésért, hanem csempészésért siklatták ki az életét, kifakadt. „De hát én több mint harminc éve abban a tudatban élek, hogy kémkedéssel gyanúsítottak! Nekem ezt a fejemhez vágták már azon a miniszteri kihallgatáson, aztán akkor, amikor a Ferencvárosba akartam igazolni, amikor Pestre akartam jönni; fejemhez vágták, amikor szóba került, hogy a labdarúgó szövetség főtitkára leszek, a fejemhez vágták, amikor a ti lapotokban nyilatkozni merészeltem... Fejemhez vágták, ha futballberkekben bárhol, kicsit is élesebb véleményt nyilvánítottam! (...) Ha csak csempészés volt a vád, akkor hogyan ítélhettek el? Hiszen mi engedéllyel csempésztünk! Hiszen valamennyien csempésztünk! Amikor én harisnyát hoztam nagy mennyiségben, a másik zsilettet hozott. Ha 1954-ben tudom, hogy csak ez a vád, akkor kipakolhattam volna! (...) Olyan dologért bűnhődöm három évtizede, amiért mások nem bűnhődtek, és nekem sem kellett volna bűnhődnöm! Ezt nem tudom megemészteni, ezt nem fogom megemészteni soha!”