Két holdja volt a Földnek
Amerikai csillagászok érdekes teóriával álltak elő annak a rejtélynek a megmagyarázására, hogy miért aszimmetrikus a Hold kérgének struktúrája és összetétele. Az elmélet szerint évmilliárdokkal ezelőtt a Földnek két holdja volt, majd ezek összeütköztek, és a kisebb, nagyjából ezer kilométer átmérőjű objektum beleolvadt a nagyobba, így létrehozva a most Hold néven ismert égitestet.
A Hold kérge a Föld felől látható, illetve a túloldali, árnyékos oldalon jelentős különbségeket mutat. A távoli oldalon 50 kilométerrel vastagabb, és nyoma sincs olyan elemeknek benne, mint a foszfor, a ritkaföldfémek és a kálium, amelyek a Hold felénk néző oldalán igen gyakoriak. A két oldal felszíne is különbözik, az innensőn nagyságrendekkel kevesebb a kráter, és nyoma sincs a túloldali hatalmas hegyláncoknak. Ezt a jelenséget megmagyarázná az ütközés elmélete.
Jelenlegi ismereteink szerint a Hold abból a törmelékből született, ami egy 4,5 milliárd évvel ezelőtti, gigantikus ütközés nyomán keletkezett, amikor az ősi Föld, és egy Mars nagyságú, a Naprendszeren kívülről érkezett égitest pályái keresztezték egymást. Az amerikai csillagászok szerint a gravitáció ezt az anyagot nem egy, hanem két égitestbe vonzotta össze, a nagyobb lett az ős-Hold, a másik, harmincszor kisebb pedig több százmillió éven át második holdként jelent meg a Föld egén.
A második hold a Föld és a Hold gravitációs rendszerének egyik Lagrange-pontján (ez az a pozíció, ahol a két nagyobb test gravitációja éppen kiegyenlíti magát) helyezkedett el. Csakhogy a Föld tengely körüli forgása egyre lassul, ezáltal a Hold (illetve akkor még holdak) egyre távolabb kerülnek bolygónktól. Ez a folyamat szinte felfoghatatlanul lassú, a NASA számítása szerint jelenleg 38 millimétert távolodik csak a Hold tőlünk, de ezek a milliméterek évmilliárdos nagyságrendben összeadódva már komoly hatással lehetnek. A hatás ebben az esetben az volt, hogy a rendszerben addig alig érezhetően jelen levő harmadik gravitációs erő (a Napé) egyre erősebb lett, és végül instabillá tette az addigi egyensúlyi pontokat.
A két hold pályája így egyre közelebb került egymáshoz, mígnem a nagyobb magához vonzotta a kisebbet, a gravitációs mezejével palacsintává lapította, majd egy lassú ütközéssel, a két hold összeolvadt.
A kutatók elméletüket a Nature tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban fejtik ki bővebben, és hozzáteszik, hogy a NASA GRAIL nevű Hold-kutató szondáinak adatai segíthetnek a teória bizonyításában, de az igazi megoldás új Hold-kőzetek beszerzése, és elemzése lenne.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
