István, Vajk
15 °C
22 °C

A magyarok kitelepítése: mézesmadzag a szlovákoknak

2007. 09. 29. 11:22
| Módosítva: 2009. 04. 02. 19:40
Csehszlovákiából nem tudtak etnikailag tiszta szláv államot csinálni, de máig megmérgezték Szlovákia és Magyarország viszonyát - így összegezhetnénk azt a konferenciát, amelyet a Terror Házában rendeztek, és amelynek különös aktualitást adott, hogy a felvidéki magyarokat megbélyegző Benes-dekrétumokat a szlovák parlament az elmúlt napokban sérthetetlennek, érinthetetlennek nyilvánította.

Etnikailag tiszta szláv államot akartak létrehozni 1945-ben Csehszlovákia akkori vezetői, elsősorban Edvard Benes, a II. világháború alatti londoni emigráció vezetője, aki a háború előtt is elnök volt, és utána is államfő lett. Benesék 1946-ban érték el, hogy Magyarország aláírja a csehszlovák-magyar lakosságcseréről szóló egyezményt, és ennek következményeként hatvan éve, 1947-ben kezdődött meg a felvidéki magyarok kitelepítése és a magyarországi szlovákok önkéntes kivándorlása.

Útban voltak a magyarok és a németek

Benesék etnikailag tiszta szláv államának két gátja volt Csehszlovákiában: a hárommilliós német kisebbség és a 600 ezres magyarság, mondta Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, aki a csehszlovák-magyar lakosságcseréről szóló kiállítást nyitotta meg csütörtökön az Andrássy úti intézményben.

Előzőleg konferenciát is szervezett a múzeum, ahol Izsák Lajos történész professzor, az ELTE rektor-helyettese kifejtette, hogy emberiség elleni bűntettnek minősíthető a csehszlovákiai magyarság kitelepítése, miközben a magyarságot megbélyegző Benes-dekrétumokat éppen most nevezte érinthetetlennek a szlovák parlament.

Ki volt Benes?

A lakosságcserét és a kollektív bűnösséget kimondó, a magyar és a német nemzetiséget sújtó Benes-dekrétumokat hosszas előkészítés előzte meg. Ehhez azonban meg kell érteni, hogy ki is volt Edvard Benes.

Antonin Zápotocky, a Csehszlovák Szakszervezeti Tanács elnöke (balról), Václáv Nosek belügyminiszter (balról a második) és Klement Gottvald (jobbról a második) 1948. február 25-én felkereste Eduard Benes elnököt (jobbszélen), hogy javaslatot tegyenek egy új kormány megalakítására

Csehszlovákia cseh megalapítói közé tartozott, egykori tanárával, Tomás Garrigue Masarykkal együtt, rajtuk kívül még a szlovák Milan Rastislav Stefánikot emelik ki a történelemkönyvek. Az első világháború alatt Benes szervezte meg azt az Ausztria-ellenes emigránscsoportot, az úgynevezett Maffiát, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az antant győztes hatalmai végül felbomlasztották az Osztrák-Magyar Monarchiát.

A csehszlovakizmus

Benes úgynevezett csehszlovakista állásponton maradt élete nagy részében, bár taktikájába időnként még az átmeneti németbarátság is belefért (ez utóbbiról Stark Tamás történész tett említést a Terror Háza konferenciáján). A csehszlovakizmus lényege az volt, hogy nemcsak egy államban kell tömöríteni a cseheket és a szlovákokat, hanem ezt az államot egységesen, nem föderális alapon kell megszervezni, hiszen a csehek és a szlovákok voltaképpen egyazon néphez tartoznak.

A csehszlovakizmus a második világháború után megpecsételte a magyarok sorsát, hiszen a csehek tulajdonképpen azzal akarták a szlovákok indulatait levezetni, autonóm törekvéseiket mederbe terelni, hogy szabad kezet adtak (volna) a magyarok kitelepítésére Dél-Szlovákiából, illetve a Felvidékről egészéből. Cserében azt várták, hogy a szlovákok lemondjanak Csehszlovákia szövetségi állammá szervezéséről.

Hogy a csehszlovakizmus mennyire furcsa ideológia volt, az Szarka László egyik tanulmányából derül ki, amely szerint a II. világháború alatt a londoni emigrációba kényszerült Benes árulónak tartotta a szlovákokat, akik Hitler bábállamaként kikiáltották függetlenségüket, és a szovjeteknek felvetette az egyik tárgyaláson még a szlovákok megbüntetésének lehetőségét is.

A két világháború között

De ne menjünk ennyire előre, térjünk vissza Benes két világháború közti tevékenységére. Sokáig külügyminiszter, egy-két évig miniszterelnök volt, majd Masaryk halála után 1935-től elnök lett Csehszlovákiában. A müncheni egyezményben, 1938 szeptemberében azonban a nyugati hatalmak, Anglia és Franciaország odadobták Csehszlovákiát Hitlernek és szövetségeseinek. Ezt követte az ország felbomlasztása.

