Einstein feleségének panaszkodott szeretőjéről
További Történelem cikkek
- 30 éves a rendszerváltó paktum, 30 éve ül Orbán a parlamentben
- A vérengzés nem egyszeri kisiklás, hanem a szovjet politika része volt
- Évekig náci megszállás alatt volt az ország, mégis megmenekült a zsidók 99 százaléka
- Mostantól bárki elolvashatja Rákosi Mátyás magánleveleit
- Megtalálták a világ legöregebb macskáját
A saját feleségének és lányának írt levelekből derült fény az Ethel Michanowskival folytatott viszonyra. Michanowski, aki a tudós mostohalányának egyik barátnője volt, a húszas évek végétől a harmincas évek elejéig járt Einsteinnel. "A ragaszkodó fiatal nő egészen Angliáig üldözte a férfit" - mondta Barbara Wolff, a Héber Egyetem Albert Einstein Archívumának levéltárosa a jeruzsálemi sajtótájékoztatón.
Az ismeretlen szerető
"Einsteinről úgy tudjuk két felesége, Mileva és Elsa mellett tíz szeretője volt, Ethel a tizenegyedik. Michanowski és a többiek - beleértve egy Margaretet, egy Estellát, két Tonist és egy Bettyt - Einsteinnel együtt hajóztak, könyvet olvastak, koncertre jártak. Meglepőnek találtuk a több mint 1300 levelet olvasva, hogy a fizikus saját feleségével, Elsával és mostohalányával Margottal is megbeszélte nőügyeit" - fogalmazott Wolff.
Egy 1931-es levélben Einstein például így panaszkodik Margotnak: "Mrs. M. - Michanowsky - egészen Angliáig követett, és már annyira nyomul rám, hogy azt már képtelen vagyok kezelni!"
A gazdasági világválságban vesztette el a pénzét
A levelekből a szerelmi viszonyok mellett fény derül az 1921-ben elnyert fizikai Nobel-díjért kapott pénz teljes történetére is. A bizonyítékok szerint Einstein első feleségével Milevával megegyezett, a teljes összeget letétbe helyezi egy svájci bankban. Az összeghez elvileg Mileva két közös gyermekük, Hans Albert és Eduard nevelése céljából férhetett hozzá, azonban az összeg hamar elfogyott.
A most nyilvánosságra hozott levelekből derült ki, Einstein valójában a vagyon egy részét az Egyesült Államokban fektette be, nagyobb hányadát pedig a nagy gazdasági világválság idején vesztette el.
Mégis gondoskodó apa volt
Korábban, az Einstein-kutatók úgy tudták, a fizikus kegyetlenül bánt első feleségével Milevával, és érzéketlen apa volt, aki nem akarta vállalni a szülői kötelezettségeket. A levelekből azonban kiderült, a fizikus sokkal jobban törődött az első családjával, mint ahogyan előtte gondolták. "A gyerekek levelei bebizonyították, megértetik, hogy szereti őket", mondta Hanoch Gutfreund a Héber Egyetem rektora és fizikusa.
Az 1300 magánlevél közül a legtöbbet Elsának írta a fizikus, ezeket, illetve az első feleségétől és két fiától kapott leveleket már évek óta kiállították a jeruzsálemi Héber Egyetem Einstein Archívumban. A fizikus mostohalánya, Margot azonban végakaratában úgy rendelkezett, leveleit csak húsz évvel halála után, 2006 júliusában bonthatják fel újra. Einstein alapító tagja volt a Héber Egyetemnek, és örökül hagyta iratait, köztük a személyes levelezéseit is. A körülbelül 3500 oldal 1912 és 1955 között íródott.