Jácint
15 °C
31 °C

Megint magyar az űrben

2009.03.26. 13:03 Módosítva: 2009-03-26 14:28:11
A Microsoftnál karriert befutott informatikai szakember másodszor is űrturista lett. Többet fizetett mint legutóbb, de azt nyilatkozta, valószínűleg jobban is élvezi majd az utazást. Azért nemcsak a lábát lógatja majd, dolgozni is fog.

Sikeres volt Simonyi Károly magyar származású amerikai üzletember startja. A Szojuz űrhajót és háromfős legénységét orosz hordozórakéták juttatják el a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrturista Gennagyij Padalka orosz űrhajóssal, a küldetés parancsnokával és Michael Barratt amerikai fedélzeti mérnökkel indult el a 360 kilométeres magasságban keringő ISS felé a Szojuz TMA-14 űrhajó fedélzetén. Az űrhajó várhatóan szombat délután csatlakozik az űrállomáshoz. Két órán át tart a nyomás kiegyenlítése, ellenőrzik, hogy fennáll-e a légmentesség állapota, azután kinyitják az átjárót.

Az expedíció tagjai a tavaly október óta az űrállomáson dolgozó Jurij Loncsakov orosz és Michael Fincke amerikai űrhajóst váltják, s a tervek szerint Simonyi velük együtt, április 7-én tér vissza a Földre, míg Padalka és Barratt, továbbá a Discoveryn érkezett japán kollégájuk fél évet tölt az állomáson. Májusban csatlakozik hozzájuk további három űrhajós - ők hatan alkotják majd a Nemzetközi Űrállomás első teljes létszámú legénységét.

A kilövésre a tervezetthez képest négyperces késéssel, magyar idő szerint csütörtök délután 12 óra 49 perckor került sor.

Újrázott

Simonyi Károly másodszor megy fel űrturistaként az ISS-re, eddig ő az első, aki többször vállalkozott a kalandra. Míg az üzletember első űrutazása 25 millió dollárjába került, addig a mostaniért már 35 millió dollárt fizetett, méghozzá szívesen: elmondása szerint jóleső érzés az űrkutatást támogatni.

Simonyi második útján folytatja majd a két évvel ezelőtt megkezdett tudományos kísérleteket, például azt kutatja a Pille névre keresztelt magyar doziméter segítségével, hogy milyen hatással van a sugárzás az emberi szervezetre. Erre önként vállalkozott, mivel tudja, milyen elfoglaltak az űrhajósok. A mostani expedíció tagjai a tervek szerint kétszer lépnek ki a világűrbe, két Progressz teherűrhajót, ugyancsak két, ember által irányított űrhajót fogadnak, továbbá fogadják az első japán teherűrhajót is. Mindezen közben 43 orosz tudományos kísérletet kell elvégezniük.

Az utazás előtt az informatikai szakember elmondta, hogy kevésbé ideges, de lelkesebb, mint legutóbb, főleg mert jobban tudja, mire kell odafigyelni. Simonyi beszámolt az újságíróknak arról is, hogy magával viszi a világűrbe felesége két gyűrűjét és egy tőle kapott plüssfigurát.

Az utolsó

Simonyi Károly 2007. április 7-én utazott először az ISS-re a Space Adventures nevű amerikai cégnek hála, ami 1999 óta működik együtt az orosz űrhajózási ügynökséggel, a Roszkoszmosszal. Eddig hatan látogattak az ISS-re. Simonyi az ötödik és egyben a hetedik. Ő tehát az első, aki másodszor is belevág a kalandba, több út azonban állítólag nem lesz: az utazás előtt megígérte feleségének, hogy harmadik űrutazásra már nem vállalkozik, igaz, erre a közeljövőben nem is lenne lehetősége. Egy ideig ugyanis ő lesz az utolsó űrturista, mert megnövelik az ISS-en dolgozó űrhajósok létszámát, emiatt leáll a turistaprogram. Simonyi azonban bizakodó, szerinte az űrturizmus továbbfejlődik, mert ezek az utak bevételt hoznak, és lehetővé teszik kísérletek elvégzését, amelyek szintén hasznot hajtanak.

Simonyi Károly Budapesten született 1948-ban. Húszéves korában az Egyesült Államokba települt, és 1981-ben a Microsoftnál vállalt állást. Egyebek között a Word és az Excel fejlesztését vezette, 2003-ban aztán váratlanul elhagyta a céget, és egy társával megalapította az Intentional Software Company nevű saját vállalkozását. Vagyonát körülbelül egymilliárd dollárra teszik.