A Szudéta-vidéket Németország kapta meg, a Felvidék déli sávját Hitler 1938-as első bécsi döntésével csatolták Magyarországhoz, a maradék cseh részeken a Cseh-Morva Protektorátus német ellenőrzés alá került 1939-ben, és ebben az évben alakult meg a szlovák (báb)állam is Tiso vezetésével, amely majd a második világháború nagy részében Hitler szövetségeseként ténykedik majd.

Benes és a németek

Edvard Benes szobra Prágában

Benes 1938-ban lemondott hivataláról, bár előtte gondolkozott, hogy a csehszlovák hadsereget mozgósítsa-e a németek ellen. Végül Londonba került, és 1940-45 között száműzetésben élő elnöknek tekintette magát, majd 1945-ben sikerült a nagyhatalmakkal tulajdonképpen a háború győzteseként elfogadtatnia Csehszlovákiát. Ekkor visszatérhetett hazájában az elnöki pozícióba, amelyet 1948-ig, a kommunisták hatalomátvételéig tartott meg.

Benes 1938-tól rendkívül változó álláspontot képviselt Csehszlovákia jövőjével kapcsolatban, erről Stark Tamás beszélt hosszasan a konferencián. Így amikor a németek rendkívüli erőt mutatva hajtották uralmuk alá egymás után az európai államokat, Benesben felmerült, hogy Csehországon belül kéne megállapodni az ott élő németekkel. A szintén emigráns német szociáldemokratáknak azt ajánlotta, hogy az összes cseh- és morvaországi németet telepítsék a Szudéta-vidékre és egy föderális államot hozzanak létre. Ekkoriban még barátinak nevezte a német és a cseh népeket.

Később Benes módosított álláspontján. Heydrich német helytartóvá kinevezése Cseh- és Morvaországban, majd a Heydrich elleni sikeres merénylet után Benes már egyre valószínűtlenebbnek látta a megegyezés esélyét a németekkel.

Felvetődik a kitelepítés

Ekkoriban kezdi a kitelepítés ötletét felvetni az angolszász hatalmaknak, de igazi háttértámogatót Sztálin személyében talál. (Erről a konferencián Helena Nosková cseh, illetve Stark Tamás és Kugler József magyar történészek beszéltek hosszasan.) 1943-ban Moszkvába utazott, s ekkor már nemcsak a németek, hanem a felvidéki magyarok kitelepítése is szóba került.

Az angolszászok mindvégig óvatosak maradtak a kitelepítésekkel, de végül 1945 után - a mostani konferencián elhangzottak szerint - 12 millió németet deportáltak a mai Németország területére Kelet-Európából, ami elsősorban a sztálini nemzetiségi politika érvényesülését jelezte.

Mézesmadzag volt a magyarok kitelepítése

Benes útjában az a hárommillió német állt, aki a Szudéta-vidéken, illetve Morvaországban és Csehország más részein éltek. (A mai Lengyelország területéről becslések szerint 7-8 millió németet szállítottak el.)

A magyarok kitelepítése a szlovákok számára volt "mézesmadzag", így ugyanis etnikailag egységes szláv államot tudtak volna teremteni Csehszlovákiában. Szlovákiával kezdetben bajban volt Benes, mert nehéz volt Tiso Hitler-barát bábállamát győztes hatalomként elismertetni, de a szlovák Nemzeti Felkelés 1944-es kitörése jó volt arra, hogy a csehszlovák állam újraalapítását és annak győztes mivoltát bizonyíthassa.

Nehezebb volt a magyarok ügye

A szlovákiai magyarok kitelepítése azonban nagyobb ellenállásba ütközött az angolszász hatalmaknál, és bár Molotov szovjet külügyminiszter többször is emlegette a háború idején, hogy meg kell büntetni a magyarokat, Benes dolgát megnehezítette az 1944-ben létrejött debreceni magyar ideiglenes kormány, amely szintén megpróbált a szovjetekkel együttműködni, és pozíciókat kiharcolni magának.

Miután a cseh emigráció látta, hogy Moszkva a magyarokkal szemben nem akar ennyire határozottan fellépni, a tárgyalásokon Kárpátalja Szovjetunióhoz való csatolása fejében kezdte emlegetni a magyarok deportálását.

A háború után

A második világháború végén mindenesetre létrejött ismét Csehszlovákia, Benesnek sikerült egy államba tömörítenie megint a cseheket és a szlovákokat, Kárpátalját pedig a Szovjetunióhoz csatolták.

