A Hippacros projekt 1997-ben százezer csillag helyzetéről és sebességéről állított össze egy adatbázist az ESA High Precision Parallax Collecting Satellite nevű műholdjának mérései alapján. Az adatokat 2007-ben erősítették meg és pontosították. Akkor a csillagászok arra jutottak, hogy 1-2 millió évente közelíti meg egy parszek (vagyis 3,2 fényév) távolságnál jobban egy-egy csillag. Ennek alapban még nem lenne különösebb következménye a földi életre (azon felül, hogy az égbolton a többit túlragyogó új csillag tűnik fel), a probléma abból adódik, ha a csillag egy közeli aszteroida- vagy üstökösfelhőn áthaladva, a Naprendszer felé irányít kisebb objektumokat.
A Gliese 710-zel kapcsolatban már régebben felmerült ez a lehetőség, de 2001-ben a Harvard csillagászai azt számolták ki, hogy alig 5 százalék az esélye, hogy ez bekövetkezik. Bobylev most új, pontosabb adatokkal végezte el a számításokat, és új eredményekre jutott. A jó hír az, hogy a Gliese 710 valószínűleg el fogja kerülni a Naprendszert, és csak nagyjából 1,1 fényévre fog megközelíteni bennünket.
A rossz pedig az, hogy nagy az esélye, hogy áthaladjon az Oort-felhőnek nevezett zónán, ahol több trillióra becsülik az egy kilométeresnél nagyobb üstökösök és aszteroidák számát a csillagászok (ez az a méret, ami felett a Földdel való ütközés globális katasztrófát okoz). Innen származik több híres, rendszeresen Föld-közelbe jutó üstökös is, mint a Halle-Bopp vagy a Halley.
Az orosz csillagász számításai szerint a nagyjából a Nap tömegének felével rendelkező Gliese 710 gravitációja több millió üstökös pályáját fogja a naprendszer belső területei, így a Föld felé irányítani. Természetesen ilyen nagy távolságok (a csillag jelenleg 63 fényévre van tőlünk) és több millió éves időszakok mellett a kiinduló adatok legkisebb pontatlansága is erősen befolyásolhatja az eredményeket, de ha Bobylev számításai mégis helyesek, 1,5 millió év múlva a sci-fi katasztrófafilmek legősibb kliséjét ismerhetik meg majd testközelből a leszármazottaink.