A terv fő üzenete, hogy le kell számolni az első, hidegháborús időkben született űrprogramok beidegződésével, ami versenynek tekinti az űrhajózást. Versengés helyett kooperációra van szükség, és az USA együttműködésre hívja Oroszországot és Kínát, hogy közösen érjék el céljaikat.
A célok pedig elég ambíciózusak: a Hold újabb meglátogatása teljesen kimarad belőle, ehelyett a 2020-as években egy aszteroidára szállna le embert szállító űrhajó, majd, ha ez a főpróba jól sikerül, a következő évtizedben jöhetne a Mars-expedíció.
A közelebbi tervek között az űrszemét, és az űrbeli fegyverkezés problémáját emeli ki a tervezet. Utóbbit azonnal betiltaná Obama, előbbire pedig szeretne valami nemzetközi megoldást találni. A Föld körül több mint félmillió darab kisebb-nagyobb űrszemét kering, amelyek veszélyt jelenthetnek műholdakra, de akár űrállomásokra vagy asztronautákra is. Ki kell dolgozni egy ellenőrzőrendszert, ami elejét vehetné az olyan baleseteknek, mint amikor 2009-ben két, már használaton kívüli műhold (egy orosz és egy amerikai) ütközött össze - figyelmeztet az új NASA-program.
A nemzeti és nemzetközi űrügynökségekkel való együttműködés mellett az Obama-adminisztráció nagy hangsúlyt fektetne a kereskedelmi célú űrhajózással foglalkozó cégekkel való kapcsolatra is. Az ilyen vállalkozások óriási lépésekkel fejlődnek, néhány területen (mint például műholdak Föld körüli pályára állítása) már most komoly konkurenciát jelentenek a nagy űrhivataloknak, és a jövőben várhatóan még nagyobb szerepük lesz az űrhajózásban.