További Űrkutatás cikkek
Az SGR J1550-5418 katalógusjelű objektum a déli égbolton, a Norma csillagképben található, és röntgenforrásként már régóta ismert, írta a Magyar Csillagászati Egyesület híroldala. Az elmúlt két évben mind a rádió-, mind a röntgentartományban pulzáló jeleket érzékeltek az irányából. 2008. október 3-án közepes energiájú kitöréseket kezdett el produkálni, majd lecsendesedett, 2009. január 22-én azonban a korábbinál jóval nagyobb röntgen- és gammakitöréseket jelzett a NASA Swift és Fermi űrobszervatóriuma a forrás irányából. Ráadásul ezek üteme is elképesztő volt. Loredana Vetere, a Swift egyik koordinátora szerint kevesebb mint 20 perc alatt száznál is többet kitörés volt, és némelyikben annyi energia szabadult fel, ami a Nap húsz évnyi teljes energiakibocsátásának felel meg. A kitörések alapján a kutatók az objektumot az SGR-k (Soft Gamma-ray Repeaters, ismétlődő lágyröntgen-kitörők) közé sorolták be. Jelenleg hat objektum tagja a csoportnak. A felszabaduló energia mennyiségét jól jellemzi, hogy 2004-ben egy tűlünk körülbelül 50 ezer fényévre található SGR kitörése még a Föld felsőlégkörében is mérhető zavart okozott. Az SGR J1550-5418 január 22. óta is aktív, az elmúlt hetekben 95 eseményt regisztráltak a műszerek.
Az elképzelések szerint a hatalmas kitöréseket gyorsan forgó neutroncsillagok, rengeteg naptömegnyi anyagot tartalmazó objektumok produkálják, közülük is az úgynevezett magnetárok. A világegyetemben ezeknek az égitesteknek a legerősebb a mágneses térük, körülbelül három nagyságrenddel múlják felül a normál neutroncsillagokét. Az SGR J1550-5418 forgási periódusa 2,07 másodperc, amivel csúcstartó a magnetárok között. A kitörések során felszabaduló energia forrása egyelőre még bizonytalan, valószínű azonban, hogy a neutroncsillag rengései által megzavart mágneses térből származik. Chryssa Kouveliotou (NASA Marshall Space Flight Center) azt reméli, hogy a Fermi segítségével sikerül a kitörések finom struktúráit is észlelni, és így választ találni az energiakibocsátás mikéntjének kérdésére.
A Swift műhold röntgenteleszkópjával Jules Halpern kutató a kitörések visszfényét is detektálni tudta, az SGR-k esetében először. Az utolsó flertevékenységi szakasz kezdetekor készült felvételek táguló gyűrűket mutatnak a forrás körül. Ezek akkor gerjesztődnek, mikor a röntgensugárzás kölcsönhatásba lép a környező, a forrástól különböző távolságra lévő gáz- és porfelhők anyagával, és szóródik azok részecskéin. Ebben az értelemben a gyűrűk maguk nem valóságos képződmények, és a tágulásuk is csak illúzió, a sugárzás véges terjedési sebességének és annak következménye, hogy a szórt sugárzásnak hosszabb utat kell megtennie, míg hozzánk ér. Halpern szerint ezek a felvételek segíthetnek az SGR J1550-5418 távolságának pontosabb meghatározásában is.