Vasárnap éjjel tetőzik az év csillaghullása
December 13-án, vasárnap este várható a Geminida meteorraj maximuma - derült idő esetén a megelőző és következő néhány éjszakán is érdemes késő este az ég alá vonulni.
Az egyik legszebb és legaktívabb meteoráramlatnak csak azért nincs nagyobb híre, mert maximuma fagyos decemberi éjszakákra esik. Megfelelőn tiszta és sötét égen óránként 20-40 hullócsillagot is megfigyelhetünk. Az aktivitás maximuma december 13-14-ére esik, de 7-17-e között bármikor láthatunk Geminida meteorokat feltűnni az égen. A fehéres színű rajtagok közepes, 35 km/másodperces sebességgel lépnek be a légkörbe.
A rajt 1862-ben említették először, de nem azért, mert addig nem figyeltek oda annyira a meteorrajokra. Ezt megelőzően egyszerűen még nem léteztek a Geminidák, pontosabban az áramlat nem keresztezte a Föld pályáját. A Jupiter hatása miatt fordult be a raj bolygónk útjába, és a nem is távoli jövőben meg is szűnik majd ez az együttállás. Addig azonban még sok szép Geminida-maximumot láthatunk, hiszen felfedezése óta folyamatosan erősödik az aktivitás. Idén ráadásul ideális körülmények között, újhold előtt három nappal láthatjuk a maximumot. Az előrejelzések szerint december 14-én hajnalban lesz a maximum, így 13-14-e éjszakáján láthatjuk a legtöbb meteort.
Minden meteorrajnak van egy szülőégitestje, és a nagyobb áramlatok forrását a XX. század elejére már mind azonosították. Egy kivétel volt, a Geminidák üstököskapcsolatát hiába keresték. Végül 1983-ban az IRAS infravörös műhold által fölfedezett 3200 Phaeton kisbolygóban találták meg a szülőégitestet. Ez volt az első eset, hogy nem üstökös, hanem egy aktivitás nélküli égitest bizonyult meteorraj forrásának. A Phaeton valaha üstökös lehetett, de mára már elvesztette illó anyagait, és csak a korábban kiszabadult porszemek emlékeztetnek erre az állapotra. Más elméletek szerint figyelembe kell venni, hogy a Phaeton az egyik legkisebb perihélium-távolságú kisbolygó, napközelsége idején a Merkúrnál is közelebb jut a Naphoz. Lehet, hogy ezekben az időszakokban a nagy hőterhelés miatt málik a felszíne.
A meteorrajok sikeres megfigyeléséhez sötét égboltú, fényszennyezéstől mentes helyet kell keresni, így jó idő esetén ajánlott egy kisebb túrát szervezni a hegyekbe, ahonnan teljes pompájában látható a meteorhullás. Kora este még nem várhatunk sok meteort, a radiáns az éjszakaelőre haladtával emelkedik magasra, este 8 után várhatunk igazi hullást. A szombat-vasárnap éjjel is szép lehet, a Geminidák ugyanis nem éles meteorraj, a környező éjszakákon is sok meteort várhatunk.
