Már lehet szobát foglalni az űrhotelben

2009. november 2., hétfő 11:30 |

Már lehet szobát foglalni az első űrszállodában, amely a tervek szerint 2012-ben nyílik meg egy barcelonai vállalkozás vezetőinek szervezésében.

A Galactic Suite (Galaktikus lakosztály) nevű szállodában nyitás után négy vendég és személyzet gyanánt két űrhajós tartózkodik majd. Egy hároméjszakás kiruccanás a jelenlegi előjegyzés árai szerint hárommillió euróba kerül, de ebben benne van egy nyolchetes felkészítés is egy trópusi szigeten – írja a De Telegraaf című holland lap hétfőn megjelent barcelonai tudósítása.

A vendégeket külön űrrakéta szállítja majd a 450 kilométeres magasságban épülő, molekula kinézetű űrhotelba, amely naponta tizenötször megkerüli a Földet. Az érdeklődők egyebek között a súlytalanságot élvezhetik a galaktikus lakosztályban, és részt vehetnek tudományos kísérletekben is.

urhotel1

Xavier Claramunt, a cég igazgatója, volt űrhajómérnök a cikk szerint elmondta, hogy a szállodát a fellendülő űrturizmus előfutárának tekintik. Szerinte már néhány évtizeden belül lehetségessé válhat, hogy az emberek úgy béreljenek szobát az űrszállodában, mint most bárhol máshol. Korábban közölt számítások szerint mindazonáltal jelenleg csak néhány ezren élnek a Földön, akik megengedhetik maguknak a tetemes költségeket.

urhotel2

Továbbra is homály fedi egyébként, hogy milyen befektetők állnak a mintegy 3 milliárd dolláros beruházás mögött. Eddig 43-an foglaltak szobát a három év múlva nyíló űrszállodában.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Öt év múlva nyit az első űrhotel - 2007.08.18.
Egy barcelonai cég úgy tervezi, hogy 2012-re kész lesz a Galactic Suite szálloda.  A háromnapos űrkirándulás fejenként négymillió dollárba kerül a vendégeknek, akik - ha minden igaz - tizenöt napfelkeltét tekinthetnek meg, és kipróbálhatják a súlytalanságot is.
Gyorsabban készül el az űrhotel - 2007.08.15.
2010 előtt elkészül a világ első felfújható magánűrállomása, mert így olcsóbb lesz fellőni.
Fellőtték a felfújhatós űrhotelt - 2006.07.13.
Tegnap Szibériában ünnepélyesen kilőtték az űrbe a Genesis I-et, egy űrhotel egyharmad arányban kicsinyített modelljét.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Fiatalos arcbőr!
Próbáld ki a hyaluron savas 5 fázisú arckezelést most 51% kedvezménnyel!