A németek kitelepítését a nagyhatalmaknak azzal indokolta Benes, hogy különben polgárháború törne ki Csehországban, és ezek után a deportálás gyakorlatilag meg is történt.

A budapesti diplomácia eredményei

A magyarokkal azonban nem boldogult ilyen könnyen Benes. Gyöngyösi János, a háború utáni budapesti külügyminiszter - Kugler József történész szerint - nagyon ügyes taktikával próbálta megmenteni a felvidéki magyar lakosságot.

1945-ben először ugyanis a kitelepített szudéta-németek helyére kezdték bevagonírozni a szlovákiai magyarokat. Körülbelül 10-12 ezer ember került kényszermunkásként vagy kitelepítettként Csehországba 1945-ben. Előfordult, hogy szinte állatokként kezelték a magyarokat, rabszolgavásárokon választhatták ki a cseh gazdák, hogy kit visznek el magukkal, hogy aztán fizetség nélkül, minimális élelmezésért dolgoztassák őket.

Hány magyar került Csehországba?

Gyöngyösiék látva a szörnyű csehországi deportálásokat, közölték a csehszlovákokkal, hogy később nem lesznek hajlandóak még tárgyalni sem a Prága által felvetett esetleges lakosságcseréről, ha nem állítják le az erőszakos akciókat. A csehszlovák katonaság ezért "csak" 1945 decemberéig folytatta az erőszakos kitelepítést, mert azért munkaerőre szükség volt a németektől "megtisztított" cseh határvidékeken.

Ennek a konferencián elhangzott adatnak első pillantásra ellentmond a Terror Háza Múzeum háttéranyaga, amely szerint 60-100 ezer magyar is kerülhetett Csehországba. Stark Tamás történész (aki a mostani konferencián is felszólalt, és a kiállítást is rendezte) a História című folyóiratban 43 ezer Csehországba deportáltról tud, de ő 1946-47-es adatokról szól. Így a konferencián elhangzott 1945-re vonatkozó 12 ezres szám és Stark 46/47-es adata együtt kiteszi a Terror Háza által megjelölt érték alsó határát.

A dekrétumok születése

Benesék persze ennyibe nem nyugodtak bele, jóllehet nem is olyan régen tértek vissza hazájukba. A londoni száműzetésben alakult csehszlovák kormány és a moszkvai kommunista emigráció tagjai Moszkván keresztül 1945. április 3-án érkeztek Kassára - ez a Terror Háza által kiadott tájékoztatóban szerepel.

Itt, Kassán alakult meg az új csehszlovák kormány és itt hirdették ki a napokkal korábban Moszkvában elfogadott, és a szovjet vezetés által is jóváhagyott kormányprogramot, amely a német és a magyar kisebbségekkel szemben a kollektív bűnösség elvét alkalmazta.

Schmidt Mária szerint a német- és magyarellenes intézkedések elsődleges jogforrásai az elnöki dekrétumok, az úgynevezett benesi dekrétumok voltak. Benes elnök 143 dekrétumot bocsátott ki 1945-ben, a 143-ból 13 vonatkozott közvetlenül a német és a magyar kisebbségre, s jónéhány további közvetve szintén tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek összefüggtek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával.

A lakosságcsere

Közben Magyarországra 1946 elején rákényszerítették a csehszlovákok az úgynevezett lakosságcserét. A magyar történészek szerint ez nem egyenlő partnerek közötti nemzetközi szerződés volt, Kugler József szerint óriási különbség volt például a Szlovákiából kényszerből kitelepített magyarok ingatlanvagyona és a Magyarországról önként kitelepülő, toborzott szlovákok háztulajdona között. Általában a felvidéki magyarok kétszer-háromszor akkora ingatlanokat hagytak hátra kárpótlás nélkül, mint a többnyire Békés megyéből és Észak-Magyarországról toborzott szlovákok.

Nem véletlen, hogy a Szlovákiából érkezett magyarokat később csak 20-25 százalékban sikerült letelepíteni az egykor szlovákok lakta Békés megyei területeken, mert például sokkal nagyobb létszámú családok jöttek hozzánk, mint akik elhagyták az országot.

A kitelepített svábok helyére kerültek sokan

A felvidékieket részben ezért kellett aztán a Magyarországról kitelepített svábok helyére "ültetni", hiszen a hatalmas tolnai-baranyai "svábházakba" már jobban befértek az északról bevagonírozott magyarok.

Döbbenetes példát mondott erre Tóth Ágnes néprajzkutató-történész a csütörtöki konferencián. Az egyik, később kitelepített sváb család fuvarozta be a magyarokat egy dunántúli helységbe, aztán, amikor a deportált németek közül néhányan visszaszöktek Magyarországra, meglepődve tapasztalták, hogy éppen az a család foglalta el az ő házukat, akiknek segítettek az érkezéskor.

A lakosságcsere részletei

De mi is volt ez a lakosságcsere? 1946. február 27-én a két állam megegyezett abban, hogy Csehszlovákia annyi magyart telepíthet át Magyarországra, ahány magyarországi szlovák önként jelentkezik a Csehszlovákiába való áttelepülésre.

A csehszlovák elképzelések szerint ez lett volna az ikresítés, illetve az ikerprogram, azt hitték ugyanis, hogy a magyarországi szlovákok nagy számban jelentkeznek majd a kivándorlásra, és így feltölthetik a magyarok helyét Szlovákiában, és megszabadulhatnak a hatszázezer fős ottani magyarságtól.

Hányan voltak?

Ám a magyarországi szlovákok közül csak 90 ezer nevet tudott összegyűjteni a csehszlovák bizottság, amely nálunk toborzott. (Ebből is húszezren olyanok voltak a Terror Háza háttéranyaga szerint, akik nem beszéltek szlovákul, és állítólag tízezer fiktív név is szerepelt a listán.)

Schmidt Mária szerint végül mindössze 60 ezer szlovák nemzetiségű lakos hagyta el az országot, míg a lakosságcsere során kitelepített felvidéki magyarok száma 90 ezer volt legalább, amihez 30 ezer korábban kitoloncolt adódik még hozzá.

Vannak persze más adatok a magyarországi szlovákok kivándorlására, így előfordul 73 ezres statisztika, amelyet Föglein Gizella idéz.

Nemcsak szlovákok mentek Szlovákiába

Skultéty Csaba, aki a háború után a magyar és a szlovák kormány közti összekötőként dolgozott Borsod megyében, megerősítette a Terror Háza adatait. Szerinte is olyanok vállalták részben az áttelepülést, akik nem tudtak szlovákul. 1946-ban ugyanis olyan szegénység és nyomor volt Észak-Magyarországon, hogy a férjüket elvesztő, gyerekeiket egyedül nevelő anyák például inkább szlováknak mondták magukat, ha északi szomszédunknál kaphattak egy kis földet és házat.

Így végül a magyar-szlovák lakosságcsere nem érte el valódi célját, nem tudták felszámolni Benesék a magyar kisebbséget (hiszen nem volt elég "önkéntes" Magyarországon), viszont megroppantották a magyarországi szlovákságot: a lakosságcsere után mára szinte teljesen asszimilálódott a Békés megyei szlovákság, és Észak-Magyarországon is csak szórványosan beszélik a nyelvet e kisebbséghez tartozók.

Több tényező

A szlovák-magyar lakosságcsere nem az egyetlen migrációs tényező volt ekkoriban a két ország között. Stefan Sutaj szlovák történész elmondta, hogy körülbelül 30 ezer ember azért hagyta el közvetlenül a világháború végén Szlovákiát, mert a nyilas párt tagjai voltak, vagy a 38-as visszacsatolás után a helyi közigazgatásban helyezkedtek el, és Csehszlovákia újraalakulásakor elvesztették állásukat.

Az úgynevezett háborús bűnösöket Schmidt Mária szerint egyszerűen kitoloncolták Csehszlovákiából. 31 ezres számukat Szarka László történész, a magyar-szlovák történész vegyesbizottság társelnöke is megerősítette. (A szlovák társelnök egyébként Sutaj.)

Sutaj szintén hosszan elemezte a magyarok kitelepítését, és megjegyezte ennek kapcsán: a mai szlovák társadalom nincs felkészülve a történelmi tények értelmezésére, hiszen például a szlovák tankönyvekben a legutóbbi időkig nem szerepelt az, hogy magyarokat telepítettek ki Csehszlovákiából.

Akik maguktól hagyták el Szlovákiát

A magyarokat a háború után megfosztották állampolgárságuktól, nem kaphattak nyugdíjat, szociális és egészségügyi ellátásban sem részesülhettek a már említett Benes-dekrétumok miatt. Ezért legalább még harmincezren maguktól is elhagyták a magyarok közül a Felvidéket Szarka becslései szerint. Ők munkát, tanulási lehetőséget kerestek Magyarországon, és aztán végleg itt maradtak.

A deportálások, kényszermunkára szállítások, a lakosságcsere, az önkéntes áttelepülés több mint kétszázezer felvidéki magyart üldözött el otthonából. További négyszázezren viszont a reszlovakizációnak vetették alá magukat. Csak akkor kaphattak ugyanis szülőföldjükön nyugdíjat, állampolgárságot vagy egészségügyi ellátást, ha szlováknak vallották magukat.

Közülük 300 ezer ember reszlovakizálását fogadták el a csehszlovák hatóságok. A reszlovakizáció azonban nem tartott örökké: az érintettek jó része pár évtizeddel később ismét magyarnak kezdte vallani magát a népszámlálásokon.